RockStation

Veni, Vidi, Matriarchi - Veil of Maya - Matriarch (2015)

2015. június 04. - theshattered

veilmatriach.jpg
Akárhogy nézzük, a Veil of Maya a nem igazán kedvelt (és már kifutóban lévő) djent irányzattal jutott a csúcsközelbe még ha a deathcore irányából is csusszantak röppályára. Mint Sumerian Recordsos banda, persze ott voltak a tűzközelben és valljuk be: nem áll messze tőlük a még épp divatját élő ritmikai komplexitás. Most mégis változtattak a bevált recepten.

Mi is változott az előző lemez óta? A lehető legfontosabb, ami egy zenekar életében bekövetkezhet: kilépett Brandon Butler énekes és a helyére a kicsiny hazánknak meglehetősen sokat mondó nevű Lucas Magyar vette át a pacsirta stafétát. 

Na, ha már adott az új dalnok, aki minden bizonnyal piciny hazánk sokadik generációs messzire szakadt fia, és mint tudjuk, a magyarok mindenben a legesleg kategóriát verdesik (szarkazmus tábla), akkor biztos ad valami újat. Adott. Ugyanis a Veil of Mayától eddig nem megszokott módon masszív súlyban megjelenik a dallamos ének. Ez mindenképp üdítő frissítés, nagy dicséret a zenekarnak, hogy bevállalták. Viszont nehéz nem elmenni az ének hangszíne és a dallamok mellett. Ugyanis a Peripherys Spencer Sotelo akaratlanul is előkerül párhuzamként. Értem, hogy egy istálló, meg hasonló stílus, de nem biztos, hogy mindenki egy újabb Periphery albumot akarna hallani. De annyi baj legyen.

A dallamok alkalmazásával, nyilván megjelentek a „jóakarók” is és a szokásos szövegeik, hogy az addigi nagy kedvenceik bizony eladták magukat. Ezt kétlem, hiszen azért nem egy mainstream irányzatról van szó, de az biztos, hogy könnyebben emészthetőek és melodikusabbak lettek a szerzemények. Én ezt is pozitívumnak veszem (a fent említett párhuzam ellenére is), ha már ott van a 6 (náluk kivételesen tényleg csak ennyi) húr, akkor használják is ki azokat! Ez utóbbival szerencsére eddig sem volt gond. 

Amit előre le lehet szögezni: az album továbbra nem hosszú (11 dal +1 átvezető bő 35 percben), de mégis annyira tömény adagban kapja a hallgató a témákat, hogy ennyi talán elég is tud lenni egyszerre belőle. Minden tag kiteszi a szívét-lelkét a lemezen, mégis úgy érzem, hogy a vége felé már a túlzott technikázás kezdi kiégetni a hallgatót. Miért? Mert a témák és a dallamok is kezdenek hasonlóak lenni, kevésbé válnak el egymástól.

Nem azt mondom, hogy az Okubo/Hauser húrostengely nem jó, mert mások az életüket beáldoznák, ha ilyen dalokat tudnának írni, csak a brutalitás csökkenésével a tempók sem változnak olyan mértékben. A középtempó nagyarányú alkalmazása közben is azért vannak kiemelkedő pillanatok: a nyitó Nyu első taktusai akár egy soha meg nem jelent ősrégi System of a Down demóról is származhatnának. Az ezt követő Leeloo is nagyon jó dal, egyfajta átmenet a régebbi lemezek és az új között, mert itt még nem jelenik meg a dallamos ének. A különböző női alakokról, szereplőkről elnevezett dalok (nem hiába az albumcím) közül a jobbik eresztés a lemez elején helyezkedik el: a LeelooEllieLucyMikasa négyes tanítanivalóan sodorja el magával az embert. 

veilofmaya2015.jpg

Mi a gyengepont? A már említett monotonitás. Mert egyébként minden dalban vannak olyan momentumok, amik valamiért kiemelkednek, csak nem olyan mértékben, hogy egyben hallgatva észrevehetőek legyenek. Ezen még dolgozniuk kell.

De végülis a srácok a lehető legjobbat hozták ki az énekesváltásból. Mertek gondolni egy nagyot, bátrak voltak és nyerő pozícióba kerültek. Így kell ezt csinálni! De reméljük, a következő lemezre egy kicsit jobban összecsiszolódnak majd. 

A teljes album itt meghallgatható:

 

Veil of Maya Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr667516020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum