RockStation

A vaskeresztes fenegyerek Lemmy 70 éves!

2015. december 24. - csubeszshuriken

lemmy_1.jpg

Nem is tudom kinek szól a legnagyobb köszönet azért, hogy inspirálta, vagy más módon egyengette az öreg Lemmy útját úgy, hogy az ma ott tartson ahol tart, és olyan fontos legyen mindannyiunknak, mint amilyen fontos. Talán először megköszönhetnénk Mr. Braunsword-nak, az öreg állítólagos egykori főnökének, aki egy életre elvette a kedvét attól, hogy minden nap bejárjon melózni ugyanoda. Vagy talán megköszönhetnénk a Beatles tagjainak, hogy a tizenhat éves, már akkor is Lemmy csúfnéven futó ifjú angol tróger életébe elhozták az élő rock and roll varázsát, ami szintén az a szikra volt, amiről a mester mindig beszél. Na meg óriás köszönet jár a Hawkind zenekarnak is, Lemmy sokadik bandájának, amiért végül egy kanadai drogincidens után kidobták őt a csapatból. Mert valószínűleg ezek mind szerepet játszottak abban, hogy aztán a smirgli hangú basszusgitáros a Motörhead élére álljon, amiről még maga Ozzy is azt mondja, hogy valószínűleg ez minden idők első igazi Heavy Metal bandája az egész univerzumban.

Mire pedig ez a zenetörténelmi pillanat bekövetkezett, gyerekkori lejmolási szokásai után becézgetett hősünk, aki Ian Fraser Kilmister néven látta meg a napvilágot, már bizony harminc éves volt és jó sok sztorival a farzsebében érkezett meg új bandájába. Ami azóta is aktív zenekar, és nevüket ismerni ugyanolyan alapműveltség, mint tudni, hogy Freddy Mercury egy Queen koncerten elénekelte a tavaszi szelet. A sztorik között pedig ott volt az, hogy Jimi Hendrix road embereként sokszor osztozhatott a gitárhőssel drogjain és gondolatain. Hogy mindezek előtt egy kicsivel a The Rockin Vickers nevű bandájával az elsők között jártak a vasfüggöny mögött Jugoszláviában angol rock bandaként. Na meg, hogy az említett incidens alkalmával a nála talált drogok miatt állt le a Hawkind turné, mert ő öt napig irányított szabadidős foglalkozáson vett részt egy kanadai sitten.

Lemmy2.jpg

Mi tagadás a drogok és az alkohol pedig nem kis szerepet játszottak Lemmy életében - amiről sokszor abszolút nyíltan és őszintén beszél - és bizony a Motörhead hangzásában, hiszen amíg a hetvenes évek közepén sok mindenki szálldogált, addig ők jól tele vágták az arcukat anfetaminnal és elkezdték sokkal gyorsabban játszani a korhű rockzenét. Vagyis tövig rúgták a gázpedált. Annyira nem is burkoltam, hiszen a banda neve is erre utal az angol szleng szótár szerint. Így érkeztek meg négy, szintén fergeteges nagylemez után, amik közt már ott volt az Overkill és a Bomber, az 1980-ban kiadott Ace of Spades lemezhez, ami meghozta a zenekarnak a nagy áttörést, és ha eddig nem, innentől kezdve már mindenki figyelt rájuk. Lemmy és a banda legsikeresebb időszaka kezdődött itt el, de míg a fent említett Black Sabbath énekes mindig elmondja, hogy a nyolcvanas évek valahogy kiestek az emlékezetéből, addig a vaskeresztes fenegyerek mindenhonnan relikviákat, emléktárgyakat gyűjtött, amik azóta is csak szűk közlekedő folyosókat hagynak szabadon, ma már Los Angeles-i lakásában, és minthogy mindegyikről van egy története, úgy tűnik neki egyben maradtak az emlékei.

Ahogy pedig ő tele van sztorikkal a lassacskán ötven év színpad után, úgy vele is van mindenkinek egy sztorija a rock világában. Amit többen el is mondanak a róla készült remek dokumentumfilmben, melynek címe is egyszerűen csak Lemmy. Amik közül az egyik legjobb talán, mikor az Anthrax srácok kifordulnak a stúdió ajtón, és Lemmy seggével találják szembe magukat, ami egy tövig levágott farmernadrágból lóg ki, egy játékgép előtt. Talán ennek is köszönheti a régi vágású angol tróger, hogy az egyik legnagyobb sex istenként tartják számon, aki több mint ezer nővel bújt ágyba. Persze a szokásos glanc nélkül ő ezzel kapcsolatban is csak ezt mondta: "Csak próbálom jól érezni magam." Ez a glanc és felesleges körítés nélküliség pedig nem csak a Motörhead gyors, nyers és lehengerlő hangzására igaz, hanem az öregre is, ami nem lehet meglepő, hiszen neve abszolút összeforrt zenekara nevével. Ami, ahogy rá nagy hatást gyakorolt mondjuk a Beatles, ma már minden nagyobb zenekar példaképei között ott van. Ennek ellenére Lemmy megmaradt annak, aki volt. És habár Butthead spanja Beavis, mikor meglátta őt egy Ramones videóban, azt a kijelentést tette két böfögés között helyesen, hogy Lemmy bármelyik videóba simán besétálhat, ennek ellenére ő sosem játszotta túl a szerepét.

lemmy_jesus.jpeg

Amikor kilencedszer járt hazánkban a Hegyalja Fesztiválon, is simán látták feljönni egy helyi pinceborozóból a döbbent arcok, és ha nincs a lábán a hímzett western csizma, ami nélkül egy lépést sem tesz, talán mondhatták volna a kalappal takart arcra, hogy á ez biztos nem is ő, de így összetéveszthetetlen volt a sztárallűr nélkül ott császkáló ikon. Aki 1984-ben járt először bandájával Magyarországon, hogy még tízszer visszatérjen az évek alatt, amik közül az utolsó alkalom az idén júliusi soproni megtiszteltetés volt vele, előtte. Akiről talán mindenki egy kicsit úgy beszél, mintha mindannyiunk apja lenne. Pedig ő csak a fiú - és itt most mindenki gondoljon arra a képre ahol Jézusi köntösben tartja a szívet - aki ma is ott ül két turné között a hollywood-i törzshelyén, ahol nyomogatja azt a kurva játékgépet, amire már gyerek fejjel is lejmolt a suliban, de ha betér egy rajongó simán otthagyja pár szó és egy fotó erejéig.

A ma már huszonhárom Motörhead nagylemezt, és kismillió koncertet maga mögött tudó Lemmy-t abban a bizonyos dokumentumfilmben megkérdezik, hogy hogyan tervezi a színpadi pályafutásának a végét. Mire ő körülbelül azt mondja: "Tudod, én úgy szeretném befejezni, hogy állok valami kibaszott hegy tetején és gitározok. Majd lecsap egy villám, hatalmas füst keletkezik és mikor az elszáll már nem vagyok ott. Csak egy tábla marad helyettem, amire az van írva: Már megint átbasztalak! Vagy valami ilyesmi..."

Mi erre pedig meghatódva csak annyit mondhatunk: Úgy legyen! Boldog hetvenedik születésnapot Lemmy! Te vagy a második, aki ezen a napon született és saját egyházad van! Akinek a hívői neked zengik, hogy:

Playing for the high one, dancing with the devil, Going with the flow, it's all the game to me, Seven or Eleven, snake eyes watching you,Double up or quit, double stake or split,The Ace Of Spades...

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr698191018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum