RockStation

Sátán Jézusnak Sátán volt e szakálla Hátán 20?! Avagy Alvin és Prosectura jubileum.

2015. augusztus 21. - csigaur

alvin_1.jpg

Egészen pontosan az Alvin és a Mókusok egyik albumának, a Jézusnak volt e szakálla lemeznek volt a 20 éves jubileumi koncertje. De amellett sem tudunk eltekinteni, hogy a Prosectura: Sátán sátán hátán lemeze is szintén abban az évben látta meg a napvilágot. Szép termés volt ez 1995-ben. Ha pedig kerek évforduló, akkor természetesen az ünneplés sem maradhatott el, aminek a Barba Negra Track adott helyet.

A délben kezdődő eső nem sok jót jelentett, sajnos ki is tartott egész nap, így természetesen a söröskorsók is újratöltődtek, ha akarta, ha nem, az ember fia. A szabadtéri szórakozóhelyeken egy tuti: a pontos kezdés. Mivel 10-től csendrendelet van, így 99%-ban csúszás nélkül kezdődnek a koncertek. Így volt ez a Prosectura esetében is, akik az Antiglobálissal el is kezdték a bemelegítést. Állítólag idén végre új albummal jelentkeznek, amit majd az októberi lemezbemutatón meg is lehet majd vásárolni, bár ennyire ne haladjunk előre. Hiszem, ha látom kategória, de azért nagyon várom J

A koncertre visszatérve, a szokásos „slágerparádé” fogadott minket, mellényúlás nem volt. Talán csak egy félrelépés a koncert előtti napokban, hiszen a basszusgitáros ülve tolta végig a bulit, egy szép gipsznek köszönhetően. A Sziget Fesztivál után pont találó volt a Kimegyek a Szigetre kezdetű dal, vagy a Nyomok a homokban, Lepke és a többi. Új dalt, vagy legalábbis részletet nem kaptunk. Pedig milyen jól esett volna! De ha már 20 éves a Sátán sátán hátán, természetesen nem maradhatott ki onnan az Egygondolat vagy az Egyházisátán sem.

 

Az egész koncerten azt hittem, hogy milyen bivaly hangzásban szólalt meg a Prosectura, de aztán…

Aztán amikor az Alvin és a Mókusok elkezdte Viki „na, gyerünk!” bekiabálása és seggre esése után, akkor azt kell, hogy, mondjam, hogy ez volt a bivaly hangzás. Mivel jubileumot ünnepeltünk és ezért is voltam jelen az estén, tudtam, hogy végre én is fogok Alvin dalokat ismerni, nem úgy, mint a legutóbbi Budapest Parkos koncerten… A Jézusnak volt e szakálla lemezt elég sokat pörgettem (épp itt figyel velem szemben még eredeti kazettán ), így szerencsére újra visszarepülhettem az időben egy kicsit. Tök jó érzés fogott el az Undorító faj, Renáta vagy akár a Romantika alatt. Az Eposz című dalt meg egyenesen vártam, hiszen az egyik kedvenc dalom erről az albumról. Talán ezeken a régi cuccokon kívül még 2-3 szerzemény volt, amit hallottam már, de az újak elég erősen kimaradtak az életemből. Remélem, hogy tart még ilyen „retro” koncertet/koncerteket a zenekar, hiszen nagyon jól sült el. Sokan is voltak a rossz időjárás ellenére, nem hiába, ez csak egy egyszeri alkalom volt. A legvégén pedig a kötelező „mostcsakalányokmostcsakafiúk!” Kurva élet szólt. Majd mindenki szép csendesen folytatta a bulizást…

Összegezve egy nagyon jó kis szerda este volt ez! Kár lett volna kihagyni ez a jubileumot!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr357723570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum