Most az egyszer nem úgy voltam vele, hogy "na még ezt a pizzát megeszem, aztán vagy lekésem az előzenekart, vagy nem", hanem önakasztás terhe mellett siettem legkésőbb nyolcra megjelenni a Negrában. Mert nekünk is van ám Uriah Heep-ünk, amennyiben a P. Box magyar Uriah Heep-nek nevezhető.
Sőt, nekünk kettő is jutott ilyenből. Az egyiket Cserháti István (R.I.P.) billentyűs, aki az eredetinek is alapítója volt, hívta életre. "Pityi" halála után tehetséges fiatal tanítványai ápolták tovább az örökséget. Közben másik két alapító Sáfár József és Szabó István (basszer ill. dobos) is létrehozták újból a maguk verzióját. Ahogy szűkül a piac, úgy erősödik a harc a nevekért, s ez koránt sem csak nálunk történik így (lsd.: Queensryche, Saxon, Stratovarius).
Nos, mi Cserháti István "gyermekeit" vártuk színpadra. Előtte még kis híján belebotlottam a személyzeti bejáró előtt telefonáló Uriah basszusgitárosba, Dave Rimmerbe, aki a tavaly előtt év elején elhunyt Trevor Bolder helyén került a csapatba. (Az ördög vigye el, hány megemlékező mondatot kell leírnom ilyen patináns bandák esetében!). Dave nehezen szakadt el a telefontól, ên pedig kínosnak találtam körülötte téblábolni, így a közös fotó elmaradt :(
Nem illik a slussz-poénnal kezdeni, de ezen az estén Koroknai Árpi lett kedvenc hazai énekesem! Eddig "csak" az Omenben hallottam énekelni, de most megtapasztalhattam: úgy tudja feledtetni Kalapácsot, de Varga Mikit, Vikidált is, hogy közben saját magát adja, és nem "pont úgy" énekel. Megtörtént viszont az a furcsaság, hogy az Omen énekese a P. Box "szìneiben" énekelte az Ómen cìmű számot :)
Árpád agilis előadás-módját jól kompenzálja a többiek szerényebb habitusa. Egy felsorolást minimum megérdemelnek e szintén szimpatikus zenészek: Sándor József (gitár), Frenczi Tibor (basszus), Szabó Krisztián (billentyűk), Kiss Konrád (dob).
Jöjjön most az írás kritikai része! Leginkább a hangzás miatt emelhetek szót. Bizony, volt ám segélykérő mutogatás a zenészektől a pult felé! (Mármint keverőpultról van szó.) Csak amikor Sándor József hangszert cserélt, javult a gitár sound.
Ilyen gazdag múltú bandák esetében mindenki számára adatik kihagyott kedvenc. Hogy kimaradt a Valami rock and roll? Volt helyette Soha nem elég. Viszont a Zöld, a Bíbor és a Feketét kihagyni egy bármily rövid (jelen esetben 45 perces) P. Box programból, az olyan, mintha az est fénypontja "lefelejtené" a July Morningot, vagy annak legnagyobb ellenfele a Smoke on the Watert. Az említett "három színű" dalt amúgy is a magyar Smoke on the Waternek hívom.
A kortárs P. Box szerzeményeket, bevallom, először hallottam. Még az ős zenekar a végletekig tolta a hard rock határait, addig az új dalok mintha inkább a Lord-Edda-féle dallamosabb csapást követték volna. A sokak által etalonként emlegetett Vér szava nálam elsőre (még?) nem ért célt, viszont az utolsó előttiként elővarázsolt középtempós Szabadon száll nagyon bejött - ahogy láttam/hallottam nem csupán nekem.
Helyzetem tragikussá vált: már az előzenekar alatt leizzadtam, és ennek oka nem csak a kalóztanyán uralkodó szokatlan meleg volt. Így vette kezdetét életem harmadik Uriah Heep koncertje. Az első kettőhöz képest változott az intro: Hammond-harmóniákkal indult, amire Russel Gilbrook rámászott egy virga dobszólóval, és mindebből kibontakozott a 2014-es The Outsider album első dala, a Speed of Sound.
Még egy fontos változás az előzőekhez képest: volt végre "bemelegítő" zenekar, és ez érződött a fogadtatás intenzitásán. Bár örvendetes számban jelentek meg fiatalok a Heep-happeningen, azért a kétharmados többség idősebbnek hatott, mint a félévszázada fennálló zenekar. Ezt a korosztály azért puhítani kell "megfőzés előtt".
A megfőni ige egy másik értelmezése az abszolút teltház és a forró júniusi este együtthatásában csúcsosodott ki. Túl szorosan álltak ahhoz a műfaj alapzenekarára kíváncsiak, hogy kipróbálhassam: vajon csak én választottam rossz helyet, vagy a "kása-káosz" az egész termet uralja? Egyébként a jó öreg kábelek kiiktatása óta szokott így elhasalni a hangzás.
Bernie Shaw show-felelős (énekes) bejelentette: öt új dalt tálalnak fel az est folyamán, még a többi "klasszikus Uriah Heep" szám lesz. Furán hatott többek közt az utolsó előtti és mértéken felül sikeres Into the Wild sutba hajítása. Egy Neal on the Headet pont el tudtunk volna viselni. De hát más volt a koncepció.
Meglepetés pozitív értelemben is volt. Szülinapi. A Magican's Birthday ('72-es) album meghallgatását mindig is toltam magam előtt - talán a címe miatt. Most végre a szokásos Sunrise mellett a címadót is meghallgathattam. Nem is volt olyan szörnyű: hatásos refrénjét másodszorra már Bernie-vel együtt "énekeltem". Mick Box alapító gitáros - akit Shaw ma is legjobb barátjaként mutatott be - egy hatalmas szólót nyomott a végére. Ujjai úgy táncoltak, mintha egy fürge szabómesteréi.
A koncert második részére maradtak a "bombabiztos" slágerek, ügyesen becsempészve közéjük a vadi új, klippes One Minute. Jelentem: nem lógott ki! Ahogy az lenni szokott, Bernie most sem "csupán" elénekelte, hanem sokkal inkább elmesélte nekünk a July Morningot. (Ez a dal nem csak azért kedves nekem, mivel a rocktörténelem egyik legnagyobb hatású balladája, de ráadásul pontosan egy idős szerény személyemmel). A Stealin' természetesen ezúttal is közönségénekeltetésbe torkollott.
Számomra a Uriah Heep nagyságát jellemzi, hogy az általam egyetlen "gagyinak" tartott dalukat, a Lady in blacket a koncert végére megszerettették velem! A közönség totális bevonása nagyot dobott a dal hangulatán. A ráadás a történelem legelső (1969) heavy metal számával, a Gypsyvel indult. Ez az a dal - a Rolling Stone magazin korabeli lapszáma szerint - melyet "ha meghallasz, tudod már, hogy soha többé nem akarsz hallani". Majd az újságíró mindehhez hozzáfűzte: hogyha a zenekar befut, öngyilkos lesz. Mit szólt volna, ha akkor egy jós megsúgja neki: 2015-ben Budapesten ad teltházas koncertet (sokadszorra) a Uriah Heep?
Az estét az elmaradhatatlan (vajon hány dalukat lehet e jelzővel illetni?) Easy Livin' zárta. Egyúttal eszembe juttatott egy nyolcvanas évek végi emléket, amikor a Centrum áruház lemezosztályán, a döbbenetesen szerény külföldi kínálat egyik tárgya a kb. három közül szóban forgó zenekar Live in Moscow kazettája volt. Nyilván a koncerthelyszínnek köszönhetően lehetett egyáltalán kapni. Easy Livin' - July Morning - Stealin' - "ők" már akkor is ott figyeltek. A Uriah Heep tagság is szinte ugyanez volt (R.I.P. Trevor Bolder). Harminc éves ez a szerelem.
FOTÓK: TÖRÖK HAJNI. TOVÁBBI KÉPEK ITT.
