RockStation

11 év után újra riogat a 20 éves Rémember!

2015. január 28. - sunthatneversets

remember.jpg

Mármint az ezredforduló egyik magyar kultzenekara, és ők sem személyesen, hanem a meg nem jelent számokat tartalmazó új lemezzel, a Half Full albummal térnek vissza.

Utoljára 11 éve, 2004-ben jelent meg nagylemez a kultikus csapattól, az elmúlt években csak különböző angol szerzőkkel készítettek számokat. A Rémember 2005-ben költözött ki Londonba, ahol 3 évig tolták a szekerüket, de az angolszász zenebirodalom védőbástyáiról lepotyogtak portyázó nyilaik, így 3 év után végül Vasaló és Matyi hazatértek, a többiek pedig szétszéledtek Angliában...

Ám a tagok külön-külön az elmúlt évek alatt sem voltak tétlenek: 3 Turbo lemezen, 2 Nemjuci anyagon és az itthon kevéssé ismert Katalina Kicks és Riddler lemezeken is szerepeltek. Most azonban a 20 éves zenekar úgy döntött, itt az ideje összeszedni a Rémember életmű fiókban maradt darabjait, és megörvendeztetni vele az egykori rajongókat. A kihúzott fiók tartalma aztán olyan bőségesnek bizonyult, hogy végül egy egész nagylemezre futotta a ki nem adott dalokból.

rr--front.jpg

A munkálatokat komoly kutatómunka előzte meg: több száz rosszul dokumentált adat CD-t kellett átböngészni, hogy a számok eredeti sávjait – vagy legalább a tömörítetlen wavokat - kisebb-nagyobb sikerrel kiguberálják a digitális romhalmaz alól. Ahogy ez az „unreleased” kiadványoknál lenni szokott, itt sem a hangzáson van hangsúly, - a felvételeket eredetileg demónak szánták, és maguk keverték - hanem sokkal inkább az exkluzív jellegen. Van olyan track, amit a londoni nagyszobában vettek fel egy jól sikerült jammelés eredményeként, de akad stúdió felvétel is, amiért Vasaló saját bevallása szerint adna egy sallert magának, ha Marty McFly visszavinné ’98-ba a Yellow stúdióba.

A Rémember lemezeit tekintve nemigen kötötte magát stílusokhoz, azok között szabadon ugrándozott, így ez a lemez is egy formabontó, stílushatárokat merészen feszegető alter-rock összeállítás. A zenekar két videóklipet ígér még 2015-ben, illetve azt, hogy 2015 folyamán sorra kiteszi lemezeit az internetre ingyenes letöltés céljából, a folyamat lezárásaként pedig ősz tájékán a most megjelent ’Half Full’ című albumot is, ami a MamaZone oldaláról rendelhető meg, de hamarosan online is hallgatható lesz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr37116751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum