RockStation

TOP 10 idén 30 éves rock/metal album

2015. május 23. - sebiszabi

top10_30ev_2015.jpg 

Elsőre azt hittük, amikor elkezdtük összeszedni a listát, hogy azzal lesz nehéz dolgunk, hogy összeszedjünk 1985-ből tíz olyan lemezt, ami még ma is érezteti hatását. Aztán a végén még le is kellett hagyni párat. Igaz, giga klasszikus lemezek nem készültek olyan számban, mint például egy évvel korábban, de azért a felhozatal így sem rossz. Mint írtuk, hagytunk ki, de hogy kinek mi hiányzik a listáról, dobja be a közösbe. 

ACCEPT - Metal Heart

A germán metal alapbanda 1985-ös anyagát is az első fénykor terméséhez szokás – és kell is! – sorolni. Nem ismétli meg a Restless And Wild nyersességét és elsöprő intenzitását, plusz a Balls To The Wallhoz képest is dallamosabbra sikerült, mégis nyugodtan említhető egy lapon a másik két 80-as évekbeli klasszikussal. A Beethoven-féle Für Elise gitárra átültetett dallamaival is ékesített címadó, a magas fordulatszámon pörgő Midnight Mover és a nem kevésbé feszes Up To The Limit számít elsősorban a lemez emblematikus szerzeményének. A keddi Accept bulin szintén lehet majd számítani legalább ezek egyikére.

Anthrax - Spreading the Disease

A zenekar második lemeze. Ezen az albumon hallható először az Anthrax klasszikus felállása Joey Belladonna énekessel és Frank Bello basszusgitárossal. A korábbi énekes Neil Turbin és basszer Dan Lilker távozásával Scott Ian gitáros és Charlie Benante dobos lettek a fő dalszerzők. A változásoknak köszönhetően feszesebb lett a zene, dallamosabb az ének. Például ilyen.

MEGADETH - Killing Is My Business… And Business Is Good!

Dave Mustaine, miután sorozatos balhéi és drogproblémái miatt kikerült a Metallicából, hatalmas elánnal kezdett a saját zenekarának elindításán dolgozni. Két év elteltével napvilágot látott a Megadeth bemutatkozó albuma, amely ugyan nem szólt valami agyba tipró módon (a kiadó által biztosított anyagi keret jó részét italra és drogokra költötték Mustaine-ék, és az eredetileg kijelölt producer kirúgása után maguk fejezték be a felvételeket), underground körökben azonban komoly feltűnést keltett. A banda által képviselt technikás játék már a Killingen is hallható volt, és a későbbi kabalafigura, Vic Rattlehead is felbukkant a borítón. Felkerült a lemezre a Mechanix, amelyet Megadave még a Metallica tagjaként írt, és amelyet – lassabb tempóban és kibővített középrésszel – Hetfieldék is albumra rögzítettek The Four Horsemen címmel, Mustaine akarata ellenére. Később a Nancy Sinatra-féle These Boots Are Made For Walking módosított szövegű feldolgozása is felkavarta az állóvizet, amikor a szerző, Lee Hazlewood aljasnak és sértőnek titulálta a Megadeth verzióját.

Dio - Sacred Heart

Többeknek nem ez a legjobb Dio lemez, de kereskedelmileg kétségtelenül a legsikeresebb, hiszen egészen az aranylemez státuszig vitte. A megközelítés kétségtelenül hard rockosabb lett. A lemez egyúttal Vivian Campbell gitáros hattyúdala is lett egyben.

Exodus - Bonded by Blood

Az Exodus első lemeze egy egész stílusra, a thrash metalra gyakorolt óriási hatást. A zenekar egyetlen lemeze, melyen az azóta elhunyt Paul Baloff énekelt. Az album egyben a zenei agresszió új szintre emelése volt.

Possessed - Seven Churches

A death metal műfaj névadóját nem igazán tekintik igazi death metal bandának, inkább elborult thrasht nyomató alakulatnak és ugyan igaz, hogy a klasszikus death metalt először a floridai Death játszott (és a Slayer Reign In Blood-jának hatása megkérdőjelezhetetlen), de a korszak legbrutálisabb lemezét a Possessed adta és emiatt minden idők első death metal albumnak is titulálják gyakran.

Slayer - Hell Awaits

Az underground színtérről indulva ez a lemez 100 ezer lemezben kelt el, ami elegendő volt ahhoz, hogy felfigyeljenek rájuk a "nagy kiadók", jött is a Szerződés, nem véletlenül.
A valaha kiadott egyik legjobb Slayer lemez, ami sötét témáival egy sor későbbi extrém műfajnak ágyazott meg, mint a death- vagy black metal. Persze nem utolsó sorban szépen előkészítette a terepet a Reign In Blood-nak.

S.O.D. - Speak English Or Die

Az egész azzal kezdődött, hogy a Spreading The Disease gitártémáinak feljátszása után Scott Ian a később Sargent D-ként elhíresült figurát kezdte rajzolgatni, olyan szövegeket adva a szájába, mint „Speak English Or Die”. Amikor már dalszövegek is íródtak róla, megszületett egy hardcore banda alapításának az ötlete. Így állt össze Scottal az Anthrax dobos Charlie Benante, a volt Anthrax bőgős Danny Lilker és az Anthrax roadie Billy Milano. A lemez, amelynek felvétele és keverése három nap alatt zajlott le, azóta crossover mérföldkőként elismert anyaggá vált, mivel az elsők között ötvözte a hardcore punkot a thrash metallal. A bandát nem kevés támadás érte szókimondó szövege miatt, de a tagok saját elmondása szerint szó sem volt rasszizmusról, nőgyűlöletről vagy más zenei műfajok és rajongóik megköpködéséről – egyszerűen az emberek kiakasztása volt a cél.

The Cult - Love

A gothic rock egyik legnagyobb alapvetése a The Cult második lemeze, mely több mint 2,5 millió példányban ment el világszerte, pedig zenéjükben ekkor sok minden keveredett. A befutást ez a lemez garantálta az olyan dalokkal, mint a She Sells Sanctuary vagy éppen a Rain.

W.A.S.P. - Last Command

Lehet, hogy nem a legjobb W.A.S.P. album a '85-ös Last Command, de tény, hogy ez a lemez hozta meg nekik a sikert és lettek híres/hírhedt banda glam korszak kellős közepében: 1 millió példányban adták el és a Billboard 47. helyéig mászott fel. Persze nem véletlen, hiszen nyakig tele van húzós, tempós és állat dalokkal, mint a címadó Last Command, a Fistul Of Diamonds, a hírnevet hozó Blind In Texas, vagy mind közül a legkirályabb, a Wild Child. Rongyosra hallgattam gyerekként.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr77483882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crazyfish 2015.05.24. 10:48:03

Magam se írhattam volna jobbat...lol...
A heavy, trash, glam metal aranykora...+ még fiatal is voltam..:))

ezust 2015.05.24. 11:09:24

Én javasolnám még a holland Clan of xymox bemutatkozó lemezét.

Sponge Bub (törölt) 2015.05.24. 15:30:36

Atyaég!
Micsoda lemezel jöttek ki 1985-ben!!! Accept, Slayer, S.O.D. stb
Ilyenkor érzem magamat öregnek.

GERI87 2015.05.24. 16:30:56

Bekerült a WASP is, nagyon helyes:)

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2015.05.24. 16:56:16

A W.A.S.P. már akkor is gáz volt..
Röhejesek voltak akár csak a rajongóik.. Blackie..bakker az a faszi..

karikaV43 2015.05.24. 21:32:52

Hú,azért nem rossz eresztés a W.A.S.P. meglepetés,de az a lemez jó.
A nagyágyúk azért nem alkottak ebben az évben,talán a jó kis Sodom :)

InteriorLulu 2015.05.25. 21:20:51

Metál, metál, metál, hardrock, gót-rock, metál, metál...
A nyolcvanas évek zenei sivárságában alig-alig élő progrocknak/art-rocknak az évtizedbeli egyik legnagyobb alapvetése pont '85-ös, és még fent, a fejléc lemezborítói között is ott van a Marillion Misplaced Childhoodja, de persze kell a hely, nehogy már 8 helyett csupán 7 metál legyen a "rock/metál"-listán... Vagy talán van emellett évenkénti rocklistád is?
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum