RockStation

Kutya eszik Kutyát, miközben szöcsketánc meg szaxofon: Dog Eat Dog @ Kék Yuk, 2015.04.22.

2015. április 28. - csubeszshuriken

0dogeatdog2015_10.jpg

Hosszú, mintegy 19 évnyi kihagyás után végre eljött a nap, amikor ismét szemtől - szemben felállásban találkozhattam a Dog Eat Dog formációval, akik a kilencvenes évek elején kihagyhatatlan nótákkal csapatták világszerte a legnagyobb színpadokon, illetve ott szóltak szaxofonnal megtámogatott ugrálós slágereik akkoriban, minden rock klubban. A zenekar 94-ben volt itt először a Biohazard társaságában, azon a bizonyos telt házas Pecsa bulin, ami akkor bennem és sok más barátomban is mély nyomott hagyott. Azóta persze volt még egy - két koncertjük itthon, most azonban úgy tíz év kihagyás után, ismét visszajöttek egy jubileumi turné keretében, hogy a KVLT - ben együtt ünnepelhessük a zenekar negyed évszázados fennállását.

Azt pedig, hogy rajtam kívül még sokunkban maradt meg emlékezetes névként a kutya eszik kutyát, mi sem bizonyítja jobban, minthogy habár limitált jegyszám volt, az viszont mind egy szálig elkelt és így simán voltak jó néhányan akik jöttek volna, de végül lemaradtak a buliról. Ami még akkor is nagy szó, ha ők tényleg nagyot szóltak fénykorukban, mert én láttam nem kisebb nevek friss lemezes turnéján már sokkal kevesebb embert lézengeni. Amíg ők, habár később is adtak ki még anyagokat, igazából az All Boro Kings és a Play Games albumokkal taroltak, amik igen csak húsz évvel ezelőtt jelentek meg.

0dogeatdog2015_36.jpg

Ez is ahogy az utóbbi időben rengeteg ezer más buli, egy szerdai napon tudott megrendezésre kerülni, de azt látom, hogy ez most már itthon sem cinkes, hozzászokunk, hogy alkalmazkodni kell a turné dátumokhoz, ha jó koncerteket szeretnénk látni. Így lehetett tudni, hogy habár a kezdés korai és hét óra körül még tényleg itt is csak páran voltak, a hely majd nyolc órakor szépen elkezd megtelni. Ez pedig most is így volt, és amíg a Planet Void produkcióját még kevesen látták, az utánuk következő VL45 már jó néhány tucat embernek játszott, akiket meg is tudott mozgatni.

Érdekesek egyébként ezek a próbálkozások a szervezők részéről, ami nem tudom tudatos - e, de ezen az estén is négy teljesen különböző stílusú zenekar lépett fel, ami nekem egyébként tetszik, mert megvan rá az esély, hogy olyan bandák fellépéseibe botlok, akikkel egyébként nem igen találkoznék. Így volt az, hogy a Planet Void NIN - es beütésű erőteljes gitárokkal felvezetett industrial rock politikája után jött a sokkal groove - osabb VL45, akik egyébként elég széles skálán mozogtak zeneileg, és a klasszikus metál témáktól, a lazább, dallamosabb dolgokig mindent felvonultattak, Szabó Dávid személyében egy kurva jó, sokszínű énekhanggal, és nem kevés lelkesedéssel. Szerintem ők simán öt embernek is ilyen lelkesen tolták volna, de szerencsére ennél már akkor többen voltak.

Aztán jött a The Ruffes a finnek fagyos földjéről, és nyomtak egy igazi sexy forró csokoládét, amivel amúgy jól meg is leptek. Ugyanis róluk valahogy azt hittem, egy két perces belehallgatás után, hogy valami hasonlóban utaznak, mint a főzenekar, de erről szerintem csak meggyőztem magam. Ultra funky amiben ezek a srácok utaznak, és azt kell mondjam annak ellenére, hogy a Kalevalán nőttek fel, piszok jól kenik. Zenéjüktől James Brown és az Infectious Grooves sem áll távol, amolyan igazi kezed lábad járni kezd dolog. Meg is sikerült mozgatniuk a közönséget, és amilyen reakciókat így - nagyjából ismeretlenül - ki tudtak váltani, biztos vagyok benne, hogy a saját közönségük előtt, vagy ahol jól ismerik a számaikat, óriásiakat tarolnak, és közben születik kilenc spontán párkapcsolat. Az ahogy néha átmentek andalítóba, így a Dog Eat Dog előtt amúgy tényleg kicsit fura volt, de ki tudja, lehet ez is olyan frankó, minthogy játszik egymás után öt totál hasonló banda.

Talán az előzenekarok vegyes vágottja is hozzátett ehhez, meg az, hogy a főzenekar is több stílusból merítve nyomja a számait, de a közönség is nagyon vegyes volt. Nem lehetett belőni pontosan, kikhez is tud szólni ez a buli. A kő hardcore arcoktól a klasszikus juppikig, és a hip - hop arcokig mindenki képviseltette magát. Aztán egy pontos kezdéssel robbant a színpadra a csapat, és addigra már faltól - falig belogisztikázta magát a közönség is, túl sok levegős részt nem hagyva a teremben. A buli pedig indult. John Connor látszólag nem sokat öregedett, és a mosoly sem hagyta el az arcát, az amolyan igazi amerikai reklám fiús pacek hozta a formát. Az első három számban nem dobtak be egy nagy slágert sem, így nem mászott még itt senki a plafonon, de aztán jött a Who's the King és a kis szöcskeraj bepörögve nekiállt kisebb - nagyobb ugrásokkal a folyamatos helyváltoztatásnak, szépen húzva felfele a telt házas hangulatot.

0dogeatdog2015_39.jpg

Ami pörgött is, ahogy kell, úgy tűnt a fiúk rendesen felszívták magukat erre a jubileumi turnéra. Én semmit sem érzékeltem abból a bizonyos, jó meg frankó, de azért már túl vagytok a fénykorotokon effektusból, amitől ilyenkor egy rég nem látott csapatnál lehet félni. A szaxofon szólt, a nagyon pozitív mosolygós csapat pedig hozta a kilencvenes éveket a pörgős punkkal, a rappel, a sajátos melódiákkal. Közben nyomva a jól felépített showt, amiben megjelent Rocky a bokszoló, autentikus zenei kísérettel, a dobos előre jött egy Wu - Tang Clan - nak tisztelgő rap betét erejéig, meg ilyenek. Az első egy órában pedig elhangzott minden nagyobb daluk egyet leszámítva. Közben kezdtek bele Heavy Metal klasszikusokba, magasztaltak minden stílust amiből merítettek, de nekem amúgy a buli utolsó félórája, kicsit töltelék ízű volt. A jammelgetős hip - hop témák, a sok összekötő szöveg még mindig hozta a jó hangulatot, csak elvette az addig folyamatosan felfelé ívelő lendület görbét. Ami még kétszer kilengett a sumákul felvezetett No Fronts és az utolsóként eljátszott The Offspring feldolgozás esetében, de simán belefért volna a sztori tömörítve egy rövidebb időtartamba a nagyobb pörgés számon.

Ettől függetlenül nem okoztak csalódást, sőt szerintem nagyon oda volt téve a koncert. Pattogós volt és frissítő, meg kellőképpen nosztalgikus. Mikor az énekes megemlítette a 94 - es Pecsa bulit, aminek a zöld dombornyomott jegyét sokan őrizgetjük azóta is, azért fent voltak a kezek szép számban, szóval jó volt azt a bulit, meg a banda negyed évszázadát együtt ünnepelni.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr467397616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum