2009 júniusa óta pokoli hosszú 6 év telt el, akkor volt szerencsém először látni a legendás kaliforniai Social Distortion-t. Kisebb-nagyobb megszakításokkal csak másolt kazettán, illetve cd-n hallgattam munkásságukat, de a 2004-es Sex, Love and Rock 'n' Roll-lal akkora visszatérést produkáltak, hogy onnantól totálisan elkötelezett rajongóvá váltam. Sajnos, vagy hála Istennek Mike Nessék vígan elvannak az Államokban, nagyon ritkán járnak át a mi kontinensünkre látogatóba, így egy Social buli igazi kuriózumnak számít. A 2009-es Arénás bulit már sikerült elkapnom, így azóta epekedve vártam a viszontlátást, mert iszonyatosan alap őket élőben látni így amint kiderült, hogy ismét eljönnek legalább Bécsig, nem volt kérdés, hogy ott a helyem. Azért jó lenne, ha a hazai szervezők is látnának potenciált az ilyen alap bandákban, mert ha Gasometer méretű hely híján is vagyunk, azért szerintem egy Hajót simán csurig raknának.

Az előzenekarokra nem vesztegetnék sok szót. A Social Distortionban lassan állandó tagságot nyerő (már 15 éve bírja az öreggel való közös munkát ) Johnny 2 Bags gitáros country zenekara nyitotta az estét, majd egy számomra tök ismeretlen Jessica Hernandez nevű kiscsaj és annak The Deltas névre hallgató kísérőzenekara nyomott vagy 50 percet, amiről visítva menekültem ki. Csak bízni tudok benne, hogy ezt nem a zenekar, hanem a kiadó erőltette, és kurva sok pénzre vágták meg őket a lehetőségért, amivel szerintem kicsit sem tudtak élni. Basszus, azért egy Social Distortion közönség átlagéletkora 45-50 év, mégis ki gondolta, hogy erre vevők lesznek az old school arcok?

Aztán valahogy csak eljött az a perc is, amire 6 éve vártam, és a Rolling Stones-Gimme Shelter-ére színpadra lépett a fő attrakció, és két blokkra bontva belekezdtek egy 45 perces csodaszettbe! Az 1990-es self titled lemezüket majd hogy nem egyben lenyomták, ami ugye annak idején orange county punkzenekarként, a színtéren elsőként, nagykiadónál jött ki. Legjobban a She's a Knockout-nak örültem, imáááádom azt a nótát, de nyitó So Far Away-Let It Be- Story Of My Life is zseniség volt. Ball and Chain, Sick Boy, egyszerűen parádés setlist, ha kicsit szentimentálisabb állapotban vagyok, még tán a könnyeim is potyognak! Nagyon hamar lement az első etap, hogy aztán szusszanva egyet, kicsit jobban előtérbe helyezzék a borzalmasan unalmas és semmitmondó legutóbbi lemezüket is. A Hard Times and Nursery Rhymes meg sem tudta közelíteni a klasszikus elődök színvonalát, de még így is jóval hangulatosabb, mint a legtöbb zenekar hasonló próbálkozásai, köszönhetően Mike Ness imádni való hangjának, és gitárjátékának. Imádom, ahogy lemezről lemezre elmeséli az életét, a maga fanyar, szarkasztikus módján, miközben próbál irányt mutatni azoknak, akik az általa is megjárt pokol szájában tengetik mindennapjaikat. Mint mindig, most is a hitelesség a kulcsa az egésznek. Ha ezer zenekar döntene úgy holnap, hogy megpróbálják elsajátítani a S.D. lényegét, ezer zenekar bukna bele. Ez itt Mike Ness világa, és az ő bluesos/punkos világában remekül érzem magam, ezt nem tudja más, így egészen biztosan nem! Volt még Drug Train, meg Ring of Fire, ami bármekkora skandalum, én rühellem. A Johnny Cash nótát is utáltam már, és minden interpretációját, ez volt a hátpihentető cigi nóta számomra, hogy a végén még megdörrentsék a Drag Me Down-t, ezzel téve fel a pontot az i-re.

Tökéletes másfél óra volt, a live dvd sterilsége sem a 2009-es, sem a mostani koncerten nem volt jellemző, és maga Mike is sokkal jobb formában volt/van, mint a felvételeken látható. Nagyon összeszedte magát az öreg, és ezt jó látni. Az a pár elmotyogott átkötő szöveg, amihez külön tolmács járt volna, mivel jóformán senki sem értette a mondandó lényegét, azért árulkodik arról, hogy nem múlt el nyomtalanul mindaz, amin Ness átment vadabb éveiben, és a zene maradt számára az a mentsvár, ami végül megmentette az életét. Lehet okulni, lehet tanulni, odafigyelni rá, de le is lehet szarni, és csak élvezni a bluest, a rock and rollt, mert érzi, nagyon érzi! Én is érzetem, és mindenki, aki körülöttem fülig érő szájjal hallgatta, hogy Baaad Bad Luck! Csak legyen még alkalmam látni a Social Distortion-t, mielőtt végleg feladják a turnézást!

A fotók nem a helyszínen készültek és innen meg innen valók.