Nile, Suffocation, Embryo, Kill With Hate, Gravecrusher, Age of Agony, Gutted - Dürer Kert 2015.09.25.

Áradt, Horzsolt, Fröcsögött...

2015. szeptember 29. - johndoesbasement

0nile2015_27.jpg

Péntek este a jókora esők után pont úgy nézett ki a Dürer Kert udvara, mintha kiöntött volna a Nílus, így mondhatni stílszerű volt a környezet, ami fogadta az Undead fesztivált, és annak egyik főzenekarát a Nile legénységét, akik a legrangosabb nevek között lehetnek, akik valaha ennek a fesztiválnak a szervezésében színpadra álltak. Ami most öt év szünet után hozott el ismét olyan neveket együtt, mint a fent említett egyiptológusok, a Suffocation és az olasz Embryo.

Az este nekem az olaszokkal kezdődött, akik megszerkesztett színpadképpel érkeztek. A két tar kopasz uniformisba öltözött gitáros között a frontemberrel, és a színpad szélén a szöget záró billentyűssel öten álltak a színpadra, az esti kemény felhozatal dallamosabb blokkját képviselve. Lehet, hogy a még égő erős tornatermi világítás, és a lézengők hangoltak meg és érzetem úgy, hogy kimondottam mást sem nagyon mozgat meg a banda, de igazából engem se mondhatnám, hogy torkon ragadott a cirádás billentyűkkel tarkított aprítás.

Át is vakartam a bundám a Kill With Hate templom gyújtogató darálására a kisebbik terembe - merthogy olyan is volt - ahol ők nyitották azt a sort, amiről az est végére kiderült, hogy igen erős hazai felhozatal volt képes fuzionálni a nagy terem nagyjaival. A remek hűtőmágnesekkel - amiből anyám le akart venni eggyel, merthogy az ő konyhája színeihez jobban megy - és széldzsekikkel érkező Kill With Hate felkészültsége és ereje, ha lehetek kicsit nyers, akkor az amolyan beszarás, behugyozás szinten mozog. Imádom skubizni azt amit az ütős a szűkre húzott cuccán levág, a két egymást váltó hangot, és, hogy lélegzetvételnyi időt sem hagynak a közönségnek. Számokat nem tudnék mondani, az viszont biztos, hogy volt köztük új dal, és arra se lett volna könnyű tvisztelni.

A két termes buliknál engem egyébként szokott zavarni, hogy amíg az egyikben időzöm, simán bennem van, hogy a másikban tutira most maradok le valamiről, és mire átértem a Suffocation már a színpadon volt. Mindenesetre a bejelentésre még odaértem, mikor a mikrofonos emberünk elnézést kért, hogy kicsit meg van fázva, és a hangja ma nem biztos, hogy ugyanaz. Nem tudom ezt poénnak szánta - e, én mindig azt hittem egy ilyen bulin ez még előnyként is megjelenhet. Én egyébként őket vártam jobban, de mire átadhattam volna magam úgy igazán a nosztalgiának, le kellett lépnem, hogy a későn érkező Karl Sanders piramiskutatóval elkészítsem az interjút, így sajna a javáról lemaradtam. Az szinte biztos, hogy a hármas lemezről Thrones of Blood című számmal nyitottak, és a végén ott volt a Purgatorial Punishment, illetve az Infecting The Crypts az utolsó és az első lemezről. Nem mondom, hogy nem voltak pengék, az sem esett nehezemre, hogy ők hagytak levegőhöz jutni, de amennyit láttam, attól hasra se estem. Van, hogy elcsodálkozom bandákon mekkora lelkesedéssel nyomják mind a mai napig, és vannak bandák akiket tisztelek, hogy hoznak egy tisztességes rutint még ennyi év után is.

0nile2015_15.jpg

Ebből csusszanhattunk át a szegedi Gravecrusher kelet magyar démon dalnokainak orrcsavargató földalatti horzsolgatásaiba. Ahol a színpadképhez hozzájárult egy Alchoholizer néven futó, torony magas basszusgitáros, a másik négy zenész mellett. Nem ismertem őket, és nem is maradtam végig, de nem lógtak ki az este színvonalát illetően. Morbid Black Oath című kislemezük számait simán olyan lendülettel pörgették ki, ami meggyőzött, hogy rájuk keressek.

De innen is menni kellett, hiszen tényleg az volt az este alapkérdése, hogy most kiönt a Nílus, vagy nem önt? Ha kiönt, elkapja - e pont önt? A Nile négyesfogata pontosan kezdett a nagyteremben, mint időben, mint technikában. Milliméter pontosan kiszámolt játék az első perctől az utolsóig. Nyitánynak a Sacrifice Unto Sebek kezdett bele a letűnt idők megidézésébe, és szerintem egyből be is feszített mindenkin minden izmot. A sokak szerint a legjobbnak tartott négyes lemezről érkező számot, sorban követték a banda minden időszakának dalai, és egyáltalán nem törekedtek rá, hogy ejtsenek túszokat is. Helyet kapott a Black Seeds of Vengeance lemezről három szám. Az azt követő albumokról egy egy szerzemény, és persze a mostani új lemezről három vérbő káoszfosás. Néhány átvezetést, és talán két kórust leszámítva, másodpernyi könnyebbség nem volt a körülbelül egy óra tíz perc alatt. Karl és Dallas jól kiegészítve egymást a frontemberi szerepben, nagyon jó hangulattal végigvitték a bulit, s bár agyon nem mozogták magukat, ezen nem is lehet csodálkozni, ha a tűpenge pontosságot nézzük amivel játszanak. Nekem hiányzott az új lemezről az Age of Famine, de ezen kívül nem tudnék bármit is mondani, ami kétségbe vonná, hogy ez a Nile koncert bizony öt csillag volt, de vastagon behúzva.

0nile2015_14.jpg

Az Age of Agony-ba még volt erő belenézni, de ebben már erősen benne volt, hogy na ha már itt vagyunk, akkor adjuk meg a tiszteletet, de az egyiptomi katarzison túl, már csak egy tárgyilagos megállapításra futotta, hogy a death / grind evolúcióban valahol a Harmony Corruption környékén járnak, ami jó, mert nem rossz. Viszont a Gutted -re, amit egyébként sokan dicsértek, már nem maradt erő és energia, így a hetedik vérhányás után. A legvégső következtetés és tanulság viszont az, hogy megérte feltámasztani az Undead-et.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr947856148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum