RockStation

20 dal lesz az új Metallica lemezen?

2015. március 05. - KoaX

matallica-last-photos-from-2014.jpeg
Nem merünk semmi biztosat állítani, de a dánok kedvence dobosa a világ legsikeresebb metal zenekarának ütőse Lars Ulrich erre utalt egy nyilatkozatában. Hajtás után meg tudhattok pár friss infót a készülő Metallica anyagról.

Lars elmondta, hogy közel húsz dallal foglalkoznak most, amiknek van esélye felkerülni az új albumra (lássuk be ez azért jobban hangzik, mint a több, mint 200 riff, a szerk) "Nálunk van egy különös fázis a kreatív folyamat és a felvétel folyamat között, hogy úgy mondjam egy marha nagy szakadék. Az új projekttel igyekszünk áthidalni ezt a szakadékot, mert erre igazából semmi szükség! Szeretnénk látni, kíváncsiak vagyunk a stúdióban, hogy milyen kreatív meglepetések, érdekességek tudnak előjönni, amikor először játszunk egy dalt"

Lars-Ulrich.jpg 
A RollingStone-nak adott interjújában elmondta még, hogy olyan módon szeretnék rögzíteni a dalokat, ahol nem érezni azt, hogy ez az egész egy munka, hanem megmaradjon benne az a zsigeri, ösztönös hangulat. Persze, hozzá teszi, hogy senki ne felejtse el, hogy ez a Metallica. Ma mond valamit, aztán holnap meg kitalálják, hogy elmennek a világ leghosszabb turnéjára.

Részünkről annyit tudunk hozzá tenni, hogy legalább dolgoznak valamin a srácok nem csak riffeket találnak ki. 2008 már régen volt, itt az idő egy új album megszületésének! Addig meg hallgassunk valamit....

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr947242409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum