RockStation

„…vannak itt pozitív üzenetek a látszólagos negatív agresszió közepette” – interjú Bobby „Blitz” Ellsworth-szel, az Overkill énekesével

2015. április 27. - magnetic star

0overkill2015_85.jpg

A New York-i thrash legenda Overkillnek a tavalyi White Devil Armory albumát népszerűsítő, de (ahogy kell) sok régi klasszikus nótát felvonultató álom-bulijáról – amely jó eséllyel pályázik az „év koncertje” címre, az old shcool power thrash hívek körében legalábbis mindenképpen, pláne mivel az irányzat seattle-i kultuszbandája, a Sanctuary is emelte az est fényét – már beszámoltunk. Most pedig itt a koncert előtt lezajlott, oldott hangulatú és rengeteg nevetéssel kísért beszélgetés a sokat látott frontemberrel, Bobby „Blitz” Ellsowrth-szel.

A történelem ismétli önmagát, hiszen 1998-ban a Nevermore-ral jártatok itt Budapesten.
Blitz: Igen, egy parkban volt a buli, a színpadra pedig az épületen kívülről kellett felmennem a lépcsőn. Utána meg jó nagy tüzet raktunk, kolbászt sütöttünk és ittuk a magyar söröket. Pontosabban csak a többiek itták a magyar söröket, mivel akkoriban józan életet éltem (nevet).

Már több ízben is játszottatok Magyarországon és nem is csupán Budapesten. Kialakult valamilyen összbenyomásod az országról és az itteni emberekről?
Blitz: Emlékszem, hogy amikor először jártam Budapesten, volt némi időm szétnézni a városban, mielőtt a Pepsi Szigeten játszottunk volna. Az évre már nem emlékszem, de amikor visszatértem a belvárosból, magamban arra gondoltam, milyen különleges hely. Mindig így alakulnak ki a benyomások a fejemben és ez volt az első olyan élményeim egyike, amelyek valamely keletebbre eső nagyvároshoz kötődnek. És már csak a Pepsi Szigetes buli miatt is jó érzésekkel gondolok vissza rá. A Rock Beach pedig egy remek üdülőterületen volt. A szállodánk tele volt jó csajokkal, úgyhogy sokáig időztünk a bárban. Lehet, hogy öregek vagyunk, de még élünk azért (nevet)!

Zenészként mi a fő célotok, motivációtok és inspirációtok ennyi év után a szakmában?
Blitz: Ahogy manapság gyakran mondogatom, ez sokkal inkább egy életforma, mint karrier vagy munka. Ez a hobbim és emberileg ez definiál engem. Ami engem illet, életemben ezt csináltam a legtöbbet. Jobban ismerem az Overkillt, mint az életemet. Jobban ismerem az Overkillt, mint bármilyen szakmát, amellyel foglalkoztam életem során. Nekem az Overkill adott meg mindent az életemben, ami pozitív, legyen szó más elfoglaltságról, anyagi javakról vagy a romantikus viszonyomról azzal a nővel, akivel életem hátralévő részét szeretném leélni. Ezt mind az Overkillnek köszönhetem. Ha megvannak ezek a pozitív élményeid, és ha arra gondolsz, mennyire pozitív mindez, akkor szerintem ez már önmagában is motiváló. Ami a dalszerzést és a turnézást illeti, lehetőségekben gondolkodunk. Szeretném hinni, hogy a szüleink csemetéi vagyunk, mert a zenekarból valószínűleg mindenki ugyanezt válaszolná erre a kérdésre. Hogyan lehet ezt elérni? Nos, tedd a tőled telhető legjobbat és dolgozz keményen. Ezt hallottuk a szüleinktől is és biztos vagyok benne, hogy Magyarországon sincs ez másként. Tedd, ami tőled telik, dolgozz keményen és légy boldog. Az apám ma is él és mind a mai napig állítja, hogy egyebek mellett arra a legbüszkébb, hogy azt csinálom, amit csinálni akartam. A fivérem ugyanazt a szakmát választotta, mint ő, a nővéreim közül az egyik tanár lett, a másik pedig pszichiáter. Mondja is mindig az öreg, mennyire büszke arra, amit a gyermekei csinálnak, mert tudja, hogy mindannyian boldogok. Mind a négyen.

0overkill2015_37.jpg
Habár az Overkill igazi régisulis csapat, amely idestova harmincöt éve van jelen a színen, mindig is igen gyorsan reagáltatok a zenei szakmában beállt változásokra és alkalmazkodtatok az új körülményekhez, mondjuk, ami a zenekari promóciót (a közösségi oldalakat) illeti.
Blitz: Szerintem is így van. Idővel muszáj váltani. Ha nem idomulsz, lőheted. Láthatod, hogy vannak bandák, amelyek nem alkalmazkodnak. Voltak nálunk valamivel régebbi csapatok is, amelyeknek nem volt saját közösségi oldaluk vagy pénzük alkalmazni valami naprakészen gondolkodó arcot, hogy működtesse, így aztán eltűntek vagy visszaszorultak. Nem mutatják a fejlődés jeleit vagy nem tudják megvetni a lábukat a színtéren. Saját személyes oldal nekem se hiányozna, a zenekarnak viszont a javára válik. A Twitterünket pörgető srácnak egész nap tolom a képeket és a Facebookos gyereknek is küldözgetem a dolgokat, ők pedig folyamatosan posztolják ki.

Beszéljünk egy kicsit a legutóbbi lemezetekről, a White Devil Armoryról. Feltűnt, hogy egyes dalok harcról, küzdelemről és háborúról szólnak (sőt, az egyik bónusznóta címe The Fight Song). Az absztrakt jelentésükben használod ezeket a szavakat?
Blitz: Igen, az absztrakt jelentésükben. Ez egy agresszív banda, agresszív a stílusunk. Mi sem akarunk állandóan a keretek között maradni, de ha meghallod ezeket a riffeket, akkor szerintem csak az agresszió juthat eszedbe. Akár az Armorist, akár a Down To The Bone, akár a Pig nótáról beszélünk, az agressziót hallod ki belőlük. A szövegeket tekintve bizonyos összefüggéseikben írtam dolgokról vagy kihangsúlyoztam azokat, hogy a magam számára tegyem izgalmassá az írást. A magányos agresszióval indítottam és az általános békével zártam. Egyetlen szereplő vonul végig a tíz dalon, ő az az Armorist, akit az első számban mutatok be. Már a nyitónótában ráeszmél, hogy egyedül van és hogy agresszív, de nem tudja, hogy miért. Mire aztán eljut az In The Name-ig, már tisztában van a saját érékeivel és azzal, hogy jobb, ha egy nagy gépezet kis része lesz, mintha egyedüli gép és egyedüli személy lenne. Ezért az első és a tizedik szám között minden az ő tapasztalatairól szól, ahogyan megszerzi azokat, na meg arról, amit nyert, amit látott, és ami megváltoztatta a gondolkodásmódját. Háborúról, békéről, és a kettő közötti háborúról is, amelynek során egy nagyobb léptékű terv részévé válik.

Akkor végeredményben egy kerek egész sztorit elmesélő koncept albumról beszélhetünk?
Blitz: Csak a saját szemszögemből, mert nekem így volt izgalmas az egész. Ha egyenként nézed a dalokat, azok egyszerűen csak különálló nóták. Ez is volt az elképzelés. Azonban, hogy magamnak is izgalmassá tegyem a dolgot, elgondolkodtam azon, amikor nekiültem az írásnak, hogy mi legyen az Armorist következő lépése. Emlékszem is arra, ahogy ezen agyaltam. Elkezdtem leírni a gondolatmenetet párhuzamosan az énekdallamra írt szöveggel, úgyhogy duplán dolgoztam: amikor megvoltam az Armorist szövegét, ezt írtam: „magára maradt és nem tudta, mi a célja, csak azt, hogy jól csinálta.” A dolog egyre csak folytatódott és így jutottam el a Down To The Bone-ig, amelyben a szereplő kezdi érteni, hogyan harcoljon és hallgat is arra, aki bokszolni tanítja. Azt is megtanulja, hogyan álljon ki bokszolóként akkor is, ha megzúzták, vagyis padlóra küldték. Szóval vannak itt pozitív üzenetek a látszólagos negatív agresszió közepette. De saját magam miatt alakítottam így, nem feltétlenül másokhoz igazodva.

A lemez címéül szolgáló kifejezés a te agyszüleményed, akárcsak mondjuk a „Necroshine” szóösszetétel?
Blitz: Igen. Az ilyesmi mindig is jellemző volt rám: “Valami elvont kell? Ott van rá Bobby.” (nevet) Ha meg valami szokványosat akarsz, arra ott van D.D.

Ő is ír szövegeket?
Blitz: A saját bandáiban igen, az Overkill dolgait viszont én tarom kézben. Néha azért ő is beszúr ezt-azt. Van, hogy a színpadon állva eszmélek rá, hogy bármennyire nem szeretném ismételni magamat, néha mégis megtörténik. Vannak szavak az eszköztáramban, amelyeket bizonyos helyzetekben használok. Állandóan beszélek a vakságról, a süketségről, a beszédképtelenségről… Tudod, a három majom… Szóval ha elő is fordul, hogy ismétlem magamat, igyekszem időről időre más és más elvont módon tenni.

0overkill2015_18.jpg
Hogyan írnád le az Overkill zenei fejlődését lemezről lemezre, különösen annak fényében, mennyire stabil a jelenlegi tagság?
Blitz: Ebben a felállásban szerintem hatalmas energia van. A legutóbbi három lemezünket csaknem trilógiának tekintem. Van köztük bizonyos összefüggés, ugyanakkor mind saját arculattal rendelkező, klasszikus Overkill anyag. Mindennek az alapja az, hogy tíz éve Ron Lipnicki olyan óriási energiát hozott a bandába. Nem a stúdióban tanítottuk meg neki a praktikáinkat: „Figyelj, Ron, valami ilyesmiről lenne itt szó.” Turnézás közben vette fel a műhelyszagot. Tim Mallare kilépett, Ron jött a helyére és megtanult együtt játszani velünk, miközben mi Budapesten, Berlinben, New Yorkban vagy Los Angelesben koncerteztünk. Így illeszkedett be. Amikor eljött az Immortalis felvételeinek az ideje, már kezdte érteni a lényeget, az Ironboundra pedig összeállt nála a kép. Szerintem ez a mostani felállás erőssége: az, amit Ron hozzátesz a mai Overkillhez.  

Ha már szóba került Tim: beigazolódott, hogy az egykori tagjaitok közül mindenki pótolható, jóllehet egy időben azt hangoztattad, az alapító Rat Skates kiválása volt a bandát valaha ért legnagyobb csapás.
Blitz: Amikor ezt mondtam, még gyerek voltam. Azért volt ránk nézve a legnagyobb csapás, mert ez volt az első veszteségünk. Elveszettnek éreztük magunkat, mintha temetésre mentünk volna: „Úristen, mitévők legyünk most? Nincs már velünk.” Idővel azonban megtanultuk – mert tanulni muszáj –, hogy a változás igenis mozdíthat elő jó dolgokat. Hallgasd csak meg a Rat utáni lemezeinket, amelyeken Sid Falck játszott: Under The Influence, The Years Of Decay és Horrorscope. Briliáns dobolást hallasz, amely teljesen új szintre emelt minket. Azelőtt ugyanis egy laza thrash csapat voltunk. A The Years Of Decayre azonban már kibaszott feszesen nyomtuk, olajozott gépezetként, készen a világ leigázására.

Bizonyára láttad a Rat Skates-féle „Born In The Basement” dokumentum-anyagot.
Blitz: Azt inkább nem kommentálnám. Ha leülteted egy szobában azt a négy srácot, akik annak idején együtt nyomultak, négy különböző változatban hallod ugyanazt a történetet. Az igazság pedig ezekből áll össze. Nem hiszem azonban, hogy ez szándékolt dolog lenne. Az idő szerintem ezt teszi az emlékezettel. Emlékszem, amikor megkaptuk az első lemezszerződésünket. Ma is a banda történetének egyik legfontosabb állomásként tekintek rá, de a valóságban mindez úgy zajlott le nálam, hogy: „Micsoda király nap!” – miközben egy ügyvédi irodában ittam a sörömet és írtam alá a papírokat (nevet). Aztán lementem a megállóba és hazabuszoztam… Szóval csodálatos érzést adott a dolog és az évek múlásával is egyre szebb emlék lesz. Ha tehát valaki másnak a véleményéről beszélünk – lévén az Overkill aktív banda – próbálom csak az adott pillanatot hitelesnek tekinteni. A múltat inkább azok határozzák meg, akiknek részük volt benne. Szerintem ez így korrekt a többi három arccal szemben, akik ott voltak abban a bizonyos szobában.

Az In Union We Stand, az Elimination és a Fuck You nélkül nincs Overkill koncert, ha a régi klasszikusokról van szó. Az újabb nóták közül szerinted melyek maradnak majd tartósan műsoron a következő években?
Blitz: Az Ironbound nem maradhat ki. A Bring Me The Night azóta része a programnak, hogy elkezdtük játszani. Az Electric Rattlesnake is azóta része a programnak, hogy elkezdtük játszani, sosem hagytuk ki. Az új lemezről szerintem az Armorist lesz ilyen, mert benne van az „itt vagyunk” jellegű energia és nagyon direkt nóta. Úgyhogy erről a három lemezről ezeket mondanám.

0overkill2015_20.jpg
Vannak személyes kedvenceid is az Overkill közelmúltbeli terméséből?
Blitz: A Long Time Dying az egyik olyan kedvencem, amelyet imádok élőben nyomni a hullámzása miatt. Nem heavy metal rajongónak születtem, inkább rock n’roll és punk srác voltam. A Brit Heavy Metal Új Hullámát később kedveltem meg és együtt lógtam D.D. Vernivel vagy másokkal a korai Overkill tagságból. Vagyis a gyökereim a rock n’rollban vannak, ezért a Long Time Dyingról valami más gitárhangzás jut eszembe, ahogyan a Rolling Stones is megszólaltathatná… Általában bármit megkedvelek, amiben benne van a punk vagy a rock n’roll érzése és groove-ja.

Mennyi időtök marad az Overkill mellett olyan formációkra, mint a The Cursed, a The Bronx Casket Co. vagy a Speed Kill Hate?
Blitz: A The Cursed dolgait már lezártam, mert más dolgok kötnek le az életben. A Speed Kill Hate-ről tudom, hogy éppen új anyagon dolgozik, Dave keveri. D.D. mindig is tovább fogja vinni a Bronxot. D.D.-nél nincs olyan, hogy ne a zenével foglalkozzon, az számára képtelenség. Emlékszem, egyszer Ed Trunk interjúzott velünk New Yorkban és azt mondta: “Összehasonlítanék két bandát a környékről, vegyük a Twisted Sistert és az Overkillt. A Twisted Sister emberemlékezet óta aktív, néhány lemez tette naggyá őket, a világ urai voltak, de aztán leálltak a dalírással. Még turnéznak, de új nótákat már nem írnak. Az Overkill ezzel szemben minden körülmények között megtartotta a rajongóit. Volt kicsit magasabban, kicsit mélyebben, feljebb lépett egy nagyot, aztán megint vissza egy kicsit… – viszont harminc éve megalkuvás nélkül ír és jelentkezik minőségi anyagokkal.” Meg is kérdezte D.D.-t, hogy szerinte melyik a jobb, mire ő: „Az Overkill. A Twistedben soha nem játszottam, ahhoz túl sok dal van a fejemben.” (nevet)

A New York-i thrash / hardcore mozgalom és a Twisted Sisterrel közel egy időben felszínre tört kaliforniai dallamos rock / metal színtér között is jelentős a különbség.
Blitz: Az milyen vicces már, hogy Kaliforniában senki sem Kaliforniából származik (nevet)! Jó, persze, páran biztosan. De mondjuk Nikki Sixx is texasi. Tiszta őrület! A fickó a legnagyobb dalszerzők egyike lett, akik elindították az irányzatot és még csak nem is Kaliforniából származik, hanem Texasból települt át oda. Szóval azt a színteret szerintem a város körül alakították ki a bevándorlók, menekültek. Ha viszont a New Yorki thrash mozgalmat nézzük, ott az Anthrax, az Overkill, a Type O’Negative, a Biohazard vagy a Nuclear Assault, meg a többi emblematikus banda és mind helyi arcokból állt. Ismertük az ottani utcákat. Nekünk nem kellett térkép ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk (nevet), ami nagyszerű dolog. Szerintem ez adta a hitelességünket. Persze a hajbandák lettek naggyá, néhány közülük a világot uralta. De a New Yorki színtérről is kikerült néhány király csapat, mint ahogy nyilván San Franciscóban is volt pár remek thrash banda. Viszont azoknak a srácoknak a zöme is Los Angeles északi részéből vagy máshonnan települt át oda. Szóval New Yorkban mindig is megvolt a tisztaság, és emiatt a hitelesség is. Amit értékesnek vallunk, az a zenében is megnyilatkozott. Mi a szüleink gyermekei vagyunk. Ha az apám egy thrash bandában zenélne, az is biztosan úgy szólna, mint az Overkill (nevet).

FOTÓK: RÉTI ZSOLT

http://wreckingcrew.com
https://www.facebook.com/OverkillWreckingCrew


ENGLISH VERSION

“…these are some positive messages in what appears to be an aggressively negative thing” – interview with Bobby „Blitz” Ellsworth (vocals) of Overkill

0overkill2015_16.jpg

History repeats itself because in 1998, you’ve been to Budapest together with Nevermore.
Blitz: Yeah, it was in a park. And I had to enter the stage from the outside of the building running up the stairs. Then we had a big campfire, cooking sausages over it and drinking Hungarian beer. Actually, I was sober at the time so the others were drinking Hungarian beer (laughs).

You played several shows in Hungary, both in Budapest and in the country side. Do you have an overall impression of the country and the local people?
Blitz: I remember when I first came to Budapest I had time to see a bit of it before we did the Pepsi Island. I’m not sure about the year but when I was done seeing the old city I thought to myself it was a special place. It’s the way impressions always come to my head ‘cause this way one of my first experiences with a big city in the East. And I was thinking of it as positively because of that experience at the Pepsi Island show. And the Rock Beach was a great resort. We stayed in a hotel full of good looking girls so we stayed in the bar for a long time. We may be old but not dead (laughs).

What is your main goal, motivation and inspiration as musicians after so many years in this business?
Blitz: As I say it now a lot, it is more a life that it is a career or a job. It’s a hobby, it’s what defines me as a person. Speaking for myself, this is the thing I’ve done most in my life. I’ve known Overkill more than I’ve known my life. I’ve known Overkill more than any other profession in my life. Overkill has given me all the things in my life that are positive whether it be other businesses, whether it be material possession, whether it be romantic involvement with the woman I plan to spend the rest of my life with. This is all due to Overkill. So I think when you have those positive experiences and you think in your head how positive it was, that becomes motivation in itself. When it comes to writing songs and touring, you think about opportunity. I always like to think that we are our parents’ sons because every guy in my band would probably give you the same answer. How do you get this done? Well, you do your best and you work hard. And this is what our parents told us. I’m sure it’s the same in Hungary, too. Do your best, work hard and you’ll be happy. My father’s still alive and to this day he says that one of his proudest moments is the fact that I did what I wanted to do. My brother followed him into the same profession, one of my sisters became a teacher, one became a psychiatrist. So he always says he’s proud of what his kids did because he knows that they’re all happy. All four of them.

Although Overkill is an old school band that’s been around for thirty five years, you’ve always been pretty quick to react to the changes in the music business and to adapt yourselves to the new circumstances, e.g. new ways of promoting the band (social networks etc.).
Blitz: I would think so. You have to adjust as time goes by. If you don’t adjust you’re whacked in the back. You can see there are bands that would not adjust. There were bands even a little bit older than us that didn’t have outlets to social media or have the revenue to hire somebody who was modern thinking to get that social media out and they just disappear or they wane. They don’t really seem to make strides or keep strong footing in the scene. I don’t like it myself for personal but for the band, I love it. I send my Twitter guy pictures all day long and I send the Facebook guy things and they constantly post and tweet.

0overkill2015_56.jpg
Let’s talk about your latest album, White Devil Armory a little bit. I noticed that some of the lyrics are about fight, struggle and war (there’s even a bonus track entitled The Fight Song). Do you use the abstract sense of these words?
Blitz: Yeah, abstract, for sure. The band’s an aggressive band, it’s an aggressive genre. You don’t always want to stay within the mold but I think when you hear the riffs you don’t think non-aggressive. You hear aggressive, whether it be Armorist, Down To The Bone or Pig. Lyrically, I surely used correlations or highlights to make it interesting for me when I wrote it. I started with solitary aggression and I ended with unified peace. And it was one character, he’s introduced in the first song, Armorist and he walks through all ten songs, realizing in the first song that he’s a single person, aggressive but not knowing why. By the time he reaches In The Name, he realizes his value is better to be a small part of a big machine than to be the only machine, the only person. So everything between 1 and 10 is his experience getting there and what he’s won, what he’s seen and what has changed his mind. War, peace and war in between, becoming part of a bigger plan.

So is it actually a concept album telling an entire story?
Blitz: Only for me, for interest. I think if you look at the songs individually, they’re just individual songs. That’s the idea. But to interest me, I asked myself when I sat down: what can I next do with the Armorist? And I remember thinking to myself. I started writing a text that went along with the lyrics already used for the melodies so it was two things: when I wrote the Armorist down, I wrote “he found himself there alone, didn’t know what his purpose was but he knew he did it well.” And it just kept going and going and I got to Down To The Bone and now he’s understanding how to fight, he’s listening to someone else who’s teaching him how to be the boxer and how the boxer can come out when the boxer’s bruised which means beaten. So these are some positive messages in what appears to be an aggressively negative thing. But it was for my own benefit, not for the benefit of others necessarily.

Is the album title an expression invented by you, just like, let’s say, “Necroshine”?
Blitz: I think so. These always said it about me: “You wanna hear something abstract? There’s Bobby.” (laughs) Wanna hear something normal? There’s D.D.

Does he write lyrics, too?
Blitz: He does for his other bands but I really handle the Overkill stuff. Occasionally, he interjects something. Sometimes I’m on stage and I realize that as much as I try not to repeat myself but I do sometimes. There are words that I have in my toolbox that I use in situations. I always talk about blindness, deafness, about not being able to speak… You know, the three monkeys… So I think I do repeat myself but I try to do it in different abstract ways from time to time.

How would you describe the musical progression of Overkill from one album to another, especially with this very solid present line-up?
Blitz: I think there’s a great energy in this line-up. I almost look at the last three records as a trilogy. For some reason, they are interconnected, each one having a definitive personality but still classically Overkill. I think that the basis of this is that ten years ago, Ron Lipnicki interjected this great energy in the band. He didn’t come in and learn in the studio, like: “Hey Ron, this is what we’re trying to do.” He learned on the road. Tim Mallare left the band, Ron stepped up and learned to play with us while we were in Budapest, Berlin, New York or Los Angeles. That’s how he learned. So when it was time to get in the studio for Immortalis, he started understanding it and by the time we had Ironbound, he understood it. And I think that’s really the strength of this line-up, his input into what Overkill is in the modern day.  

Speaking of Tim, it was proved none of the past members was irreplaceable, even though you stated at some point that the biggest ever blow to the band was the departure of founding member Rat Skates back then.
Blitz: I was a kid when I said that. It was the biggest blow to us because it’s the first loss we had. We were feeling lost, like we were going to a funeral, like “Oh my God, what do we do now? He is gone.” But I think as time went on we learned – and you have to learn – that change can really motivate good things. I mean, look at the records that followed Rat: Under The Influence, The Years Of Decay and Horrorscope, with Sid Falck. There was some serious good drumming that pumped us up to a whole another level ‘cause we were just a loose thrash band prior. But when we got to The Years Of Decay, we were a tight fuckin’ machine, well oiled and ready to take on the world.

0overkill2015_65.jpg
You certainly saw the “Born In The Basement” documentary made by Rat.
Blitz: I’d rather not comment on it. I think if you got four guys from that era into the room, you will get four different stories. And somewhere from all of them the truth would be. And I don’t think it’s on purpose, I just think that time does something to exactly what the memory is. I remember when we got signed. I still think of it as one of the most important milestones in our history. But the reality is, I was like “Wow, such a great day!” – and I was drinking a beer in a lawyer’s office signing it (laughs). And then I had a walk to the bus and I went home… So sure, it’s a great feeling to me and as years pass, it becomes better and better in my head. So I do think when we talk about what a guy’s opinion is, one of the things I try to do – because Overkill is active – is to only give credibility to the moment. Let the past be determined by those who have heard it. And I think that is the more fair way to do it to the other three men that were in that room.

In Union We Stand, Elimination and Fuck You are some of the old school Overkill classics impossible to discard from the set list. As for the more recent songs, which ones do you think you will continue to play for the next couple of years?
Blitz: Ironbound can’t leave the set. Bring Me The Night has been in since we started playing it. Electric Rattlesnake has been in since we started playing it, it’s never left. On the new record, I think Armorist will be that song because there’s a real “here we are” type of energy to it, it’s very immediate. So from those three records I think those.

And do you have any personal favorite songs from the more recent years of Overkill?
Blitz: One of my favorite songs to perform, and it’s just because it swings back and forth, is Long Time Dying. I just love the way it swings. I wasn’t born into heavy metal, I was more of a rock n’roll guy and more into punk rock. I was attracted to the New Wave of British Heavy Metal and hanging out with guys like D.D. Verni or some of the early guys of Overkill. So I come from a rock n’roll background so when I think of Long Time Dying, I think of something that has a different guitar tone the Rolling Stones could have come up with… For me, anything that has a punk feel or a rock n’roll feel or that kind of groove, will usually be my favorite.

Besides Overkill, how much time is left for you guys to do The Cursed, The Bronx Casket Co. or Speed Kill Hate?
Blitz: I don’t do The Cursed anymore, there are other things in my life that come up. I know Speed Kill Hate is working on new stuff right now, Dave’s mixing it. D.D. will always do the Bronx. D.D. can’t not think music, it’s not possible for him not to. I remember when we did an interview with Ed Trunk in New York and Ed said: “I’d like to compare two bands from the area, one being Twisted Sister and one being Overkill. Here’s the comparison. Twisted Sister’s been around forever, went huge for a couple of records, they ruled the world and then they stopped writing. They still tour but stopped writing. Overkill kept their following no matter what the circumstances were. Up a little bit, down a little bit, up a lot more, down a little bit – but thirty years of hardcore writing and quality material.” So he said to D.D. “Which is better?” And he goes: “Overkill. I have never been in Twisted, I have too many songs in my head.” (laughs)

Also, there are huge differences between the New York based thrash / hardcore scene and the California based hair metal movement that exploded in the 1980s along with Twisted Sister.
Blitz: Isn’t it funny that everything in California is not from California (laughs). I’m sure some was, of course. But even Nikki Sixx is from Texas. I mean, it’s insane. The guy became one of the greatest writers that started that genre and he’s not even Californian transplant, he comes to there, he’s Texas transplant to California. So I think what that scene did was created something around the city by immigrating there, by becoming refugees. And if you look at the New York thrash scene of Anthrax, Overkill, Type O’Negative, Biohazard or Nuclear Assault and the bands we herald, those guys were all local guys. We knew those streets. We didn’t have to get a map to know where we were going (laughs), which is a great thing. In my opinion, this is what gave us credibility. Now, obviously, that hair scene exploded huge, some bands that came out of that ruled the world. And there were some great bands that came out of the New York scene and some great thrash bands that came out of San Francisco, obviously. But even some of them were transplanted from Los Angeles North or other places. So I think New York always had a purity about it that’s credible. Our values are what our values are and that comes out in the music. We’re our parents’ kids. If my dad had a thrash band, I’m sure it would sound like Overkill (laughs).

PHOTO BY ZSOLT RÉTI

http://wreckingcrew.com
https://www.facebook.com/OverkillWreckingCrew

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr797395262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum