Kanye West, a XXI. század nyugodtan kimondhatjuk: legünnepeltebb hip-hop/R&B sztárja, a modern zenei (és nem csak a popzenei) világ önjelölt, de tömegek által ünnepelt Yeezusa a Glastonburry Fesztiválon (e cikk megjelenése előtt épp egy héttel) "előadta" a Queen örökbecsű slágerét, a Bohemian Rhapsodyt.

"...Oké." Ez az egyetlen reakció, ami egy rockot szerető, vagy akár egy ÍZLÉSSEL vagy alapvető hallóképességgel rendelkező ember képes kipréselni magából, a "műsor" megnézése után. De mi a frászt keres EZ itt, a Rockstation?

Nagyon is sokat.

Sokkal, sokkal többről van itt szó, mint egy rockopusz "meggyalázásáról"...

Hiszen bárki lehet kretén, aki kifizeti a jogdíjat az előadásért. A fontos kérdések inkább ezek: tényleg visszacsap-e ez lényegében Kanye Westre? Milyen jogon nyilvánítja ki, hogy ő a Földgolyó legnagyobb rocksztárja? És van-e, akit ez tényleg érdekel?

Mielőtt folytatnánk, belinkelném ezt a videót. Gyönyörű vágómunka, összeveti azt, hogy mi a különbség: ki az, aki TUD, meg ki az, aki csak AKAR.

Ez ugyanis egy történelmi jelentőségű performansz volt. Nem azért, mert annyira bődületesen, elmondhatatlanul, nevetségesen SZAR. Hanem azért, mert ezután ez az... ember azt mondta (ld. fent), ő a bolygó legnagyobb rocksztárja. És ami még fontosabb... Éljeneztek. Tapsoltak. Énekeltek vele. Pedig még a delírium változó fokában ott leledzőknek is világos volt, hogy a tömeg jobban énekel, mint csillaga. Egész egyszerűen az embereket ez nemigen zavarta. Az embereket, akik között, ha már a Glastonburryn grasszálnak, legalább annyi gazdag trendigyerek van, mint valódi popkulturált, ősgruppi, zenekritikus, akik közt majdnem annyian ismerik a Queent, mint Kanyet. Az embereket, akik csak napokkal később, modoros, kifinomult, diszkrét tweetekben fejezték ki, hogy talán ez (érted?! EZ!!) mégse volt az igazi. Majd tovább is léptek rajta. Kanye West statisztikailag kimutathatatlanul kevés rajongót vesztett, hírneve szemernyi csorbát sem szenvedett - olyasmiért, amiért egy ország legünnepeltebb sztárja is kegyvesztetté válna pillanatok alatt. Ha a Quimby műveli ezt le, sem hiszem, hogy a rajongótáboruk úgy harmada és teljes szakmai hitelük elvesztése nélkül megúsznák.

De ő a madafakin Kanye West. És ezért, nem másért, bocsátanak - bocsátunk? - meg neki.

Mivel számodra úgyis mindegy, és mert a "hate"-elésem csak erőt ad neked,
e naptól a neved légyen Madárpöcs.

Ezért írom ezt a cikket. Itt sokkal többről van szó, mint egy magát zenésznek képzelő, önkritikától és reális önképtől teljesen mentes hülyegyerek körbeujjongott ugrándozásáról; a hatásvadászat modern kori tragédiájáról a világ legnagyobb, legsikeresebb, kultikus független fesztiválján, ami még a hippikorban, szinte a Woodstock farfényében indult, s ahol mindennek, amit Kanye West képvisel, egyszerűen nem lehetne semmi keresnivalója. Többek osztották e véleményt...

...Például a change.org. A híres kulturális-emberjogi-infojogi globális aktivista portál, akik még a fellépés előtt kampányt indítottak Kanye West levételéért és egy rockzenekar helyére hívásáért, pusztán arra a pofonegyszerű tézisre alapozva, hogy a csávó egy inzultus mindenre, amiről a "zene" szó nem folyik le egyből, mint olaj egy Kardashian-valagról. Végül 135.000 szavazatot hoztak össze 4 hónap alatt. Kár, hogy a világhírű oldal ezzel valszeg sokkal többet riasztott el (egy életre) saját rajongói közül, mint Kanye a tulajdonképpeni "produkciójával". A másik "hősi" próbálkozó Lee Nelson komikus / performansz-művész volt, aki jól felfutott a színpadra a Black Skinhead c. számra. Egy fehérnigger rapper cuccában. Leezus feliratú pólóban. Persze Kanye megsértődött. Leállt a playback, lekapta a szekus a csávót, aki jobb esetben megúszta pár maflással és 8-napon-belül-épphogy-gyógyulóval. Aztán kitweetelte, hogy "Ha már ennyien nem akarják látni Kanyet, talán kicsit felugrok már segíteni neki". Az akció egyébként egy elég egyértelmű kritikai élt visel: Kanye előszeretettel rombolja le mások(!) díjátvételét, mondjuk Taylor Swiftét és Beckét, aminek eredményeképpen nem a méltatott hálálkodását hallhatjuk, hanem ezt a köcsö fazont, ahogy arról pofázik (értik, a díjazott helyett, az ő szereplési idejében, az ő díja átvételekor): tessék jobban díjazni a 8 szavas szövegű, 2 akkordos számokat öklendő Beyoncét, mert mekkora művész máá', more. Ez kb. olyan, mintha Zsédát letolná a Fonogram színpadjáról Pákó, aki egyébként is mi a toszt keres ott, hogy benyaljon Győzikének. Szóval megérdemelte. A számot természetesen újra kellett kezdenie, mert a hirtelen stressz kizökkentette a  világ legnagyobb rocksztárját bődületes megaprodukciójának prezentálásából.

No de tényleg kijár a szarhullám a csoki csókának? Tényleg kiérdemli a "flémet" az ember, aki büszke arra, hogy nem olvas, aztán mégis ír egy könyvet (a címe se kismisi: "Köszönöm, és Szívesen"), amit persze szintén büszkén nem-olvasó közönsége vegyen csak azért meg? (Ezen kívül is írt ám még kettőt, ohó! Van még egy turné-kötete, a Glow In The Dark, éééés... Yeezus Könyve. Igen, jól olvastátok. A rajongói azóta egyházat is alapítottak neki, és nagyon igyekeznek bejegyeztetni. Ez se vicc. Most se röhögök.) Tényleg kiérdemli az, aki szerint minden kritika csak puszta fika, mert "ha az abszolút legjobb vagy, akkor gyűlölnek a leginkább", illetve, aki állítja:  "nem hiszem, hogy él celeb rajtam kívül, aki ellen több fegyvert kovácsoltak, de azt sem hiszem, hogy egyikük is ilyen sikeres lenne, mint én"? A személyes kedvencem: "Isten közvetítője vagyok. De életem legnagyobb fájdalma, hogy sosem láthatom magam élőben előadni!" Tényleg kijár annak ez, aki sértett fejjel és szó nélkül egyszerűen átlép Amy Schumer komikuson, a család (addigi) barátján, aki eléjük zakózva próbál - tréfából - lopni a rájuk hulló rivaldafényből? Pont úgy, ahogy Kanye teszi számára ismeretlen más sztárokkal? Te megsértődsz a haverodra, ha a te szavad járásával jelzi viccesen, hogy hülye vagy? Vagy inkább  rátaposol? Mindezen kérdésekre az olvasónak kell meglelnie a választ, bár ettől még én fontolóra veszem a "Bono a világ legnagyobb szara" c. kijelentésemet.

"One of these days, these boots are gonna...walk- on- o- ver -you"

Tegyük fel a kérdést újra, egy másik szemszögből, ahogyan azt egy ismerősöm is tette. Tényleg kijár-e ez a sok fika annak, aki a szakma ÉS a rajongók szerint egyaránt forradalmasította a rap-R&B zenét? Aki szövegileg, önmítosza építésével, eleinte saját feljátszású(!) dob- és gitáralapjaival, és erős, kreatív hangmintázásával egyaránt újat, többet, minden eddiginél csillogóbbat és karakteresen nagyképűbbet hozott? Olyasmiért, ami végül összesen 25 hetet adott neki a Billboard-lista első 2 helyén, valamint több, mint 25 millió eladott lemezt produkált CSAK A DIGITÁLIS TÉRBEN, és mindez a modern kor egyik legnagyobb sztárjává tette? Kijár-e ez annak, aki a playback aranykorában női vonós nagyzenekarral turnézott éveken át?

--- Dobpergés, konfettik, fényshow! --- Igen, kijár, de ez hagyján: itt nem is Kanye West a probléma, hanem azok, akik szerint mindez nem jár ki neki. Mert ennyi mindent letett az asztalra, nem másért. És ezen, az ő szemükben, még az sem változtat, hogy a nárcizmus legfelső lépcsőfokán meggyaláz egy valóban, zenei ízléstől függetlenül, megkérdőjelezhetetlen hitelességű, súlyú, hatású, történelmet író dalt. Egyetlen percet óbégoltat el belőle, aztán belevág a Can't Tell Me Nothingba ("Szavad Se Lehet").  "...Oké", megteheti, de... Erre mondta azt Lemmy, hogy "Just 'cos you got the power, That don't mean you got the right" - közjogi értelemben ugyanis Kanye "Világlegnagyobbrocksztárja" Westnek megvan a hatalma, a pénze, a lehetősége megtenni ezt, de ha az az előadó lenne, akinek mondja magát, semmilyen morális és művészi alapja nem lenne, nem lehetne ilyen közízlés elleni vétségek elkövetésére. A világ legnagyobb rocksztárja nem csinál magából hülyét olyasmivel, amihez fingja sincsen... hacsak nem tudja nagyon is jól, hogy lassan szó szerint bármit megtehet, mert a rajongói mindent igazolnak helyette, és a szakma nem hiszi el, hogy már rég vége van 2008-nak, és az ő éltetésének a viccén már évek óta senki sem nevet (Kanye se, akire ránőtt Narcissosz Resting Bitchface-e). Ekkor viszont a világ legnagyobb punkja... lenne, de ahhoz meg konzekvencia és kreativitás nincs (már) meg. Egy igazi géniusz, egy igazi szupersztár egész egyszerűen nem engedhet meg magának ilyen szélsőséges, üres, hanyag és csak simán SZAR hatásvadászatot, pláne nem az ánuszvadházai falunap hajnal kettes részeg rockkaraoke-jának színvonalán. Ügyesen samplerezni még nem zsenialitás, az aktuális hívószavak és hot topicok felhasználásával pozitivista önfényezésben fürdetni Vegas-méretű egónkat még nem karizma, nem személyiség. Érteni tetszenek ezt odakint is? Még egyszer: AZ EXPONENCIÁLISAN NÖVEKVŐ EGO NEM SZEMÉLYISÉG.

Még akkor sem, ha ott egy egész tömeg, aki jobban énekel nála. Egy olyan tömeg, aminek egész egyszerűen nem fog számítani 1 hét múlva, hogy a kedvenc énekesük nem tud énekelni, mert amikor kritika éri csodálatuk tárgyát, a popzenei messiást, az két reakciót vált ki: A.) "haterz gonna hate" és "Kanye annyira kúl, hogy ezt fel sem veszi", valamint B.) nem érdekli őket többé az, amit saját fülükkel hallanak, saját szemükkel látnak. Nem érdekli őket az a vétség, amit ha pl. egy baromi tehetséges X-faktoros kiscsillag elnyomna, meme-é gyaláznák, nemzeti közröhej tárgyává silányodna a másodperc törtrésze alatt - ugyanezeket nem érdekelné, akik szerint egy rocksztárnak le kell énekelnie a világot és jól teszi, ha nincs elszállva. Ahogy Freddie Mercury tette... az a Freddie Mercury, akinek a nevét eme koncert közönségének szerintem úgy harmada tán még nem is hallotta.

Mert ez a cikk nem Kanye Westről szól és nem is a fesztiválok elkurvulásáról, és nem is a Queen hallhatatlanságáról. Ez a cikk, tekintet nélkül személyes zenei ízlésre, a vak tömegekről szól, és a félokosokról, akik kettős mércével állnak rajongásaik tárgyához, akik készek HELYETTE énekelni más számát és végül őt tapsolni meg. Mintha az, hogy van X millió követőd, automatikusan jóvá tenné, amit csinálsz. A magyar közéletben ugyanígy megfigyelhető ez a jelenség, mint a világsztárok kultuszában... Viszont ha ezt elfogadja egy ember, ő maga is a probléma része. Mindenki egy tömeg része, csak a te tömeged egyszerűen gyakrabban nincs jelen. Plusz persze, a jó zene gyakran populáris is, ezért tömegével együtt ropod rá. A bibi ott kezdődik, mikor csak azért, mert gazdag és híres és szereted, másképp ítéled meg imádatod tárgyát. Miért baj ez? Pusztán azért, mert nem szolgált rá többé. Mert olyan sekélyes parasztnak néz, hogy egy félperces számbetét, amit el se énekel, is elég ahhoz, hogy benedvesedj rá. Ezeket a sorokat simán írhatnám akár David Hasselhoffról vagy Justin Bieberről, vagy akár "kedvenc" hazai Guns'n'Roses tribute bandánkról, aminek minősíthetetlen műsorára ugyanúgy elcsápolsz. Nem a személy a lényeges: a jelenség a rémítő.

Mikor Kanye West Rick Rubinnal csinálta az agyondíjazott Yeezus albumot (az életbe nem szentségeltem ennyit eddig egy cikkben, pedig írtam már black metalról), naponta változtatta meg, melyik hangmérnök melyik mixe tetszett neki éppen. Erre Rubin, az RHCP Californication, Johnny Cash American Recordings, a Metallica Death Magnetic és a Black Sabbath 13 albumjainak, így nemhogy rock-, hanem zenetörténeti alapműveknek értő kezű és fülű producere, egyenesen istenítette ezt a... fószert. Amikor zseninek akarjuk látni azt a trehányságot, mikor hasraütés-szerűen beesik a kliensünk stúdióba 2-3 órára egy marseilles-i kokós trip és egy angol fesztiválszereplés között, picit dúl-fúl, nyökög, midizik, és ezzel "letud" egy számot. Aki miatt fél éven át áll a világ egyik legkeresettebb producerének teljes menetrendje, és 4 stúdiót kerget őrületbe a leszaromságával és a megalomániájával. És lám, még maga Rubin is úgy döntött, hogy ezt a perspektívát választja: a douchebag random viselkedését géniusznak, gigantikus egóját büszke küldetéstudatnak tekinti, pont ahogy egy buta cheerleader néz valami kopott amcsi gimifilmben hercegként a tirpák rögbikapitányra. Egyszerűen úgy döntött, nem akként tekint a dolgokra, ahogy vannak... hanem a populáris Zenei Megváltó instafilter preseten át. Ha más kritikusok is így tesznek, talán nem 21 Grammytől roskadozna Kanye polca, az arany szamurájkard és tervezői szőrmék között.

 Lécci léééécci, pritiplíz, halj már meg te is a bűneinkért.

Kedves rockerség... Rátok is nézek most. Mert ti is egy tömeg vagytok, és tetszik, vagy sem, elég koncerten és fesztiválon voltam veletek, velünk, hogy tudjam: ti is, mi is, tömeget alkotunk egymással. Kérlek, valljátok meg, ha nem is nekem, de magatoknak: hány Tankcsapda koncertre mentetek el úgy is, hogy tisztában voltatok vele: alkalmasint csúszik a dob, alkalmasint spórolnak az énektémákon? Hányszor választottátok az évek óta szinte változatlan tracklistű ROAD-ot egy fesztiválon mondjuk egy izgalmas, de kevésbé ismert külföldi (pláne hazai) banda helyett, csak azért, mert egyszer, évekkel ezelőtt, olyan jót basztatok be rá a haverokkal, vagy mert a Nem Kell Más linkelése bejuttatott valaki bugyijába? Hányszor mosdatjuk még fehérre saját csillagainkat? Hányszor akarjuk még meghallgatni a Nálam Mindig Két Forint Ez A Dalt és a Pokolnál Hangosabbant mondjuk egy kibaszott Néhai Bárány, Dope Calypso vagy Junkie Jack Flash helyett? Hányszor lamentálunk utána, hogy hol vannak a fiatalok, és az új kreatív zenekarok, hogy hol vannak a holnap tehetségei?

 "Figyu, hagyjuk ezt a koncertbeszámoló dolgot, de küldj egy lemezt, mindenki jobban jár."
- Hogy nekem ezt hányszor kellett és kell még eljátszanom. :(

...Elmondom, hol. Egész pontosan ott hangolnak a dombteteji Ergonomikus Izolda Vidékfejlesztési Szövetkezet és Tsa. kisszínpadon, ahova lusta vagy felmenni; ott telelnek a rádióadók előszobájában, ahol sosem kéred a számukat; sőt, kedvenc sztárjaid előtt öntik ki a szívüket neked a színpadokon, akár a Budapest Parkban vagy a Dürer Kertben is, erős felvezetőként, amit viszont túl snassz megnézned, mert "nem érdemelték még ki" a főhelyet. És így, veletek, nektek, nem is fogják, a büdös életbe' sem. 

Minden egyes alkalommal, mikor úgy döntünk, az "eddig megtett utat" nézzük az akkor és most bekövetkező szarádé helyett; minden egyes alkalommal, mikor részesülni kívánunk abból a metálos mellszőrizzadt machismóból, ami Kalapács Józsi sámsonpólón általizzadt csecséről csepeg, vagy abból a gátlástalan, megingathatatlan önbizalomból, ami erőssé teszi a Yeezus-komplexusos Kanye-féléket, saját kicsiségünket, sőt: kicsinyességünket ismerjük el. Olyan nehéz kimondani, hogy ami szar, az szar? 

Pfuj! Ne mulassatok! Mindenről ti tehettek!

Amikor a jól mulató zenefogyasztókból nagybetűs "rajongók" lesznek: na, az a kritikai gondolkodás halála. Azon szokásmód születése, ami azok érvényesülését szavatolja, akik SOKAT szerepelnek, nem azokét, akik JÓL.

És akkor még arról, ki a rocksztár... Ha valaki a földgolyó legnagyobb rocksztárja, akkor kérem, tegyen le egy mondjuk 2 évtizeden át húzódó, több lemezes, változatos és önazonos, eredeti életművet, hozzon világTOP10 eladási adatokat műfaján belül és kívül is... És mindenek előtt, legyen képes saját hangszeres számokat szerezni és írni, aztán feljátszani élőben, végül csodálatosan elénekelni, JÓL. Freddy Mercury ezt megtette. Basszus, az ÉS utáni részt a befuccsolt, egyetlen felvételt produkálni nem képes rock'n'roll zenekarommal még ÉN is megtettem. Ha olyan lennék, mint Kanye West, most a legteljesebb lelki nyugalommal, ferdítés nélkül kimondhatnám: legyőztem Kanye Westet! Vajon hozzám is áramlanak majd a lájkok? Hiszen odamondtam, sarkosan, provokatívan, zeneileg, hö! 

Heeeeere we are, born to be kings, to be Princes of the Universe!

A Queen Bohemian Rhapsodyja 148.000.000 körül járó nézettsége ugyan kb. tromfolja Kanye eddigi életművét a számok terén, de a többi daluk népszerűsége ennek csak töredéke, Kanyének pedig csupán 10 év kellett mai kultusza kiépüléséhez. Arról az olcsó, más hírnevén lovagló trükkről nem is szólva, hogy innen a Bohemian Rhapsody zenei nagyságát már ösztönszerűen összekötjük vele - tökmindegy milyen előjellel. Ha kijön egy új videója, a statisztikák szerint 1 hónapon belül jó eséllyel átlépi a 10.000.000-s nézettségi küszöböt - pusztán, mert az övé. Ez márkahűség, nem igazi érdeklődés, bár gazdaságilag mit se számít: a számok, a nyers, szikár számok szerint, EZ, nem más, a világsiker.

Na de akkor Kanye fontosabb? Akkor Kanye (és így a hasonló nézettségű előadók: Madonna, Psy, CharlieBitMyFinger, stb.) jobban hatott a világra, mint Freddie? Akkor Kanye már most sikeresebb és jelentékenyebb, mint a Queen? Az a Queen, akik szintén nagyzenekarra és diszkóba is írtak dalokat, akik ugyanazt elkövették saját erőből és saját ötlettől vezérelve Kanye előtt 30 évvel, amiért a minap még őt méltatták a szakik? És ez a nézettség vajon tényleg azt mutatja, hogy Kanye - vagy bármelyik modern, szociális médiát és vakfanatizmust ügyesen tápláló sztár - valóban sikeresebb és értékesebb, mint bárki, aki előtte (előttük) jött? 

Vagy egyszerűen csak Freddie korában nem volt Youtube meg Twitter, rajtuk olyanokkal, akik botladozó "szupersztárjaik" helyett legyártják maguknak a mentségeiket, helyettük?

Biztatom az olvasót, hogy válaszolja meg magának eme kérdéseket. S ha tetszett, ne torokkal, duzzadó mellel, orbákolással vagy lájkkal mutassa ki (na jó, ezt a cikket azért megoszthatja), hanem azzal, hogy mer a maga feje és füle után menni, akkor is, ha az egy tíz fős, csupa rosszarc pincébe vezet, és nem arra a Ferihegynyire kifényezett Naccínpadra, ahol huszadszorra bőghet az Utolsó Hangos Dalra. Ahogy egy "igazi" rocksztár teszi, akár népszerű, akár nem, akár rockot nyom, akár nem.

Máskülönben a Genya nem Veszt. Máskülönben mindenki más veszt, rajta kívül.

~

cikk+firkák by Nemesúr(/Nemes Márk)