Ez az év a magyar popzenében biztosan a feloszlásokról lesz nevezetes, hiszen az Isten Háta Mögött és a Heaven Street Seven után a Subscribe is bejelentette, hogy – még ha nem is véglegesen, de – 16 év közös zenélés után szüneteltetik a munkásságukat. Az utolsó búcsúbulit, ugyanis a fesztiválszezonban azért elköszöntek néhány településtől, a Budapest Parkba szervezték, illő volt oda elzarándokolni.

A Subscribe régi kedvencem. Az első album megjelenése után találkoztam velük, a 2007-es Stuck Progress To Moon lemez megjelenését már kimondottan vártam. Az első Subi bulit is abban az évben ejtettem meg, a szépemlékű kazincbarcikai Sportban. Egyszerűen nem tudtam nem szeretni a dalaikat, a sorban, de mérsékelt sűrűséggel megjelenő albumok is mind tetszettek – talán egyedül a legutóbbi This Moment Will Soon Be Gone nem tűnt annyira erősnek az előzőek fényében. De térjünk vissza a bulira.

Mivelhogy sajnos aznap dolgoznom kellett, a Grand Mexican Warlockot majdnem egy az egyben lekéstem. Szerencsére sokan voltak rájuk kíváncsiak, a keverőig, ha nem is tömötten, de azért nem is szellősen oszlott el a nagyérdemű. Nagyon nem ismerem sajnos - még - a zenéjüket, de biztos, hogy be fogom pótolni az elmaradásomat.

A Subi a meghirdetettek szerint, takkra 20:20-kor kezdte a koncertet. Kíváncsian vártam, hogy mégis mivel dobják fel a hosszabb műsoridőt. Valamennyire sejtettem, hogy iszonyat variálások nem lesznek, mert Bálint az előző este a közszolgálatin leadott interjúban megemlítette, hogy főleg egy átlagos Subscribe bulira kell számítani, de azért mégis… Egy búcsúbulira nagyobb hangsúlyt fektettem volna.

Aki látta őket a fesztiválszezon folyamán, sejtheti, hogy milyen dalok hangzottak el, egyszerűen csak néhány jóleső plusz lett beszúrva a megszokott menetrendbe. Egyébként a fények szépen voltak hangolva, aki nem volt ott, majd utólag megnézheti, ugyanis a srácok felvették a bulit. A hangzás is jó volt, de nem igazán lett tökéletesre lőve, ugyanis a jó szokásához híven jövő-menő Bálint mintha egy kicsit halkra lett volna keverve.

A koncerten a búcsúzás hangulatát nem lehetett érezni, sőt, sajnos szinte rutinbulinak hatott. Mentek a szokásos megmozdulások, egyedül egy rövid tisztázás erejéig került elő a feloszlás kérdése, hogy a sajtó is értse, miről van szó.

A nyitás már a szinte szokásos Obsessive-Compulsive elejébe kevert Every Skin volt, amit a Bitter Boundary és a The Devil Take The Hindmost követett. Hova jobb kezdést, ugye? Ezután kaptuk meg az este első meglepetés dalát, a Koszi Janka felvezetésével előadott Delirium II. – The Tremens-t. Szeretem ezt a dalt, nagyon örülök, hogy előkapták, régi nagy kedvencem tőlük, a dal pihentetése miatt érezni is lehetett, hogy nagyobb energiák szabadultak el az eljátszása közben.

Az est további meglepetései a Highfly és az X-man voltak, még a Sanity Has Left The Buildingről, a többi dal már szinte megszokott volt az elmúlt egy-két év koncertjeiről. A teljesség igénye nélkül: Gazing, Useher Friendly, Ringside Seat, The Verdant. Arányosan voltak összeszedve az albumokról a dalok, a Contradictions EP-t leszámítva minden korszakot megidéztek 4-5 dallal, vagy annak részletével. Természetesen az Obsessive-Compulsive zárórésze után még jött a visszataps, ahol az elmaradhatatlan Álomtégla mellett a szintén Bookmarks-os Between Heaven And Her-t kaptuk meg. Utána persze még volt búcsúzkodás, kétszeri visszataps, de sajnos több nótát már nem kaptunk tőlük. És ez így is marad egy kis ideig.

Mindent összevetve egy egész korrekt lezárása volt a 16 évnek, de sajnos érezhető volt, hogy csuklóból rázták ki a dalokat. Én biztos, hogy variáltam volna a dolgokon és egy kevésbé kiszámítható bulival ünnepeltem volna meg a korszak végét. De várjuk meg, hogy mi lesz 1-2 év múlva a visszatérésnél, hátha akkor kárpótolnak majd minket. Igény mindenképp lesz rájuk, ez látszott a közönségen is. Akárhogy is, köszönjük az eddigieket, Subscribe!

FOTÓK: ERDŐS JÚLIA. TOVÁBBI KÉPEK ITT.