RockStation

Garázspunk zsákbamacska, főnyereményekkel - Crocodiles (US), Terrible Ted & Dope Calypso @ Dürer Kert, 2015.06.24

2015. július 29. - Nemesúr

img_5303_eff.jpgNéha az ember úgy is elmegy egy-egy koncertre az ország másik felén, ha nincs rá akkrede, pénze, ajánlólevele, meg kell hívnia a kollégáját, senki le se szarja, semmit nem tud a főfellépőről, és aznap dönti el, hogy nosza.

És ilyenkor az ember, ha szemfüles, belenyúl a jóba.

06.24.-e szerda ilyen "néha" volt. A zsákbamacskán mindenki zúgó füllel nyert egy olyan tripla garázspunkshowt, amit emlegethet bárki, aki szereti ezt a mocskosul alulbecsült, félreismert, tág keretek közt működő műfajt... vagy az, aki csak simán szereti a leszarom rock'n'roll hepajt. Mer' az volt rendesen.

Beesünk az Esti Kornéllal (nem a szesszel, nem a zenekarral, hanem utánozhatatlan fotósunkkal, AKA Varga Zsombor, akit nappal csak fényképen látni), erre mit ad az ég, a Dope Calypso már vereti, sej, megörülünk, a kettőnk jegyére elmenő 5 rupónak annyira nem, de nosza, majd a feedback kimossa a fülzsírt és a könnyeket hajlatainkból. Hát, haj. A fiúk láthatóan kicsit fáradtak, de bánatra semmi ok...-a nem lenne a közönségnek. Ha lenne érdemben. Erre bémeg, mit ad az ég, a tavalyi év talán legjobb angol nyelvű hazai rocklemezét készítő, mocskos pofájú, csuromfuzz, dühös-ramones alakulatra alig téblábolnak a gumitalpak, alig villognak a vastagkeretek. Nem ítélünk külsőre, bár a próbababákként még bólogatni is elfelejtő emberek tucatjai mögött - HÁTUL, banyek, HÁTUL, mi ez basszus, nem fraternity, ha úgyis baszás van, tessék elöl állni - egy egész sorfal toporzékol, persze halál diszkréten, magának.

img_5133_eff.jpg

dope_calypso_logo.pngA Laci fején akkora ecsethaj, hogy nem látszik a képe (trés cool), a Starmansből és Audio Love Nationból méltán ismert (kéne, hogy legyen) Bakó Balázs úgy püföli a baromi egyszerű, mégis baromi találó beateket és altokat vokálba, hogy öröm nézni, Sarkadi Miki a fronton meg simán beférne egy Twin Peaksi dinerbe a gyűrött ábrázatával meg a virágos ingével. De ez nem divatbemutató, hanem "az apokalipszis előszele, ahogy azt a vörös fényekben tetszettek látni az előbb, vagy legalább megpróbáltuk, na hadd szóljon". Rákkenró-rugózok, mint tajparaszt a 'Mirigy koncerten, de más nem ilyen lelkes. Ejnye! Külön pacsi az élőben BP-Parkba is kompatibilis Swamp Like Thingért, a Barbarian Pussynak (!!! micsoda bandanév, kérem !!!) hallatszó Barbarian Posse-ért és a különösen nyomasztó Crackheadért! A két gitár(!) baromi szépen szól...-na már ha szépnek nevezhetjük az egymás valagába csúszkáló hangsávokat, de azok sajna összekásásodnak, vissza lehetne venni a kíséret torzságából még. Talán egy házi hangmérnök beszerzése időszerű lenne, aki visszaadja az albumok príma minőségét és beállításait...

img_5119_eff.jpg

Az ének kiegészítőleges, de flottul végigvisszhangzik (elkél mind3 tag vokálja ám ide), a vezérriffek élőben is fülbe mászóak (és ott jól szét is dobálnak mindent), a majomszemekbe állt agyarú bőrdzsekis jaguár a dobbőrön (Banzai! Banzai! Banzai! lemezük borítója) ritka vad, plusz a végére a fiúk olyan brutálisat reszelnek egy másfél perces outroban a Devil's Touch végén, hogy az a High Ön Fire-nek is böcsére válna.  Lehet, egy-két hosszabb vagy akár csak még 1 lassabb, kibontósabb szám sokat dobna, változatossá tenné a showt. Tanulság? Félhulláknak csak élőholt módban lehet koncertet adni. Talán next time egy kis energia, az italból meg a speedből közönségből, na majd az kikerekíti a produkciót - táncolósnak túl hangos volt, márpedig jó, ha az ilyesmire egy kicsit mozoghat a nép. Tudnak durvábbat ők szerintem, de én azért nem csalódtam, aki meg de, az kapja be a jackkábelt, mert tényleg nem vágja, mi fán terem a garázshulladék. 3,5/5-öt adnék első körben, de egy 4/5 fakultatívan befigyelhet, olyan jó kis 'Glenn Danzig Lekocsikázik A Városba Érzéketlen Arccal Dugni 'érzést nyújtott. rockstation_grid_template_3_5_1.png

img_5170.JPG

terrible_ted_logo.pngRöpke szünet, nem mosoly- sajnos, mert a zseniális Düreres büfében nem volt tócsni, kihagyni egy ilyen kulináris ziccert pedig mindig elszomorít, de legalább az Edel pofátlanul olcsó budapesti viszonylatban. Amire lefolyik bennünk a búza, addigra felszívódik és hatni kezd a többi szer is a kisteremben, szóval ideje visszanézni Terrible Tedékre. Na, az is meglepett, mondhatni fülönkúrt. Minda Endre lieblingprojektjének gondoltam, ahol kiélheti magát alaposan, és mit ad az ég, a csudálatos Hangmásnál sokkal agresszívabb, néha már egészen a hardcorepunk határmezsgyéjén kaparó modern nojzrokk bulit kaptunk. Frontemberünk nem volt kevésbé szét, mégis valahogy fókuszáltabbnak tűnt, talán a szemfestékkel lepergett róla a máz is, itt aztán kibaszhatta a relét: valóban szinte a fiatal, lázas Iggy Popot és Honor Titust idézve rángott, fetrengett, üvöltött kifordult szemmel,  épp hogy nem torkaszakadtából (a legmagasabb hangok így is szorultak, érthető), szóval az egyszerű, kopott göncök ellenére ez kérem tényleg egy punkkkoncert volt.

img_5174.JPG

Egy furcsamód jól öltözött, furcsamód ápolt és nyugis húrszekció ömlesztette a zajkrémet (itt is eléggé egybevegyítve) némi Beastmilk-ízesítéssel, de Endre és a Minor Threat energiáját megidéző, szaggató erővel és sebességgel kalapáló Fekete Dávid a doboknál akkora haragot öntöttek bele az egészbe, hogy néha szinte szét is mászott a dolog. Ezt a hiper-dulifuli rockzenét talán egyedül Frank Carter csinálja jobban, de legalább ilyen jól, és mindig öröm látni, ha valaki a rock műfaji keretein belül maradva, punkba-thrashbe-hardcoreba át nem csúszva képes azt ennyi indulattal megtölteni. Törtek a dobverők, hullott az izzadságeső. A műsor első fele zeneileg is elég kaotikus volt: nem érdemi félreverés történt, nem félrenyúlás, egyszerűen nem álltak össze a rétegek, és az energia vitte a showt inkább, mint a feel. Na viszont a második felére valahogy mégis összeállt a dolog, mint VBK a Fecskével, hogy egy abrupt, de kétségkívül feszült csúcsban csapják le a zárhangot. Nagyon más élmény őket élőben és felvételen hallani, érdekes módon a lemezt finom fülű sötétrock-kedvelőknek is ajánlanám, a koncertre viszont bármi közepesen művelt őspánkot elrángatnék.

img_5197.JPG

Világos, hogy ez az egész produkció egy szerelemprojekt, egy outlet a tagoknak, hogy annyira gonosz és dühös zenét játszanak, amilyet mindig is akartak, csak eddig sose volt rá módjuk - még jobban egymásra hangolódva, picit jobban belőve, hogy akkor most "melyik" TT akarnak lenni, kurvára jó "AZ a TT" lesznek. Nekem mindegy, melyik, másoknak talán nem - a közönségben is voltak, akik készek lettek volna bekapcsolódni a tébolyba (ha a többiek is... meh, konformisták), és olyanok is, akik csak lelkesen, kussban bólogattak jó keményeket, akár egy CÖF-gyűlésen. A Singularity (Run With The Hounds), Milk Bunny és a Terrible, Terrible, Terrible extra elsöprően szóltak, Tedék a padlógázra tiporva a legimádnivalóbbak. Akárcsak Dope-éknál, az ítélet itt is 3,5/5, de náluk meg a nyers erő miatt akár meg is előlegezhetnénk egy 4/5 is. Már ha jószívűek vagyunk és arrogánsak és eltartott kisujjal szívjuk az otthagyott cigit is.
rockstation_grid_template_3_5_1.png

img_5229_eff.jpg
croc4_1.jpgA legnagyobb meglepi számomra mégis a Crocodiles volt. Az alapvetően minimál ritmusszettel, dobgéppel-duplagitárral nyavalygó duó elég komoly élő zenészekkel (Cat Power és A Place To Bury Strangers tagok) kiegészülve, gondoltam, tolnak egy kis álmos-dögös gitárpopot. Hát, kurvára nem, illetve de, csak kétszeres sebességgel, aerobik-órát adva a színpadon, és Charles Rowell szexuális gitármozgásával, no meg méteres, szúrós zajszőnyegével leborítva. A dobtémák baromi jól eltaláltak, mind egyszerű, szinte szám végéig ugyanaz szól, de még ez se zavar, mert már az alapütembe fektettek némi plusz kreativitást, Robert és Chuck meg kimérten és kristálytisztán hozták a ritmikai backdropot, hogy a zenekart hivatalosan alkotó Charles és Brandon kiélhessék zajigényüket.img_52_triptich_small.png

Ha elképzeljük, hogy a Beatlest Amerikában alapítják, egyszerre nevelkednek korai garázs rock'n'rollon és Velvet Undergroundos pszichedélián, majd az egészet megtoljuk bő 100-130 BPM közé és egy Buzzard súlyú torzításömlennyel leöntjük - s mindezt figyelve arra, hogy végig baromi élvezetes rock-popzenét műveljenek - na, akkor vagyunk a legközelebb ahhoz, milyenek a krokik élőben. És hogy milyenek? FERGETEGESEK. Nem is tudom, melyik a nagyobb eredmény: tánczenét csinálni ennyi torzítással, hajzubogva végigugráltatni egy teljes teremnyi olyan formát, akiknek az arcára van írva, hogy már mindent hallottak, vagy legalábbis azt hiszik, vagy így húzós rock'n'rollá hangszerelni a félig-alvós, félig-automata lofi szobapopot.

img_5244.JPG

A Teadrop Guitar, az I Wanna Kill, a Neon Jesus tuti, hogy helyben imprintelték a frankót és csináltak nekik tán 100 új fant. Mindezalatt grimaszoltak, táncoltak, hálásak voltak, izzadtak, szívből végigmosolyogták a szettet, becsületesen próbálkoztak az "Egesseggetre!" orbákolásával  is, szóval ezek a San Diegoi(-londoni-berlini) fiúk mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. S lőn! Nemhogy végül, hanem egyből. Gyönyörű este kerekedett, felelevenítette azokat az éveket, mikor passzéból lementél egy bulira, azt elsőre beleestél a bandába jól, akikről addig alig tudtál valamit, és még szartál is rájuk. Akikről kiderül, hogy amúgy a világ túlfelén igen nagyok. Akikkel aztán bepálinkázol és fél órát beszélgetsz és homi-vicceket lődöztök, meg egysorosokat, meg szivarkákat (BIZA, készült interjú!). Akikkel annyira feelgood minden, hogy a hasonló, kissé egybefolyó számok és a gitárreccs folytonossága is inkább barátságos gesztusnak tűnik, nem üres monotonitásnak, hanem egy akadály elhárításának a móka útjából. A giccses milkshake tetejére a Ça plane pour moi megrockosítása tette a közönségen át visszamászva, ezzel totál kiverve mindenkiben a nosztalgia-biztosítékot és elindítva a hajtépést és a kommunális-vurstlis közös ú-Vúú-úú-úút. (Nem ugrik be? "Rám Mámor Vár"-ként talán ismerősebb idehaza.) Ez biza 5/5, kiérdemelten.rockstation_grid_template_5.png

img_5402_eff.jpg

Kifelé menet örömükben megajándékoznak az új legcsúnyább kedvenc pólómmal. Egy fekete véreb fogsora van rajta jó sötét mezőben, a szeme helyén valami elkefélt kelésszerűvel, jó csöpögős gót CROCODILES felirat alatt. Blackmetal koncertekről se néznének ki belőle, már most röhögök a markomba, alig várom, mi faszságokat tudok etetni róluk az übertrve arcoknak, ha valahogy elvétem az utat a retyóra és kikötök egy megzenésített keresztégetésen. Ilyenek járnak a fejemben, meg a delírium, meg hogy miért bújócskáznak a pesti buszok egytől, aztán a legények gyémántot rajzolnak a hátamra, sört tolnak a mancsomba, egy szárnyas faszt viselő verses pamfletet a hónom alá, és puszi-puszi.

~

Ítélet:
Ha Magyarországra jövet mindezeket jelenti, jelentheti a garázspunk 2015-ben,
akkor nem akarok hazamenni,
mert több kell belőle, és kész.

~

fotózta Esti Kornél (Varga Zsombor)
*kurvára én fizettem a jegyekért,
senki ne mondja, hogy nem vagyunk trúk. rs_nevjegyem_csak_nemesur_angol.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr957578696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum