RockStation

Telihold Budapest felett - Sonata Arctica, Freedom Call, Twilight Force @ Barba Negra Track Budapest, 2014. 05. 13.

2015. május 22. - viliricsi

0sonataartica2015_56.jpg

A rockfirkász természetszerűleg azt szeretné, ha adott cikke minél több mindenkihez eljutna, kivételesen viszont annak drukkolok, hogy ne túl sok csillagász, illetve meteorológus olvassa e sorokat. Ugyanis ezen a szerdán, ha jól (nem) láttam, amúgy sem volt Telihold, hát még mikor a fellegek is felsorakoztak az égi csatamezőn.

Szonátások azonban jól tudják: a FullMoon az est főszereplőjének első sikerdala, a magam részéről minden idők legfeelingesebb metal dalának tartom. Persze, nem egyetlen nóta miatt kel útra az ember a budapesti éjszakába, de részemről valamelyest hozzájárult e cselekedethez a FullMoon youtube-on található némely koncert-verziója.

A másik cím-alternatíva  a "vissza a jövőbe" lett volna, ha már Tony Kakko énekes emlegette ezt a filmet, megkönnyítve a cikk elnevezést várhatólag több újságíró kollégának. Jogos volt a finn bárd felvetése, hiszen a Sonata Arctica 1999-es első lemezét, a nem régen újra rögzített Eclipticát jött "bemutatni".

Dunsztom nincs, hogy csináltam évenkénti átlag húsz koncerttel a hátam mögött, hogy egy ily gyakran hazánkba látogató csapatot mindig kikerültem, de kétség kívül eddig sikerült, így hát ebben a 2015-ös, valóságos koncert-áradatban is felfokozott várakozással tekintettem e késő tavaszi szerda eseményeinek elébe.

Sőt, nem rég oly távolinak tűnt, hogy azt hittem: el se jön, ezért bátran szerveztem egy szekérderéknyi melót erre a délutánra, hogy azután - mivel magamat snassz lett volna szidni - szidhassam az "időhúzó" ügyfeleket, no meg a BKV-t, "aki" egy teljes óra alatt fuvarozott ki Angyalföldről Lágymányosra. Az egyes (állítólag) gyors villamos, ahogy a Rákóczi-hídon áthaladt, irigykedve figyeltem a tömeget, akik meg számításom szerint a Freedom Callt figyelték. De vajon miért feszít Chris Bay gitár nélkül a színpad közepén? Éneklés közben sem szokott hangszerétől megválni.

Az áramszedős dög jócskán túlvitt a hídfőn, ezért csupán lassan bontakozott ki valami Helloween-szerů elegy. A beléptetés után viszont örömmel láttam, hogy akit Chris Baynek néztem, még csak az elő-elő zenekar Twilight Force Kiske-hangon áriázó, karddal hadonászó frontembere. Mögötte egy hóhérnak öltözött dobos tüsténkedett (mint dobos természetesen). A gitárosok úgy festettek, mintha egy vadnyugati bandita, egy motoros, és egy végvári vitéz hármas nászának gyümölcsei volnának. Jó kis fricskát adott e kompánia a műfajnak, nagyobbat, mint az ebben sem utolsó Freedom Call!

0freedomcall2015_40.jpg

Rendszeresen kapok a fejemre, amiért túl hosszúak a beszámolók, hisz ha tehetem, a program minden bandáját megtekintem. Na, most az elsőt nagyjából lekéstem, mégis tengeri kígyónak ígérkezik a cikk. Bírjátok még? Akkor gyerünk!

Különös ötlet volt Sonata Arctica elé két helloweeni utat járó bandát tenni, de annyi baj legyen! Azt se hittük volna a hőskorszakban (kőkorszakban?), a "keeperek" idején, hogy a hamburgi ötös nem csak néhány több, mint korrekt albumot termel ki, hanem egy teljes műfajt, de ez se probléma. Közös nevező azért akad: Freedomék is (idézőjeles) "lemezbemutatóztak", ők a 2002-es Eternityt hozták magukkal. Ha jól emlékszem, talán egy nóta jelentett kakukktojást.

Sajnos a program eleje prédául esett a nem éppen minőségi hangzásnak. Imádom, mikor a lábdob gyomroz, de ha csak azt hallom, az nem DOB fel. No de csak kiegyenlítődtek az arányok, ahogy haladtunk előre setlisttel. Bár hóhér itt nem volt, a vidámság mégis működött. Előbb Lars Rettkowitz gitárost köszöntöttük szülinapja alkalmából a szokásos angol nyelvű dalocskával. Később újabb közönség-énekeltetés - helyesebben közönség-hörgetés - következett.

Amennyit a vendég-státusz engedett, annyi track el is hangzott az Eternityről. Végére hagyták a két csemegét, a Warriors-öt, és a kissé Europe-plágium Land of Light-ot. Akármi is ez utóbbi, de jól működött. Mindig idétlennek találtam a Valami Amerika film Bon-Bon együttessel forgatott jelenetét, amikor sok száz ember ugyanazon ritmusban pattog a főcímdalra; gondoltam, ez a rendező sem járt soha koncerten. Most már tudom, hogy járt. Freedom Call-on.

Felpörögtem: ha ilyen hangulat uralta a bemelegítő banda buliját, mi jöhet itt még? Minden össze is jött. Hosszas hang-, és fénypróba után a híres kán-kánt kezdték sugározni a hangfalak. Bennem Beatrice-emlékeket ébresztve, hiszen ez volt Feróék régi intrója. Más kérdés, hogy az ő irónikus hangnemükhöz jobban passzolt e zenei alkotás. A népek mintha elfáradtak volna a Freedom Call-ozás közepette, szinte csak a "kötelező" taps és ováció fogadta a színpadra érkezőket.

0sonataartica2015_03.jpg

Nem tudom, mennyire alkalmas koncert-kezdésnek a White Pearl, Black Oceans majd' tíz perces melankóliája, talán könnyebb lett volna eldönteni ezt, ha a hangtechnika nem ott folytatja, ahol az előbandáknál elkezdte. Először arra gondoltam, tán közel állok a "hangtoronyhoz", ezért jó pozíciómat feláldozva közép felé vándoroltam, de ez sem segített. Tony - már az első dalnál - fáradtnak tűnt, mintha nem a régi volna. Utóbbi megállapítás hajzatára is vonatkozik; nekem még nem ez a Takáts Tamás design élt emlékezetemben. Később megtudtuk, hogy betegen vállalta a koncertet, s szimpatikus módon elnézést kért tőlünk, amiért nem 100%-os a hangja.

Az agyas X Marks the Spot-ot is agyon vágta a hangzás(talanság). Az egyre csak érkező konzerv-kórusok tovább hizlalták a kak(k)ofóniát. Egyedül a fények voltak rendben; valóságos rock-discóban éreztük magunkat. A háttéri vászonról egy szellem-farkas figyelt minket, hisz jól tudjuk: ezek a ragadozók fiatalon halnak...

Időközben elindultak az Ecliptica számai szépen, libasorban. Először csak a lírai betéteknél vált élvezhetővé a hangzás (még jó, hogy sok van ezekből Tonyék tarsolyában), majd kínos lassúsággal, dalról-dalra oszlott a kakofónia köde. Ehelyett Tony Kakko küzdött betegségével, de ebből már lehetett jobban kijönni. A Replica refrénjét velünk énekeltette, a majdnem teljes Kingdom for a Heartot pedig a Twilight Force énekesével! Úgyhogy ő ezúttal nem karddal, hanem puskával érkezett, legalábbis A4-es papírral kezében, melybe bele-bele pislantott. Tehát ez sem lehetett bevett szokás ezen a turnén, ezt mi kaptuk, meg tán egy-két város, még a beteg fel nem épül. Kuriózumnak lehettünk tanúi.

Majd a FullMoon első taktusai fokozták tovább a hangulatot. A "Run away..." vokált természetesen mi szolgáltattuk - az utolsó néhány alkalomnál a zenekar is elhallgatott olyankor. A Telihold után fény derült arra a tényszerűségre, hogy a Letter to Dana volt a leges-legelső szonáta, azaz legkorábbi dala az együttesnek. Legvégül a Mary-Lou bónusz-nótát is megkaptuk az Eclipticáról, arra már nem emlékszem, hogy ez már a ráadás volt-e, vagy sem.

0sonataartica2015_37.jpg

Mindenesetre ennél a pontnál megint elég mulyák voltunk, alig sikerült visszatapsolni a zenekart. Persze, azért megjelentek újra, hiszen ez így is volt betervezve. De ezek után hamar kiderült: a Wolves die young nem csak szerintem minden idők egyik legjobb Sonatája, még ha a sokat szidott legutóbbi Pariah's Child lemezen is található. A Don't say a word-féle zárás pedig olyan össznépi ugra-bugrát eredményezett, mint a Freedom Call vége. Ezek a végek olyan egyformák! :)

A hangulat értéknövelő tényezője, hogy a ráadás alatt az eső is lejött egy kicsit tombolni. Szégyelltem magam, mert én feszítettem egyedül esőkabátban. Ilyen "sláger-záporban" másokat nem érdekelt az égi. Felfogható úgy is: ez volt az elején még üdvösnek tűnő csúszás ára.

Olvasgatva egyes fórumokat a buli után, bizony sok a kritikus megnyilvánulás. El kell ismerni: messze nem volt tökéletes az előadás. Ezt vallom, mint újságíró, blogger, vagy franc tudja, mi vagyok. De az érzelmeim máshogy döntöttek: így, sok órával a buli után is a Replica, FullMoon, Don"t say a word triumvirátusának tagjai váltogatják egymást fejemben.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT és ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr497466270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum