RockStation

Negative Approach (USA), Rákosi, Blackmail, For Good @ KVLT BP, 2015.10.02.

Négy jó banda, három akkord...

2015. október 07. - csubeszshuriken

12066041_1197029236978634_5094613031767940329_n.jpgOktóber 2-án pénteken, akinek kedve és ideje volt megünnepelhette az első generációs hardcore legendák, a Negative Approach eddigi egyetlen Budapesti fellépésének egy éves jubileumát egy újabb fellépésükkel, ugyanis egy-két hét eltéréssel, de nagyjából tavaly ilyenkor láthattuk őket először itthon. Az 1981 óta létező Detroit városbeli banda akkor telt házas bulit csinált a belvárosban, most viszont a KVLT volt a helyszín, kint Óbudán. Olyan előzenekarokkal, mint a zsír új For Good, az ordas paraszt Rákosi és a Blackmail. Ami abszolút hibátlan felhozatalnak bizonyult.

Az estét a nemrég összedobott For Good nevű zenekar nyitotta, akiknek a tagjai nem lehetnek ismeretlenek azok számára akik találkoztak már a Bridge to Solance, a Nesze, a New Dead Project vagy a Drünken Bastards nevével, de ezeken kívül is megfordultak a tagok még néhány bandában. A hirtelen ötlettől vezérelve alakított csapat úgy konferálta fel magát, mint senior hardcore zenekar, akik ebből a jelzőből fakadóan aztán majd nem is játszanak olyan sokat. Ehhez pedig tartották is magukat, így a pár hete összerakott Vital Signs című kislemez minden számát eljátszva is sikerült rövidebbnek lenniük, mint a Rákosi produkciójának, ami azért nem semmi. Ettől függetlenül piszok jól nyomták az sxe vonalról származtatható bandákhoz hasonló dallamosabb hardcore dalaikat. Első fellépésnek ez simán világbajnok volt.12111939_1197027736978784_2439765389261357812_n.jpg

Talán, mert a hely volt nagyobb, mint tavaly a Gozsdu Manó, és ezért tűnt úgy, hogy kevesebben vagyunk ahhoz a telt házhoz képest, de az este hangulata ettől függetlenül teljesen rendben volt. A főzenekar tagjai egész este ott pacsizgattak és sörözgettek a gazdag választékkal rendelkező póló pultnál, ami meglett toldva Doctor Slayer szokásos kis bolhapiacával is, így a textilek mellé lehetett lőni búcsúfiának akár egy Human Error kislemezt is bakeliten, vagy egy jó Dropdead -et kazettán, és ha mindez még nem lett volna elég, a Reaction fanzine friss számára is be lehetett nevezni és becsapni a hónunk alá.

Csak úgy, mint az eddigi egyetlen Blackmail kiadványt, ami szintén ott figyelt a pulton stílusosan kazettán. A Budapesti crust vonalon mozgó csapat eddig általam látott koncertjei ezzel a mostanival együtt, mindig úgy hatottak, mint amikor a szilveszteri bulin beülök a klozetra, mert valami keményen megtekerte a gyomromat, de mielőtt végleg megkönnyebbülnék a haverok kivágják az ajtót, bepattintanak egy petárdát és bang, a seggem szájzárat kap, mint egy pitbull, a fülem pedig megerőszakolva búg, mint a kurva élet. Vagy valami ilyesmi. A súlyos átvezetésekkel eljátszott Today's Reality anyag számai, és az egy vagy két új szám hibátlanul morzsolta le az arcot. A zenekar még idén érkező új hanganyagát is felkonferálta. A Blackmail fontos zenekar a színtéren.12088236_1197028710312020_6571777285313782867_n.jpg

A szegedi Rákosi zárta a magyar csapatok sorát az amerikaiak előtt, akik az én ismerősi körömben is egy abszolút megosztó zenekar, és ráadásul teljesen a két végleten. Ugyanis akiket én hallottam róluk beszélni azok vagy képtelenek komolyan venni, vagy imádják ezeknek az arcoknak a témáit, a piszok nyers sorait. Mindenesetre én őket vártam a leginkább, mert még egyszer sem sikerült elkapnom őket élőben, miközben az utolsó négyes számot viselő kislemezüket az elmúlt hónapokban majdnem mindennap meghallgattam. A hozzájuk fűzött reményeket, hogy élőben is kellően koszos színfoltjai a magyar punk kultúrának, durván be is váltották. Kő egyszerű témáik piszok hatásosan szólalnak meg. Van bennük bőven a nyolcvanas évek ócska, de zseniális bandáiból és még azon túl is valami plusz, ami megszaggat benned valamit. Az énekes, miközben színpadon voltak, minden külső ingerre úgy reagált, mintha valami rossz álomból ébresztenék fel, miközben az ordas paraszt csörömpölés kajak felszította mindenkiben a vért. Szerintem simán vitték az estét.12112297_1197030316978526_3979223034556404229_n.jpg

A Negative Approach bár nem konferálta fel magát senior hardcore zenekarként, azért azzal, hogy harmincnégy évvel ezelőtt alakult, mindössze egy nagylemezzel és két hivatalos kislemezzel rendelkezik, és ehhez képest még ma is aktív zenekar, az azért nem semmi. Igaz már csak az énekes John Brannon az egyetlen alapítótag a csapatban, na de azért akkor is. Persze ez amennyire becsülendő, úgy oka is lehet annak, hogy mondjuk lényegesen kevesebb embert érdekelnek, mint mondjuk a Sick of it All, aki eredeti tagokkal és újabb hanghordozókkal viszi mindenhova a saját bulijait. Meg mondjuk tény, hogy talán azért nem is lett az NA olyan élvonalbeli csapat, mert ezek a fickók valóban nem showman-ek. Bár az öreg szakállas tróger a basszusgitárral tavaly feldobta magát a közönség tetejére, a gitáros fószer - csak úgy, mint egy éve - végig háttal a közönségnek pengette ki a klasszikus három akkordokat. A számaik minden sallang és jópofáskodás nélkül szólaltak meg most is, de tele erővel. Az ő előadásmódjukban a hardcore pont olyan, mint az oldalzsebes rövidnadrág. Egyszerű és felülmúlhatatlan. Mint ahogy a most is eljátszott Nothing, a Ready to Fight vagy a Tide Down című számok. Nem voltak jobbak, mint a Blackmail, vagy a Rákosi - akik számomra vitték az estét - csak azért, mert Amerika, meg legendás idők, de szívesebben megnéztek őket most ebben közegben, ezzel az egyszerűséggel, mint az itthon nagyon is túllihegett nagyobb nevű hardcore bandákat, bár persze azok is rendben vannak. Mint ahogy ez is rendben volt.

FOTÓK: KEKSZNET, További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr937914490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum