RockStation

Rockstar 6. Születésnapi Party két helyszínen

2015. április 08. - sunthatneversets

flyer_rockstar_6.jpg

Az épp aktuális Rockstar Magazin címlapja alapján ez a kiadvány 7. évfolyamának 6. száma, ebből óhatatlanul következik a tény: az első szám 6 évvel ezelőtt látott napvilágot. Az akkor még Rockélet néven debütáló, specifikus programmagazin, tavaly április 8-án jelent meg először Rockstar néven, ezt tervezik megünnepelni április 11-én két nagy ívű bulival.

A már tradicionálisnak mondható Dürer Kert mellett ezúttal a Barba Negra Music Club is csatlakozik a ceremóniához. A költészet napján tehát két fronton hozzák a szép emlékű Rockélet party-k hangulatát: a Dürerben már egész biztosan színpadra lép az egykori Superbutt-legénységből verbuválódott Ørdøg, a budapesti Ozone Mama és a The White Dominos Dániából, akik egészen hasonló minőségben nyomják a garage rockot, mint Székely Marciék. Igent mondott a felkérésre a hazai kortárs progresszív rock éllovasa, a Turbo, az értelmiségi zajmetalban jeleskedő Uzipov és a számtalan zenekarból ismert tagokból álló Powertrip. A legfrissebb fejleményekre is csak büszkék lehetünk: már biztosan színpadra lép a nemzetközi fórumokon is egyre elismertebb rock n’ roll trió, a The Joystix, a klasszikus doom metal no. 1 hazai helytartói, a Magma Rise, a budapesti metal/metalcore Vendetta Inc., a zsíros, vaskos doom riffek tiszakécskei professzorai, és a világ egyetlen MR2-n is hallható doom zenekara, az Apey and the Pea, valamint a Let The Cigar Die.

A Barbában pedig egy igazán jelentős rocktörténelmi pillanat fonódik egybe születésnappal: a legendás dirty rock négyes, a Sex Action ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, ráadásul az eredeti felállásban! Az esten jelen lesz még a PsychoganG, az ország első számú csajbandája, a Dorothy és maga Nagy Feró is!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr387349530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum