RockStation

Born Of Osiris – Soul Sphere (2015)

Valahol ott, a lelked peremén

2015. október 21. - theshattered

boo_soul_artwork.jpgAz amcsi tech/death(core) Born Of Osiris idén is leszállítja a kétévente esedékes sorlemezt. A 2013-as Tomorrow We Die Alive utódján hanghullámok általi arc és lélekszféra igazítás továbbra is garantált.

Évekig igazából csak kerülgettem a Born Of Osirist, mint macska a forró kását. Lényegében most döbbentem rá, hogy van itt kakaó a dologban, egyszerűen csak nem figyeltem kellően oda rájuk. Komolyabb kezdésnek nagyon is hatásos a Soul Sphere, a minimális tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy mintha több, hangsúlyosabb billentyűtéma lenne a CD-n, mint az előzőeken. Ha tévedek, mea culpa. Mindenesetre a védjegyszerű szinti szőnyegek, illetve önálló elektronikus részek (fel)üdítő aláfestést adnak a gitárok gépies ritmusainak, ami megadja az igazi ízt a korongnak.

Akkor egy kicsit általánosságban: az első és legfontosabb, ami feltűnik ennél az albumnál (na, szép is lenne, ha nem így lenne ebben a stílusban) az az istenverte bivaly hangzás. A végig a modern tech metal felsőligájába tartozást bizonygató gitár és a basszus olyan szinten hangsúlyos az összes dalban, hogy nem lehet erre a döngölésre nem odafigyelni a szokásosnál hangosabbra kevert CD-n. Az egész korong egy nagy, hideg, fémes monstrum, ami melegséget csak a helyenként elcsepegtetett dallamok képében enged át. Viszont akkor iszonyat vakító csillogást veret. A gyönyörű borító és bookletkialakítás csak rájátszik erre, de ezen a téren mindig is erősek voltak a srácok.

A nyitódal, a The Other Half Of Me szintitémáinak játékosságának köszönhetően az egész dal olyan, mintha egy jéghideg 21. századi mondóka lenne. Nem biztos, hogy ilyenre szeretném elaltatni majd valamikor a gyerekemet, itt viszont szépen ráhangol a későbbiekre. A Throw Me In The Jungle talán a legdallamosabb tagja az új szerzemények armadájának, Joe Buras billentyűs énekhangja itt kapja a legnagyobb szerepet. Slágergyanús.

A Free Fall egy zord, hideg, gyors, matekos darálás, baljós billentyűkkel, ahogy elvárható. A záró elektronikus téma ad egy kis lélegzetvételnyi szünetet, mielőtt az Illuminate keleties dallamaival felvértezett döngölésébe csap át a lemez. Itt is kapunk egy dallamos refrént, aminek kegyetlen sodrása van. A középső kántálós rész csak felerősíti az egész album gépies hangulatát. A túrás a The Sleeping And The Deadnél sem áll meg. Az előzőek fényében talán nem hat olyan erősen, de cserében a Tidebinder sokkal jobban betalál. Természetesen itt is a matekozásból kibontakozó dallamos/hörgős refrén Atlaszként viszi a dalt a hátán.

A Resilienceben „mozog” talán a legjobban Lee McKinney gitárja (talán ezért is lett ez az egyik felvezető single), a verzetémák alatt folyamatosan megy a sepregetés. Van itt egy-két furcsa váltás, sajnos viszont erre a dalra sem jutott sok puskapor, lehetett volna talán picit erőteljesebb is. A Goddess Of The Dawn eggyel már erősebb képet mutat, viszont az igazi „feléledés” a szinte vidám elektronikával indító The Louder The Sound, The More We All Believere történik meg. Ez igazán felrázza a már leülepedni készülő képet, akár a Throw Me In The Jungle kistesója is lehetne: a dallamos refrénnel való feloldás itt sem marad el a rideg, gépies ritmusok mellett, de kapunk egy kis „keletezést” is. Egy kvázi albumesszencia itt a lemez vége felé.

born_of_osiris1.jpg

A Warlords megint a zordabb orcáját fordítja felénk, de sajnos megint sem az erősebb változatból. Van itt is dalolászás, de kevésbé fantáziadús/eltalált, mint az előzőekben. A River Of Time folytatja az utat ebben a mederben, egy-két jobb pillanatot leszámítva sajnos beleolvad a dalfolyamba. A végére pedig már csak a The Composer maradt, ahol még kapunk egy adag matekot, meg egy melodikusabb refrént, de mégis a levezető billentyűs, elektronikus rész az, ami miatt inkább emlékezetes maradt. Zárásnak több mint tökéletes. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz lenne az album, mert nem az! Csak a sok matekozás felemészti a hallgathatóságot. Viszont technikailag ott van a szeren nagyon is!

Nem egy könnyed hallgatnivaló tehát a Soul Sphere, mert hiába vannak kiemelkedően jó dalok, a végtelenül elismerendő technikázásban sokszor elvesznek a dalok. A rajongók valószínűleg továbbra is imádni fogják a Born Of Osirist, sőt, újak is fognak érkezni szép számmal. Összességében egy igényes, jól megírt album, viszont egy-két töltelékdalt megspórolhattak volna. (4/5)

Born Of Osiris Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr67990001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NZperX 2015.10.21. 14:49:41

Ez valami ÁLLAT!!!
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum