A második napon a szervezők maximálisan az osztrák/német közönséget szolgálták ki. Egy napra bezsúfolni ennyi német nyelvű zenekart nekem kicsit sok a "jóból". A program csak estére váltott igazán metalba és a piros színpad vonultatta fel az érdekesebb zenekarokat.

The Answer
Észak-Írországból érkezett a The Answer akikhez már volt szerencsém 2009-ben. A szimpatikus zenekar a '70-es évek hard rock zenéjét hozza vissza modern hangzással és 2009-ben azt írtam, hogy becsülettel helytálltak az Ac/Dc előtt és egy tapsot megérdemeltek, vagyis nem hagyott bennem mély nyomot a fellépésük. Most szembetűnő volt mennyivel markánsabb a zenéjük és a megszólalásuk  mint amire emlékeztem: inkább a hard rock dominál a zenéjükben. A hőség ellenére is lendületes és intenzív koncertet adtak ráadásul többen voltak kíváncsiak rájuk mint vártam. Örülök, hogy nem hagytam ki őket!

Blues Pills
Ha már nyitásnak fejest ugrottam a '70-es évek hangulatába folytatásnak a német Callejon helyett inkább a Blues Pillst választottam. A fiatal amerikai-svéd-francia kvartett nagyon különleges és rendkívüli rock-hangulatot varázsolt a színpadra: hasonló muzsikát játszanak mint a The Answer, de ebből még inkább árad a '70-es évek hangzása-hangulata. A blues és a rock 'n' roll ötvözete a The Answer esetében lendületes és intenzív volt, a Blues Pills pedig egyedi és hangulatos, az egészet pedig  Elin Larsson erős, érzelmekkel teli hangja koronázta meg és tette teljessé az élményt. A piros színpadnál látványosan kicserélődött a közönség és a húsz alatti-körüli fiatalokra az Asking Alexandria előtt.

L7
A metalcore helyett inkább visszanéztem a kék színpadhoz ahol hihetetlen látvány fogadott: 50-es anyukák tolták a faék egyszerűségű r'n'r-t a színpadon! De olyan lazán, természetesen és őszintén, hogy egy pillanatra sem merült fel bennem az , hogy ez kínos vagy ciki lenne. Az L7 1985 és 2001 között volt aktív, 2014-ben álltak össze ismét és sok grunge zenekarra voltak hatással. Lehet rájuk mindenféle jelzőt akasztani, grunge, alternatív rock,  punk-rock, stb. de ez nem más mint hangos rock 'n' roll. Ezek az anyukák lazák voltak és nem vették túl komolyan az egészet, és éppen ez adta a buli savát-borsát. A kék színpadon fellépett még brit előadó Frank Turner és Rea Garvey akik teljesen ismeretlenek számomra, de úgy látszik német nyelvterületen népszerűek. Frank Turner & The Sleeping Soul folk rockot játszik, Rea Garvey pedig számomra már popzene így utóbbi fellépését kihagytam és innentől beindult a "német est" amit kevéssé tudtam értékelni.

Epica
A holland Epica a szimfonikus metal egyik legsikeresebb képviselője de én csakis Simone Simons miatt néztem bele a koncertjükbe. Komolyabb szimfonikus metal és Epica ismeretek hiányában csak annyit írhatok, hogy Simone gyönyörű volt mint mindig, a hangja fantasztikus, a koncertről pedig minden rajongó elégedetten távozhatott.

Papa Roach
Este végre a Papa Roach hozott lendületet és életet a fesztiválra, nem véletlen, hogy a zenekar igazi fesztiválkedvenc. Amikor színpadra lépett a zenekar felpörögött a hangulat amit Jacoby Shaddix mindvégig fenntartott, egyszerűen fáradhatatlan frontember! A Papa Roach nem igényel mélyebb elemzést, slágeres nu metal ide vagy oda jó volt látni-hallani a koncertjüket ami nem csak frusztrált tiniknek szólt.

In Flames
Vihar zúdult a fesztiválra, így az első dalokról lemaradtam de a program nem okozott különösebb meglepetéseket. Az In Flames diszkográfia annyira gazdag, hogy lehetetlen lenne, hogy mindenkinek a kedvére tenni A zene és maga a műsor is nagyon szórakoztató amelyben fontos tényező a fény. Az In Flames különlegesen jó fényjátékkal támogatja a zenét amivel csak fokozza a hangulatot De a zenészek is nagyon aktívak voltak a színpadon, mindig mozgásban voltak és végig érintkeztek a rajongókkal és pontosan ez az, amit egy zenekartól várok, Anders Friden a tenyeréből etette a közönséget. Továbbra is ők az egyik legélvezetesebb élő zenekar.  

Only for the Weak
Everything's Gone
Bullet Ride
Where the Dead Ships Dwell
Paralyzed
With Eyes Wide Open
Alias
Deliver Us
Cloud Connected
Drifter
The Chosen Pessimist
The Quiet Place
Delight and Angers
Rusted Nail
Take This Life
My Sweet Shadow

Nightwish
Évekkel ezelőtt a Summer Rocks fesztiválon láttam a zenekart és akkor is alig vártam, hogy kezdődjön az Anthrax, Enyhén szólva nem nyűgöztek le az áriázós metallal, nem tartoznak a kedvenceim közé. Úgy voltam vele, hogy belenézek és majd meglátom mi lesz. Megláttam. A Nightwish egy közel tökéletes fesztiválkoncertet adott. Nem ismerem a lemezeiket de így is maximálisan élvezni tudtam az egészet, a zene metalosabb mint amire emlékszek és mintha az áriázásból is visszavettek volna. Elég ha annyit írok, hogy a tervezett 3-4 szám helyett ott maradtam és végignéztem az egész bulit. 10/10.

Fotók: NovaRock FB, Volume.at