RockStation

Five Finger Death Punch - Got Your Six (2015)

Ha szétszedjük és újra összerakjuk, az még ugyanaz

2015. szeptember 01. - sebiszabi

fivefingerdeathpunchgotyoursixcd.jpg
Ivan Moodynak az utóbbi hetek egyéni performanszaival sikerült elérni, hogy az amúgy nagyon király koncertzenekar, a Five Finger Death Punch minden fórumon kapjon egy jó nagy adag negatív reklámot. Kezdődött ugyebár azzal, hogy az egyik amerikai koncerten elgurult a gyógyszere és nagy anyázások közepette levonult a színpadról. Ekkor jó páran meg is jósolták a zenekar végét, ám hirtelen, jó érzékkel az új album hírével nyugtattak meg mindenkit: minden a legnagyobb rendben van, előfordul, hogy Moody-nak leolvad az agya. Szóval mindenki szépen várta, hogy jöjjön a szeptember 4-e, vele együtt pedig a Got Your Six, a FFDP hatodik lemeze. De Moodynak sikerült az új lemez megjelenése előtt még egyszer beleszarni a ventillátorba, mert mint kiderült kissé bódult állapotában az asszonyt fojtogatta - bár ez a sztori utóbbi időben sokat simult.


Ilyen előzmények után próbáljunk meg inkább arra koncentrálni, hogy a las vegasi brigád milyen új lemezt rakott le az asztalra. Alapvetően a FFDP egy király modern metal banda az USA-ból, annak minden profizmusával és persze annak minden kliséjével. Viszont azt elvitatni nem lehet tőlük, hogy a koncerten él igazán a banda, hatalmas műsort tudnak mindig csinálni. Moody együtt lélegzik a közönséggel, jellemzően pontosan és hangosan szólalnak meg és tényleg nagyon nehéz nem megmozdulni a zenéjükre. Ez jellemzi a Got Your Six albumot leginkább. Nagyjából bármelyik dal gondolkodás nélkül beilleszthető lenne a koncert programba. Sőt megkockáztatom, hogy simán az egész lemezt le lehetne lökni egy a koncerten. A lemez hullámzása is követi egy nagy buli ívét. Igaz hosszú buli nem lenne, mert a lemez szumma 38 perc.

A lassabb, éneklősebb dalokat követi egy-egy tufább, tuskóbb megoldás. Ez utóbbi jelzőben nem szánok semmi bántót, mert a FFDP zenéjének mindig alapeleme volt a sodrós, ám nem túl bonyolult témák használata. A riffek szokás szerint acélosak és nagyon el tudják kapni az embert, a szólók is pöpecek, bár nincsen nagyon sok belőle a lemezen. A dobokra és úgy a hangzásra panasz nem lehet, minden úgy és ott dörren meg, ahogy kell. Ivan Moody-t pedig egy dolog miatt nem lehet ekézni, az a hangja. Nagyon sokféle hangszínét tudja használni és jól használni a lemezen. A zenéhez tökéletesen illő southern ordibálástól kezdve, a majdnem death-es hörgésen át az olyan teljesen tiszta énekig, amit elsőre nem is hittem el, hogy ő énekel.

fivefingerdeathpunchband2015promo_638.jpg

Viszont egy bajom van a lemezzel. Hogy semmi, de az ég világon semmi újdonságot nem hoznak az előző lemezhez, a The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell albumokhoz képest. Sőt. Egészen egyszerűen egy rakat olyan téma van, amit már ott hallhattunk és itt szépen visszaköszön. Mintha az előző album legóból készült volna. Azt most szétszedték, és kicsit a sorrendeket felcserélgetve újra összerakták volna. Kicsit más lett a végeredmény, de a panelek, amiből készült, azok ugyanazok. A Five Finger Death Punch profizmusát dicséri, hogy a már egyszer eltalált recept alapján ennyire jó albumot hoznak le, talán kisebb energia befektetésével.

Szóval ez kicsit zavar, de összességében ez egy erős album, húzós és sodrós dalok tömkelegével, amikre könnyedén szabadul el az ember agya. (4/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr437737730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum