RockStation

Sevendust – Kill The Flaw (2015)

Mateknumetal alapfokon

2015. október 09. - theshattered

sevendust-kill-the-flaw-800x800.jpgAhogy a két korábbi lemezük kritikájában is lehetett olvasni nálunk, Sevendusték megbízhatóan, egy-két évente új hallgatnivalóval jelentkeznek. Ez a sor idén sem szakad meg, de talán mintha egy fokkal kevésbé lenne ütős az új eresztés, mint az elődje. Pedig úgy néz ki, próbálkoznak a srácok.

A zenekari szinten 21. életévét taposó atlantai kvintettnek nincs könnyű dolga, hiszen a spanyolviasz már régen ki lett találva. Nekem sem volt ezzel a kritikával egyszerű, hiszen hol kedvem támadt a lemezhez, hol pedig a hátam közepére sem kívántam. Végül aztán csak rászántam magam és olyan pillanatokat találtam, amit a korábbi hallgatások alatt nem vettem észre.

Néha nem értettem, hogy miért nem akarnak erősebb témákat írni a dalokhoz. Ott van Lajon Witherspoon, aki hangjával megadja az egyedi ízt a zenekarnak, de a hangszeres alapok sajnos nem feltétlenül felsőligásak. Kihangsúlyozom: nem a hangszeresek, hanem a témáik. Oké, ha már nem lettek feltétlenül mainstream brigád, akkor azt kell kiszolgálni, aki van, ennyi év után nem biztos, hogy iszonyat mértékben fog nőni a rajongótábor. Szóval lehet biztonságiban is játszani a dolgot. Az sem baj, hogy minden jobb ötlet elment már a fénykorban, hiszen a kísérletezés jó. Jó lenne, pontosabban.

A nyaktörő riffek és groove-ok megmaradtak, sőt, talán még inkább hatással lehetett rájuk az egyre inkább felvirágzó matekmetal irányzat, hiszen a befogadhatóság határain belül igencsak megcsavarják a mélyek ritmusait. Csak a refrének és az énektémák ne lennének sokszor ilyen sablonosak… Ez bántott annak idején is a másodvonalas nu/alternatív bandáknál is. Miért nem merik kiengedni a szellemet a palackból, nyomni például egy olyan kórust, ami leviszi az ember agyát a helyéről? Lajon is biztos képes lenne ezerszer jobbra. Na, sebaj, azt kell enni, amit főztek nekünk a fiúk.

Egyébként vannak jó pillanatok a lemezen. Jól el is vannak oszlatva, sok dalban benne is van a potenciál, nekem mégis valahogy hiányzik a – divatos szóhasználattal élve – nagybetűs X-faktor az összhatásból, amitől úgy ráharapnék a dologra.

sevendust_2015.jpg

Pedig itt van nekünk 11 dal, 46 percnyi Kánaán – legalábbis remélem, a rajongók így gondolják. Mert ha eddig szeretted a Sevendustot, ezután is fogod. Hiszen van itt nekünk nem kevés kvázi sláger, például kapásból a kezdő, első kislemezes Thank You. Király, tempós dal, a gyerekkórus is ötletes benne. Ahogy a Forget-ből is szakad az energia, a refrénje a legjobb a lemezen. A Lettersnél is csak a refrén nem jön át, egyébként jóféle. A Cease & Desistnél pedig nem lepődnék meg, ha a tavalyi akusztikus lemez hatással lett volna rá az írási folyamatnál.

A Not Today szikár matekozása kimondottan hangulatos, Lajon hangja kitűnően egészíti ki Clint Loweryék riffjeit. A Chop-ban váltakozik az akusztikus témázás és a matekozgatás. Nem rossz, főleg a középrész adja. Utána már csak a Peace & Destruction-t tudnám kiemelni az ismét eltalált refrénjével, de a Torched-nak is vannak jó pillanatai.

Nem egy világmegváltó lemez tehát a Sevendust új albuma, de azért akadnak olyan részek, ahol fel-felpillant az ember fia. Csak legközelebb érleljék kicsit tovább a témákat, biztos nem tenne rosszat az összhatásnak. A zenekar szabadon meghallgathatóvá tette az egész lemezt, így természetesen itt nálunk is megfülelhetitek. (3,5/5)

Sevendust Official
Sevendust Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr677947124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum