RockStation

Agresszió és düh: Enabler - Fail To Feel Safe (2015)

2015. augusztus 04. - theshattered

enabler-fail-to-feel-safe.jpg
Egy albumra mindig felhívja a figyelmet, ha a megjelenése előtti időszakban valami balhésabb, érdekesebb, tragikusabb dolog történik a zenekar háza táján. Míg Randy Blythe esetében szinte az egész (nem csak) amcsi metalszíntér egy emberként állt ki az egyébként pöpec friss albummal dózeroló Lamb of God mellett, az Enablernél kicsit csavartabb lett a sztori. De legalább a figyelem valamennyire megvan.

Ha még valaki nem hallott volna az Enablerről (nagyon eddig én sem), egy amcsi punkos elemekkel felvértezett hardcore csoportosulásról van szó, akiknek az első hanghordozója 2010-ben látta meg a napvilágot. Mára már az egyetlen alapító tag csak Jeff Lohrber énekes/gitáros maradt, aki nem bírta a férfivágyait kulturált formában kielégíteni, ennek pedig a basszer Amanda Daniels (mellesleg Jeff ex-barátnője) itta meg a levét. Innen a fent említett fennforgás. Daniels nem hiába hagyta ott a bandát a tavalyi évben, hiszen mind fizikálisan, mint szexuálisan is áldozata lett Lohrber ösztöneinek. Valljuk be, minden épeszű ember kilépett volna a zenekarból, de ő még a dalírási fázis alatt hősiesen helytállt. Nem értem, miért tette, de biztos megvolt az oka rá. Talán a dühéből ráragadt kicsi a szerzeményekre is.

Na, de ennyit a bulvárról, nézzük, hogy mi is vár ebben a jó 40 percben. Először is azt ígérték, hogy dalokból áradni fog a punk és a tradicionális rock and roll imádata. Pipa. Ezt pedig elmondásuk szerint nem kevés black metalos felhanggal fogják keverni. Ezt is mondhatjuk, hogy megtaláljuk, tehát nem hazudtak nekünk.

Tehát érezni, hogy jó varacskos zenét raktak le az wisconsiniak az asztalra, árad belőle végig az energia, meg a düh. Nem tudom, hogy az említett előzmények hatására lett-e ilyen a lemez, mert, ahogy már említettem, sajnos az eddigiek kimaradtak az életemből. Én úgy látom, hogy Lohrber is inkább a dalokban kellett volna, hogy levezesse a fölös energiáit. Viszont, ha már így alakult, nincs mit tenni, marad a zene, aminek az előző kiadásaira is úgy néz ki, hogy csak rá fogok kacsintani, mert tetszetős, amit leművelnek.

Miért? Mert a már említett stílusok keveréke egy nem biztos, hogy egyedi, de elég különleges atmoszférát ad a CD-nek. Ki kell még emelni, hogy a gitárok iszonyat vaddisznó módon szólalnak meg, szinte maguk alá temetnek. A punkos felfogást erősíti a dalok minimális, de szándékos összemosódása, a stílushoz ez is passzol, gond nincs vele. Viszont itt kell megemlíteni az album nagy negatívumát: sajnos nem elég változatos. Az egy kaptafára gyártott ötleteket hiába dobják fel dallamokkal, szellősítésekkel, nem adnak annyira egyedi képet.

enabler_band_2015.jpg

Talán emiatt is lehet, hogy nem nagyon tudok kiemelni egész trackeket, esetleg csak részleteket, amik megragadhatnak a gyalu alatt. Ilyen pl. a By Demons Denied és az az Isolation Sickness dallamos(abb) refrénje, vagy a Sabotage Within súlyos zárásként felfogható riffelése. Na, a dallamos ének alatt senki ne várjon világmegváltást, mert énekesünk nem egy hatalmas hangszálbeli kvalitásokkal megáldott pacsirta, de amennyit el lehet várni ebben a műfajban, az megvan. Fontos kiemelni, hogy nem csak ezek a jó részek, szinte minden dalban találni figyelemmegragadó elemeket, csak azok a súlyozásban kevésbé tudnak érvényesülni.

De végül is ez egy igen mocskos punk/HC/metal lemez, nem a megszokottabb vonalról. Pozitívum, hogy a lendület mellé társul egy elég nyomasztó légkör is, amik talán az előre beígért blackesebb elemeknek köszönhető, viszont sajnos nem lett eléggé változatos. Egy próbát mindenesetre megér, de nem csak a fent említett műfajok kedvelőitől.

Enabler Official
Enabler Bandcamp

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr777677340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum