Anneke van Giersbergen egy igazi jelenség. Hangja bármely általa képviselt zenei közegben tündököl, végtelenül kedves és szerény személyiségével (az az állandó mosoly!..) koncerten szembesülni pedig végképp semmihez sem fogható élmény. Olyannyira, hogy ha kivitelezhető volna, akár hangulat-és kedélyjavító szerként is lehetne szabadalmaztatni és a lehető legszélesebb körben elérhetővé tenni mindezt. Kockázatok és mellékhatások garantáltan kizárva! Persze miután üvegcsékbe kiporciózni mégsem lehet, a legjobban nyilván ezúttal is az járt, akinek megadatott a bejutás lehetősége…
Pláne mivel a műsor java részében a nyilvánosságtól hosszú évek óta elvonultan alkotó hangszermágus Arjen Lucassen (Ayreon, Guilt Machine, Star One) működött közre. Ha egyedül rajta múlik, talán az Annekével készített The Gentle Storm albumról, a The Diaryról sem hangzik el élőben semmi, amíg világ a világ, úgyhogy nem túlzás, ha kivételes és soha vissza nem térő alkalomnak tekintjük az eseményt.
Az első blokk, amelyben feketébe öltözött, vörösre festett hajú hősnőnk egymaga állt ki a pódiumra és vezetett elő vegyesen saját szerzeményeket és feldolgozásokat egy szál gitárral, még leginkább a ráhangolást szolgálta. Gyorsan hozzáteszem azonban, hogy ez sem volt elhanyagolható. Legyen szó a stílust tekintve olykor fényévnyi távolságra lévő (hogy az általa egyik-másik számra használt angol köznyelvi „cheesy”, azaz magyarul nagyjából „olcsó gagyi” jelzőt kerüljem: Chris Isaac, Cindy Lauper…) vagy éppen nagyon is evidensnek tűnő (Pink Floyd) nevekről, Anneke teljesen magától értetődő módon és zseniálisan igazította mindet a saját hangjához és egyéniségéhez. Rögtönzős jelleggel, „miért ne?” alapon tucatszám lett volna képes további örökzöldeket is felvillantani, efelől semmi kétség. Tőle az sem hatott kínosan, hogy egyszer-egyszer elnevette magát éneklés közben… Legalább egyszer azért igazán rá lehetett volna irányítani a fényeket a közönségre is, ha már olyan szépen kérte, hiába a vicces reakciónak szánt „Rondák vagyunk” bekiabálás a hallgatóság soraiból.
A java viszont akkor következett, amikor megjelent a hórihorgas termetű, Annekéhez hasonlóan jó kedélyű és közvetlen Lucassen. Kezdetben ugyan előre is elnézésünket kérte, ha néha belebakizik a számokba, de ha történtek is apró mellényúlások, nála ezek ugyanúgy belefértek. Az imént említett The Gentle Stormtól már ismert Endless Sea és pár Ayreon alapnóta után amúgy is teljesen feloldódott. Onnantól kezdve beindult a hosszas közös tréfálkozás, sztorizgatás, és megcsillant egy-egy zenei geg is. Arjen még a székekbe „süppedt” nagyérdeműt is igyekezett némi tapsra-éneklésre ösztönözni.
A közös anyagról amolyan unlpugged őspremier gyanánt még két tétel került elő, ha jól emlékszem. Ezek közül különösen a New Horizons ragadott magával. A fennmaradó időt az Ayreon terméséből való szemezgetés tette ki – kissé megrövidítve a dalokat – pár további feldolgozással (Tears For Fears, Beatles) megtoldva. Az éneket tekintve változatlanul Anneke vitte a prímet és mindjárt a Day Six: Childhoodot olyan felkavaró erővel adta elő még a közös szett elején, hogy a hideg kirázott. Arjen a gitárjáték mellett a vokális „kiszolgáló személyzet” feladatkörét is betöltötte, többre nemigen vállalkozott. De hát, ahogy ő maga is megjegyezte, Anneke mellett akárki nem rúghat labdába ezen a pályán... Ugyanígy a csúcspontok között említeném a Comatose-t és a ráadásban a The Gathering repertoárból felelevenített Strange Machines-t.
Ja, és ki ne felejtsem a koncert utáni dedikálást-fotózkodást, amely csak tovább fokozta az este meghitt, barátságos hangulatát. Az ember nem lehet elég hálás az ilyen pillanatokért.
A Planetárium mellesleg szinte hibátlanul vizsgázott helyszínként. Az apró színpadra persze nem mindenhonnan a legjobb a rálátás, a terem akusztikája ellenben nagyon is kedvez az ilyen előadásoknak. A két évvel ezelőtti Anathema show-hoz hasonlóan a kupolára való vetítés ezúttal is mértéktartó maradt (csillagképek, villámok, na meg egy alkalommal repülő csészealj Arjen feje fölé…), de ez így is volt rendjén.
Mondanom sem kell, azóta még jobban várom a The Gentle Storm lemez megjelenését. A koncert jó néhány mozzanata egészen biztosan eszembe fog jutni az anyag hallgatása közben, a hatása azonban annál is jóval tovább tart majd!..
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.
