Ennek az írásnak nem most kellett volna elkészülnie, persze dicsérő szavaknak bármikor itt van az ideje, de a június 4-én megjelent második Tremonti lemez megérdemelte volna, hogy előbb mondjunk róla véleményt, mert ebben a dög nyári hőségben minél több emberhez kellett volna, hogy eljusson a Cauterize lemez, ugyanis ez az idei nyár egyik legjobb lemeze.
Nyilván nagy újdonságot nem árulok el, hogy a Mark Tremontinak mi köze van az Alter Bridge-hez (ő ott a zenekar gitárhangja), ezért szinte adja magát az összehasonlítás: saját bandája mennyire megy az “anyazenekar” után, mennyire hasonlít rá. Szerintem egyre inkább saját hangon talál meg a Tremonti. Természetesen az Alter Bridge sem egy fűrésztelep hangján szólal meg, így nem nagyon várható el, hogy a Tremonti majd valami nyers extrém metallal jön. Mindkét zenekar kényelmes és kellemes rockzenei alapokon nyugszik, de a Tremonti egy kissé több dögöt kapott az Cauterize lemezen. Grunge-os témák mellett a belecsempészett thrash-es tekerések adnak határozott tempót a lemeznek. Emellett a szólók, az énektémák minden teljesen a helyén van. Továbbá a Mark Tremontinak semmi, de semmi szégyenkeznivalója nincsen Myles Kennedyvel szemben (aki szerintem az egyik legjobb hangú rockénekes jelenleg). Hihetetlenül jó hangja van ehhez a zenéhez.
A másik nagyon fontos előrelépés, hogy valahogy sikerült egyedi és jellegzetes lemezt összehozni. Tudom, hogy az első Tremonti lemezt 2012-ben hallgattam, de nem nagyon sikerült felidéznem, pedig az sem volt rossz. Az idei lemez dalai sokkal jobban ragadnak a fülben, jobban működnek nálam. A tíz, átlagos hosszúságú rock dal összesen háromnegyed óra tökéletes kikapcsolódást nyújt, korántsem átlagos szinten. Végig magasan tartva a lécet húz a lemez, jobbnál jobb dalokkal. Természetesen van mit kiemelni, mert minden lemezen vannak kedvencek, de ezek csupán valóban szubjektív indokok alapján történne. Egyébként a lemez úgy kerek, ahogy van.
Talán a Dark Trip az a nóta, ami felfelé kilóg a lemezről, ez valami kegyetlenül eltalált ballada. Emellett a címadó Cauterize, az Another Heart, a Radical Change, a Tie the Noose, de inkább nem sorolom fel tracklistet. Viszont az érdemes érdekességképpen csekkolni, hogy a Sympathy fő gitártémája mennyire hasonlít a Beatrice Azok a boldog szép napok kezdetére - tök vicces (mert nyilván ennél többről nincsen szó).
Ritkán hallgatok echte rocklemezeket, de ez beköltözött hozzám, ahogy a viccben is van, “sünike mostantól velünk lakik”. Simán megvett kilóra és tökéletesen autóba való lemez. Ezt hallgatva a világ végére is elvezetnék, nemhogy a nyári 40 fokban Balcsira oda-vissza.
Azt hozzátéve a dologhoz, hogy Mark Tremonti állítólag két lemezre való dal írt össze, csak éppen nem akarta egyben a rajongók elé vetni, igazán várós a folytatás is, ami valamikor a jövő év elején jön majd Dust címmel, ami a cím alapján kitalálható a jelenlegi album folytatása lesz.
Természetesen az értékelés eredménye nem lehet más, mint a maximális pontszám, ahogy a hazai és a nemzetközi orgánumok is rendre megállapították. Egyértelműen év végi TOP 10 gyanús lemezbe futottunk bele.
