RockStation

Jack Dalton (NOR), Caligula’s Horse (AUT), Shining (NOR) @ A38 Hajó, 2015.11.06.

A virágzó őrület estéje

2015. november 11. - theshattered

0shining2015_01.jpg
Az ilyen koncertekért (is) érdemes eljárni a majdnem fagyos őszi éjszakába. Miért? Mert ennyi jó energia nem sokszor szabadul fel, játszanak a zenekarok akár könnyedebb, szebb, vagy éppenséggel hibbant zenét. Akik ott voltak, biztosan tudják, melyik titulus melyik bandára vonatkozik. Aki viszont valamiért kihagyta ezt az estét a hajó gyomrában, itt kaphat egy szeletecskét belőle.

Az estét a Jack Dalton kezdte, akik a kisebb csúszás miatt kisebb közönség előtt kezdtek, de egész komoly audiencia előtt fejezték be a koncertjüket. Szerény meglátásom szerint az elszállós elemekkel vegyített post hardcorejuk bizony hozhat majd nekik a konyhára. Különösen a dobos srácra kaptam fel a fejemet, aki nem evilági teljesítménnyel hozta a hol technikás, tördelt részeket, hol csak a könnyed elszállásokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy a többiek nem hozták az „elvárhatót”! Mindenki maximális átéléssel játszotta végig a részét, ráadásul mivel még inkább az eleje felé jár a turné, a fásultságnak sem volt semmi jele. Az énekes srác rendesen kommunikált az összegyűltekkel, bár néha szerintem egy kicsit nehezen volt érthető. Mindenesetre profi produkció volt!

A Caligula’s Horse ausztrál banda lévén nem sokat fordul meg tartósabban az öreg kontinensen, ez még csak az első (de remélem, nem az utolsó) Európa turnéja a viszonylag fiatal kenguruföldieknek. A Jack Daltonhoz képest – még a döngölős részek ellenére is – sokkal lágyabbnak hatott a muzsikájuk. Ez valószínűleg a csiszoltabb hangzás és Jim Grey énekes orgánumának is köszönhető. Ezek a srácok is komolyan veszik a zeneipart, még alig öt évesek, mégis már a harmadik lemezüket turnéztatják meg. Ennek megfelelően a címadóval, a klipes Bloommal nyitották a repertoárt és folytatták az új albumon is ezután jövő Firelighttal. A setlist felét egyértelműen a Bloom lemez dalai tették ki, ahogy azt illik is. A dobos koma karján kiszúrtam egy szimpatikus tetoválást, ami egy középen felezett Opeth és Dream Theater logóból volt összerakva. Ha nem ismertem volna a zenéjüket, akkor is már kapásból szimpatikus lett volna a banda. Természetesen az addigra már masszív tömeg a zenekar kezéből evett, minden zenei váltásra megvolt a kellő (prog. koncert lévén konszolidált) reakció. Volt nyakmozgás bőven, ráadásul a koncert után még „zenészsimogató” is volt. A bulijuk egyetlen negatívuma a minden bizonnyal valami fogadást veszthetett szőrös/hajas Zak Greensill gitárjának erőtlen hangzása volt. Egyébként sugárzott a srácokról, hogy élvezik a bulit, szóval remélhetőleg még megfordulnak nálunk még valamikor. Szerintem rajtuk nem fog múlni.

0shining2015_45.jpg
Az este főzenekara, a Shining negyed 10-kor lépett a deszkákra, rögtön az egyik kötelező slágerrel, az I Won’t Forgettel. Érdekesen válogatták össze a setlistet, mert a főblokk első felében csak korábbi dalok (a már említett ’Forgeten kívül a Fisheye, The One Inside és My Dying Drive is volt a Healer Skelter előtt) tették ki, aztán blokkosítva rögtön négy újlemezes nóta következett. Furcsa koncepció, de a zenekar sem normális, ezt tudhatják, akik látták őket tavasszal Devin Townsend előtt. A fények tökéletesen voltak hangolva, nagyon jól mentek az indusztriális/progos zenéhez, a hangzás pedig a billentyűket leszámítva szintén tökéletes, tömény és agresszívan mocskos volt - Eirik Tovsrud Knutsen prüttyögései sajnos csak a halkabb részeknél voltak jól kivehetők. A hangulatra nem lehetett panasz egyáltalán, a Shining szerint a turnén eddig (természetesen) mi voltunk a legjobb közönség. A tömeg végig ugrált, táncolt, headbangelt, beindult Jorgen Munkebyék minden mozdulatára. Az énekes persze (most is) vágta a furcsa arcokat (nem csodálkoznék, ha tolna valamit), miközben az éneklés közben hol gitárt, hol szaxofont ragadott. A közönség persze az utóbbinak örült mindig, hiszen ez adja a Shining egyedi ízét. A visszataps után még két dalt kaptunk, amikor a hajó gyomrában elszabadult a pokol. A buli közben a gitárját is cserélni képtelen Hakon Sagen kétszer is berontott a közönségbe (egyszer még csak egy gyors kört ment, másodszor viszont hangszerrel együtt pogózott egyet), Munkeby közönségúszott, a záró Madness and the Damage Done közben pedig már a nagyérdemű is rittyentett egy szebbméretű pogót. Én azon csodálkozok csak, hogy addig egy sem volt. Mindenesetre hibátlan volt ez a buli is.

0shining2015_33.jpg
A Shining megmutatta tehát, hogy főzenekarként is megállják a helyüket Budapesten, így feltehetőleg a közönség is tárt karokkal fogja őket várni, bármikor is térjenek vissza. Persze az előzenekarok hiányában nem lett volna ennyire nívós az este. Habár a Jack Dalton talán még nálunk nem töltene meg egy kisebb helyet sem, a Caligula’s Horse remélhetőleg megfordul majd nálunk még nem egy alkalommal. Röviden: a proggerek egy majdnem hibátlan estét kaptak a relatív olcsó jegy mellé, így mindenki (a színpad bármelyik oldalán is álljon) elégedetten távozhatott.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr318057080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum