RockStation

Megérkezett a Claps for Caroline új lemezének az előfutára!

2015. március 05. - sunthatneversets

claps_for_caroline.jpg

A srácok még idén új nagylemezzel jelentkeznek, melynek első kiadványa a RIOT! című dal lett. A csapat nemzetközi hírét erősíti, hogy legutóbbi kiadványaik Amerikában és Japánban láttak először napvilágot, ezen felül tavaly nyáron egy 40 napos kelet európai turnét is lenyomtak.

Elmondásuk szerint a közelgő lemez egy újabb színfolt lesz a zenekar életében és a dalok nagyon erősre sikerültek. Terveik szerint külföldi kiadóval hozzák ki és bíznak a legnagyobb sikerben. Szeretnék, ha a lemez olyan emberekhez is eljutna, akik eddig nem ismerték a Claps for Caroline munkásságát.

"A RIOT! egy olyan track a lemezről, mely szeretne rávilágítani a társadalmi különbségekre, elnyomásokra, mely sajnos a mai világban kezd egyre jobban elfajulni. Úgy éreztük, hogy ez a dal megérdemel egy szöveges videót, ugyanis a lényeg a szövegben rejlik! Természetesen, nem leszünk se politikai zenekar és nem állunk el a bulisabb könnyebben emészthető stílustól sem. Egy nagyon változatos és érdekes lemezt szeretnénk kihozni."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr687242179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum