RockStation

Súlyos és addiktív lemezt hoz Budapestre az Amaranthe

2015. március 13. - rockstation

amaranthe20140685.jpg

Csupa nagybetűs címet adott új kiadványának az Amaranthe: a svédek április 5-én mutatják be Budapesten a MASSIVE ADDICTIVE stúdiólemezt. A Club 202-ben tartandó koncerten két másik csapat is lemezbemutató műsorral érkezik: láthatjuk a svéd Engelt és a finn Santa Cruzt is.

Végre elkészült a göteborgi Amaranthe új, MASSIVE ADDICTIVE című albuma. A hat tagú zenekar a címet szándékosan írja csupa nagybetűvel, mert bár ez az írásmód az internetes etikett szerint kiabálást és nyers stílust szimbolizál, az Amaranthe szerint a lemez esetében inkább a hangerőre utal.. a zenekar pedig büszkén, és a lehető leghangosabban ajánlja az új dalokat. Ez a harmadik lemezük a Spinefarm kiadónál, amely a 2011-es, saját néven kiadott debütáló lemezt, és a 2013-as Nexust követte. Egyik első, Hunger című videójuk mára több mint 8,5 millió megtekintésnél jár:

Az együttes képes volt kitűnni az amúgy számos további remek metal zenekart kitermelő göteborgi színtérről; sikerük egyik titka, hogy nem egy, hanem rögtön három énekessel állnak színpadra: Jake E. dallamos dallamos éneke és Englund Wilhelmsson extrém vokáljai mellett Elize Ryd énekesnő hangja, személye határozza meg az Amaranthe arculatát. A harminc éves, és a rajongók által csodálattal körbevett énekesnő nem csak a zenekar tagjaként ismert: nemrég például az Eurovíziós Dalfesztivál svéd válogatóján is feltűnt, ahol a One By One című musicalból adott elő egy részletet Rickard Söderberg oldalán.

Az új lemez Dániában, Jacob Hansen (Volbeat, Epica) stúdiójában készült, és változatlan sarokkövek köré épül: az Amaranthe mesterien kombinálja a lüktető ütemeket dallamos, már-már popzenéhez illő kórusokkal. Olof Mörck gitáros így nyilatkozott az új lemez kapcsán: „Az elmúlt évben az egész életünk a lemez körül forgott, és tudatosan készültünk arra, hogy egy mindenkit lenyűgöző albumot alkossunk meg. A Nexus világ körüli turnéja után leültünk és megegyeztünk abban, hogy egy olyan friss, sőt meghökkentő anyagot próbálunk összerakni, ami egyben megőrzi a minket jellemző hangzásvilágot. Az újságírók sokszor kérdezik, hogy tudnánk röviden, mondjuk három szóval jellemezni az albumot, és erre azt hiszem a cím adja meg a legjobb választ: súlyos, addiktív és az utolsó hangjegyig Amaranthe!”

Az európai turnén ott lesz a szintén göteborgi Engel is, melyet 2004-ben alapított az In Flames-ből is ismert Niclas Engelin. A modern death metalt játszó banda a Tue Madsen segítségével készült új, Blood Of Saints című lemezével érkezik Budapestre.

A svédekhez a kiadó egyik friss felfedezettje, a finn Santa Cruz is csatlakozik: az alig 20 éves srácok a Skid Row és a Guns n' Roses nyomdokaiban haladva játszik pörgős hard-rock dalokat, így biztos, hogy vidám és energikus nyitányt biztosítanak majd április 5-én a Club 202-ben. A csapat nevét viselő új album épp a napokban jelenik meg, ez lesz a 2007-ben alakult csapat második nagylemeze a 2013-as Screaming For Adrenaline után. My Remedy című új szöveges videójuk itt látható:

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr37262295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum