Ez lenne a maximum?: Soulfly - Archangel (2015)

2015. augusztus 17. - KoaX

soulfly_archangel.jpg

Max Cavalera a metal történelem egyik, ha nem a legmegosztóbb személyisége. Talán csak Axl Rose tudja, tudta jobban kettéválasztani a műfaj szerelmeseit. Ellenben mind a két ember mellett szóljon, hogy el kell ismerni a munkásságukat. Max-nek sikerült az az álom, amiről talán pont Te is álmodsz otthon miközben egy Sepultura vagy Soulfly lemezt hallgatsz. Az öreg , loncsos brazil rasta már lassan harminc éve tolja a képünkbe a metalt. Na, de engem mindig is az érdekelt, hogy tud ennyi idő után eredeti, egyedi maradni? Egyáltalán honnan jönnek új ötletek? (ha jönnek). Talán erre is választ találsz a hajtás után.

A kétezer-tizenhármas Savages album után itt a Soulfly legújabb, tizenegyedik stúdió albuma az Archangel, amit talán jobban vártam, mint bármi más albumot ebben az évben. A júliusi A38-as Soulfly koncert után azt éreztem, hogy az volt életem legjobb koncertje, az új album is csak jó lehet. Teltek múltak a hetek, voltunk azóta jópár koncerten is, de azt a bulit nem sikerült kiverni a fejemből. Most meg itt ülök vasárnap hajnalban és hallgatom, milyen a hetvenöt százalékban Cavalerakból aálló zenekar új albuma. Igen, hetvenöt százalék, hiszen ahogy azt már tudjuk Tony Campos helyét, aki a Fear Factory-ba igazolt át, Max fia, Igor vette át. Mondhatjuk, hogy a zenekar lassan tényleg csak családi vállalkozás lesz, vagy örökbe fogadják Rizzo-t és kész a maximum Cavalera banda.

Az utolsó két album nekem nem igazán találta el az ízlésemet. Nem rosszak, de valahogy hiányzott belőlük az a törzsi lüktetés, amitől megvan a saját kis ízvilága a Soulfly-nak. Nem azt mondom, hogy rosszak, de egy Primitive, Prophecy, Soulfly hangulat sajnos nem volt már felfedezhető. Így van ez a mostani Archangel-el is, amit a legjobban úgy lehet behatárolni a hosszú évek munkásságából, hogy talán a Savages és az Enslaved összevonása. Természetesen nem grindcore az album, amit Max mindig ígérget (pedig már kíváncsiak lennénk tőle egy olyan cuccra is). Sokkal inkább az előző lemezének a hangulatát viszi tovább onnan is, az olyan számokét, mint az Ayatollah Of Rock N' Rolla vagy a Cannibal Holocaust.

A lemez elejére olyan dalok kerültek fel, amit már a zenekar korábban klip formájában bemutatott nekünk. Amikor meghallottam először a We Sold Our Souls To Metal-t felcsillant a szemem, hogy ebből még lehet valami komolyabb anyag is, nem csak egy olyan, hogy felvették Max legjobbnak tűnő dalait. DE az album sajnos tele van töltelék dalokkal, és a maradék sem az a kiemelkedően jó. Bethlehem's Blood-nál például kimondottan érzek egy kis Behemoth-os áthallást a dalban. Ez legfőképpen azért lehet, mert ezt a trombitás dolgot a lengyelek már ellőtték a Blow Your Trumpets Gabriel című dalokban. Azzal a nem egészen apró különbséggel, hogy Ők úgy csinálták, hogy az egész királyul jöjjön vissza, ne pedig úgy, mintha az űrben egy is angyal be akarna szarni, miközben a trombitáját fújja. Ellenben ebben a dalban van Rizzo egyik leghangulatosabb szólója is. Aztán jön a Titans, ami az album egyik legjobb dala. Tele van szaggatott energiával, amitől azt érezheted, hogy itt most Max eltalálta a hangulatot, aztán meg jön a dal közepén a tekerés, amit akár futáshoz is simán tudnál hallgatni. Zyon munkáját ki kell emelni az albumon, mert nagyon király témákat pakol a fater segge alá, az már egy másik dolog, hogy néha olyan érzésem van, mintha a dobot egy tök másik szobából hallanám. A legfőbb bajom a dobbal, hogy nincs meg itt az a hang, mint például a Lamb Of God Still Echos dalában, ahol azt érzed, hogy mikor Chris Adler tapossa a lábgépet, hogy beszakad a mellkasod. Ha itt is úgy szólna a dob, talán az év egyik legjobb lemeze lenne az Archangel.

Ha az extra pakkot veszed meg a CD-ből akkor kapsz ajándékba három csodás dalt. A Napalm Death You Suffer feldolgozását, ami miatt nem venném meg mondjuk drágában ezt a lemezt. Illetve itt van még a tizedik Soulfly dal, amit én egy nyitó dalnak sokkal jobban el tudtam volna képzelni, vagy akár az album közepére is berakhattak volna, hogy egy kicsit megtörje az egysíkú zakatolást. Nehéz eldönteni, hogy szeretem-e a legújabb Soulfly albumot vagy sem. Nagyon vegyesek az érzések. Talán a következő jobb lesz, két év múlva. Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr207709750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum