Idén a legendás New York Hardcore banda, az Agnostic Front is fellépett a Rockmaraton Fesztivál második napján. A koncert előtti délutánon sikerült elkapnunk az énekes Roger Miret - et egy rövid párbeszéd erejéig, aki miután kibeszélte magát, beinvitálta az épp ott kószáló nagyszerű Vinnie Stigma-t is a beszélgetésbe, így végül a két hardcore keresztapa ült velünk szemben együtt, és poénkodta el az interjú végét.

Szia! Hogy vagy? Honnan jöttetek most, hol játszottatok az előző napokban?
Roger: Tegnap játszottunk Horvátországban, onnan érkeztünk. Előtte Ausztria volt és Németország.

Fesztiválokon játszottatok szintén?
Roger: Igen, az utolsó néhány koncert az fesztiválokon volt. Játszottunk idén is a Full Force fesztiválon, aztán volt még néhány másik fesztivál, ma itt vagyunk, de ezután többnyire club bulik jönnek majd. Még itt Európában néhány és aztán megyünk vissza az Államokba.

A fesztiválokon megnézitek más bandák koncertjeit? Láttatok valakit a színpadon az elmúlt napokban?
Roger: Rengeteg banda megfordul ezeken a fesztiválokon, de sok olyan banda van akikkel folyamatosan egymást váltjuk, vagy ugyanazon a napon játszunk. Emlékszem például a Kreator ott volt, őket hallottuk, de máskor meg a Creepshow, vagy más bandák. Jók ezek a vegyes felhozatalok, mert mondjuk tíz ugyanolyan zenét játszó banda egymás után már nem biztos, hogy olyan nagy öröm.

Említed a Kreator-t, ma pedig játszik itt a Destruction? Nektek számítottak ezek a bandák a nyolcvanas években? Eljutottak ezek egyáltalán hozzátok az Államokban?
Roger: Amikor mi elkezdtünk zenélni egyáltalán nem hallgattunk metál zenét. Mi a punk vonalon voltunk rajta, fiatalok voltunk és tudod, akkor csak az számított. Ami átjött a határon túlról számunkra az inkább Angliából jött, például a Sex Pistols és hasonlók. Talán az AC/DC volt kivétel, akiket azért mi is bírtunk. A thrash körülbelül egy idős a hardcore zenével, szóval mikor mi kezdtünk, őket sem és minket sem ismert szinte senki. Később persze mi is hallgattunk ilyesmiket és hatottak is ránk, de az jóval később volt.

Tudom biztos sokszor megkérdezték már, de mikor elkezdtél énekelni, először feldolgozásokkal próbálkoztatok? Emlékszel mik voltak ezek?
Roger: Én nem az énekléssel kezdtem, először csak basszuson játszottam. Az első bandánk pedig nemhogy feldolgozásokkal próbálkozott volna, hanem kimondottan feldolgozás banda volt. Amiket játszottunk azok pedig többnyire angol oi számok voltak. Amikből eleinte mikor elkezdtük a Fronttal még énekeltem is párat, mi is játszottuk őket. A Crucified biztos az első számok között volt amit énekeltem.

Ennek pedig több, mint harminc éve. Nem gondolkodtok soha a végén? Nyugtass meg, hogy nem, de muszáj megkérdeznem!
Roger: A zenekar végén? Nem, ezen nem nagyon. Egyenlőre fel sem merül bennünk, pedig tudom felmerülhetne. Nehéz ezt jól elmagyarázni. Úgy értem, egy csomó dolog történt az életemben szarságok is, tudod a börtön és más zűrös dolgok. Aztán az első házasságom, majd a következő házasságom, ahol született három gyerekem. Mindig minden változásban volt, változásban van. A zenélés pedig valahogy a biztos pont vagy valami ilyesmi. Ami összetartja ezt az egészet, ami összeköti a történeteimet is egyben. Meg én nem érzem, hogy mi egy öreg zenekar lennénk. Új lemezeket csinálunk, új számokat írunk, frissek vagyunk és én se tudom néha, hogy hogyan is csináljuk ezt, de csináljuk. Más zenekarok tíz évig sem csinálnak új zenét, alszanak és a régi számaikból élnek. Mi viszont nem ilyenek vagyunk, jók az új számaink, szeretjük őket játszani, tele vannak friss vérrel, semmi okunk a végén gondolkodni azt hiszem.

Beszélsz az új számokról, és valóban nem rég jött ki az új albumotok. Milyennek érzitek ennek a fogadtatását? Ütnek akkorát ezek a számok még a koncerteken, mint a nagy régiek?
Roger: Ez nem működik így egyből, ezt mi is tudjuk, érezzük. Mi megcsináljuk az új dalokat a lemezre, de soha nem tudjuk előre, hogy ezek hogyan fognak működni a koncerteken. Ez pedig mindig egy kicsit szívás egy zenekarnak. Úgy értem, feltétlenül szükség van az új dalokra, de nyilván egyik sem lesz fél év alatt egy Gotta Go. Viszont azt sem akarjuk, hogy a klasszikusokkal mindig biztosra menjünk. Szóval mindig játszunk négy - öt új dalt, és látjuk mi az ami működik, amivel a legtöbbet tudjuk adni a közönségnek. Nem tudhatjuk, hiszen a nagy dalaink mikor kijöttek is csak új dalok voltak. Ma meg elszabadul rajtuk a pokol. Szóval ilyen ez, idő kell hozzá.

Többen lenyilatkozták, és mostanában sok szó esett arról, hogy a hardcore ma Európában sokkal népszerűbb, mint odaát az Államokban, ahonnan ez az egész jött. Ti érzékelitek ezt?
Roger: Nagyon is érzékeljük, ez abszolút így van. Amerikában nagyon megváltozott az élet, valahogy nagyon más lett minden. Jött egy - két új generáció és az ő hozzáállásuk már nagyon más az élethez. Minden fel van gyorsulva, mindenből több kell, és mindig más. Ez pedig a zenében is megmutatkozik. Mi ha megszerettünk egy bandát, akkor azt örök életre tettük, mindig szeretni fogjuk. Ma már csak néhány pillanatra lehetsz érdekes valakinek, mert aztán másfelé fordul, valami másra vágyik. Valami még nagyobbra. Így nincs lojalitás, hűség ami ott tart egy zenekar mellett. Mi mindig is az ellenkezője voltunk. Nem akartunk, és nem akarunk nagyok lenni. Nem akarunk mást csinálni. Nekünk személyes kapcsolatunk van a rajongókkal, ami hosszú időre szól, és ami pont ezért, mert nagyon más, csak egy szűk rétegnek szól. Szóval ez így keményen ütközik azzal, mint ami van. Ez lehet az ok. Egyébként most is vannak mérges srácok, akik hallgatnak ilyen zenéket, csak nem hallgatják a régi bandákat, valahogy nem tudják értékelni azt ami már úgymond régi. Valami ilyen baromság miatt van ez. Nem tudom, mi mindig tiszteltük a régi bandákat, szerintünk ez fontos.

Erről is szól az új szám, az Old New York például?
Roger: Persze erről is, a rengeteg változásról amin átment a város, a világ. De ugyanakkor azt is üzenjük vele, hogy mi próbálunk megtartani egy darabot abból ami volt, ami nekünk fontos. Szoktam nézni a régi videókat, nem is a mieinket, hanem mondjuk egy Murphy's Law videót azokból a régi időkből, és mi próbáljuk azt adni ma itt és most ami akkor volt. Ha ma este megnézed a koncertet, ugyanazt fogod kapni amit ez az egész akkor adni tudott. Ez is benne van.

Van valami jó sztorid az új lemez stúdió munkájáról?
Roger: Az egész egy jó sztori. Ezért is vettük fel és dobtuk ki a videókat erről, hogy mindenki betekintést nyerhessen abba, hogy hogyan is dolgozunk. Ez mindig vidám dolog, izgulunk, hogy kinek hogyan sikerül feljátszania a dolgait, hogy hogyan áll össze majd egy egészé a felvétel. Szinte mindig ugyanazokkal dolgozunk, így nagyon családias hangulatban zajlik a dolog, sokkal inkább egy jó móka, mint munka. Ilyenkor mindig fel vagyunk pörögve meg ilyesmi, ezt akartuk megmutatni.

Köztudottan nagyon szoros kapcsolatban vagytok a Madball fiúkkal, nem terveztek velük a közeljövőben egy nagy közös turnét mondjuk?
Roger: Ez is egy nehéz dolog. Mert tényleg rengetegszer szóba került, hogy kellene csinálni valami nagy közös családi dolgot. Ezt nem csak velük beszéltük. A Sick of it All, a Biohazard mondjuk ebben ugyanúgy benne van. Ezekkel a bandákkal egy közös turné egy gyönyörű csomag volna a rajongóknak ezt mi is tudjuk. Ezt viszont megszervezni nagyon körülményes, hiszen mindenki csinálja a saját dolgát. Amíg mi turnézunk, ők dolgoznak az új lemezen. Amikor mi itt vagyunk, nekik leszervezett bulijaik vannak a világ másik végén. Szóval ez nekünk is egy álom, egy nagy lehetőség, valami ami nagyon klassz, csak összerakni nem tudjuk sehogy.

Ti is szeretitek az európai focit, mint a Madball-ból a srácok?
Roger: Én nem nagyon követem a sportokat. Nem igazán vagyok az a sport rajongó. Szóval ez nem csak az európai focinak szól, én otthon sem foglalkozom ezzel. Mikor gyerek voltam lejártam focizni, a spanyol ajkúak körében azért ez népszerűbb az Államokban is, de aztán ahogy nőttem fel ez valahogy egyre inkább kimaradt az életemből. Nem látom értelmét ülni péntekenként a tv előtt és nézni valami meccset. Mindig volt valami más amiért izgulhattam, nem hiányzott még ez is.

Te amolyan igazi New York - i vagy, mégis nagyon keveset tartózkodsz ott. Hogy van ez?
Roger: Én kilenc éve elköltöztem onnan a feleségemmel és a gyerekekkel. Először is kicsi gyerekeim vannak, akiknek már túl kemény, túlságosan élhetetlen az a város. Aztán ott van az is, hogy New York egy nagyon drága hely lett, ahol ha egy családot is el kell tartanod, nagyon nehéz tud lenni az élet. Szóval fogtuk magunkat és elköltöztünk, hogy nyugodtabban, könnyebben mehessenek a dolgok. Az a hely már nem az ahol felnőttem, így nekem nem volt nehéz ez a döntés.

Említed a családod és a gyerekeid. Sosincs honvágyad mikor távol vagy?
Roger: Minden nap honvágyam van. Minden egyes napon érzem ezt. Persze minden nap beszélünk, anélkül nem is menne, de közben amíg én itt vagyok, egy csomó dolog történik otthon. Az egészen őrült dolgoktól a gyerekekkel, az apróságokig egy csomó minden történik amivel egyedül van a feleségem. Szóval ez nehéz, nekünk ezzel kell megküzdenünk.

Hálás tudsz lenni az életedért?
Roger: Abszolút az vagyok. Ahogy az új album címe mondja, az amerikai álom halott, de azok nem az én álmaim én úgy érzem sok mindent megkaptam.. Pedig egy csomó hülyeséget csináltam, mindenféle rossz dolgok történtek velem, de azt hiszem ezekre szükség volt, hogy tanulhassak belőlük. Én pedig tanultam. A legtöbb ember rááll egy rossz útra és azon is marad amíg él. Én visszanézek és, ha azt látom valami hiba volt, akkor megpróbálom másképpen csinálni és ez működik. Erre pedig nehéz élmények tanítottak meg, szóval igen, azok is kellett ahhoz, hogy ma az legyen ami van.

Roger: De várj ide hívom Vinnie - t, hallom itt van. Őt kérdezd a sportokról.

Hé Vinnie, hogy vagy? Roger azt mondja kérdezzelek téged a fociról! Te szereted a labdarúgást?
Vinnie: Amerikában a labdarúgás nem olyan erős, de van egy nagyszerű női labdarúgó csapatunk, szép lányokból akik nagyon jól játszanak. Ők pedig akárhova mennek mindig meglepetést okoznak, mert ugye Amerikából senki sem számít jó csapatra, ők meg mennek és mindenkit elvernek. Ezt nagyon bírom. Ők most keményen nyomják. A haverjaim szeretik ezeket a dolgokat, csapatokat tudod, akikért élnek - halnak, én meg szurkolok velük, mert bírom őket, de nálam ez nem komoly dolog.

Te írod a számokat vagy Roger?
Vinnie: Nem. Én vagyok a kísérleti ember, aki kitalálja mi legyen. Én és Gallo írjuk a számokat. Mindent én csinálok ebben a zenekarban. Három órákat alszok a bulik után, aztán felkelek, valaki a kezembe ad egy papírt és én elkezdek szövegeket írni. Ez vagyok én. A pörgős gyerek. Aki mindent megcsinál. (nevetnek)

Fogsz újabb szólóalbumot készíteni? Van egyébként igényetek más, könnyebb zenét játszani? Dallamosabb dolgokat?
Vinnie: Persze ezért csináltuk. Én is és Roger is a saját bandájával. Kicsit kipróbálni valami mást, valamit ami jobban hasonlít azokra a bandákra amik hatottak ránk, amin mi felnőttünk. Azok kicsit sztorisabb lemezek, lehet rajtuk mesélni, nosztalgiázni. Nekünk pedig van egy csomó jó sztorink. Például egy srácról aki öt évesen átjött Kubából és kicsit több, mint tíz évvel később olyan punk rockot csinált ami letépte az emberek fejét. A küzdelmek, a testvériség és ilyesmik, de nem akarjuk túlerőltetni ezt a vonalat, csak néha jól esik mesélni tudod, és ennyi az egész. (nevetnek)

Ok, köszönöm az interjút srácok.
Vinnie: Mi is köszönjük. Figyeld az esti koncertet, ott jönnek majd a hardcore keresztapák, ott lesz minden amiről beszéltünk!