RockStation

JászTexas - Itt az Over My Dawn új videója

2015. december 01. - sunthatneversets

over_my_dawn_promo_1.jpg

November 29-én jelent meg az Over My Dawn zenekar JászTexas névre hallgató dala, videoklippel együtt. A videó az Over My Dawn zenekar facebook oldalán debütált, a dalt a gyulai No Silence stúdióban rögzítette a zenekar, a videót pedig a Proving Ground Pictures készítette.

„A tökünk kilett ezzel a szartaposással, amit a színtér produkál. Mindenki próbál megfelelni mindennek, mindenki valaminek akar látszani, ami igazából nem is. Mindenki menő, csak mi nem. Szóval elegünk lett, és most olyan messze rúgjuk ettől a közegtől magunkat, amennyire csak tudjuk – tessék, suttyók vagyunk, és szarunk mindenre, kár volt tagadni egy percig is- lehet köpködni. Kellemetlen bevallani, de mi magunk is túl sok figyelmet fordítottunk rá eddig, hogy ott lehessünk, ahol a többi menő banda, de aztán persze abszolút beletört a bicskánk. Folyamatos tagcserék, próbaterem hiány, sorolhatnám. Eddig például értelmes szövegeket írtunk, alig volt, aki odafigyelt. Zavaró. Úgy néz ki ezek a dolgok kellettek ahhoz, hogy elhatározásra jussunk: vagy sikerül a jövőre megjelenő nagylemezzel lépnünk egy nagyot, vagy abbahagyjuk az egészet a picsába, és máshoz kezdünk, ki-ki a maga útján. Viszont ezzel a nagylemeznyi oltással még egész biztosan megszórjuk az országot. Itt az első fejezet.” - mondta el a dalról a zenekar. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr668129202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum