RockStation

Májusban új Korpiklaani-lemez jön, itt az első dal róla

2015. március 15. - sunthatneversets

korpiklaani_2015.jpg

Noita címmel május 1-jén jelenik meg folk metalos finn Korpiklaani új stúdióalbuma. Az idei Rockmaraton Fesztiválon is fellépő csapat most az első új dalt is nyilvánosságra hozta, melynek címe Lempo és alább meg is hallgatható, de találtok ott egy albumborítót és a lemezre kerülő dalok címeit is megsasolhatjátok.

Tovább

A Lamb Of God dobosa és az Angra gitárosa a Megadethben?

megadeth-lamb-of-god-angra.jpg

Március 17-én megkezdi a stúdiózást a Megadeth, a nagy kérdés csak az, hogy Dave Mustaine és David Ellefson mellett kik lesznek ott a stúdióban, hiszen dobosa és gitárosa még nincs a zenekarnak. Mivel egyre inkább úgy tűnik, hogy a zenekar klasszikus felállása nem valósul meg, ezért a kérdés igencsak aktuális. A pletykák szerint a zenekart Chris Adler a Lamb Of God dobosa és Kiko Loureiro, az Angra szólógitárosa segíti ki a stúdióban. Adler esetében szinte biztos, hogy session munkáról lenne szó, hiszen a Lamb Of God is lemezre készül, de Loureironál lehet, hogy más a szitu. Már amennyiben igazak a pletykák ... 

Country albumot készít az Aerosmith énekese

steven-tyler-performing-2014-billboard-650.jpg

Music from Another Dimension! címmel még 2012-ben jelentkezett új albummal az Aerosmith. Rossz hír a rajongóknak, hogy nem is mostanában várható új lemez, hiszen a banda énekese Steven Tyler Nashville-ben country-lemzt készít olyan híres dalszerzőkkel, mint  Brett James és Jaren Johnston. Megjelenés az év végén vagy jövő év elején. 

40 év, 17 AC/DC album és mindegyikről itt egy dal

acdc_2015.jpg
1975-ben, azaz 40 éve jelent meg az AC/DC elsõ albuma High Voltage címmel. Még abban az évben kijött a T.N.T. is, igaz az az elsõ két lemezt még csak Ausztráliában lehetett kapni. 1976-ban lényegében az elsõ két albumot újra kiadták - most már világszerte - High Voltage címmel és innetõl egy rocktörténeti karrier indult el. Egy rocktörténeti karrier, mely sikerrel volt kikövezve, meg Bon Scott 1980. február 19-én bekövetkezett tragikus halálával. Azonban innen is volt visszaút, mit visszaút, egyenesen a csillagokba repülés, hiszen talán nincs még egy olyan erős album a rock történetében, mint a Back In Black, amely Bon Scott halála után következett.

Tovább

Till Death Do Us Part - Itt van még egy új Apocalyptica-dal

apocalyptica_2014.jpg

Shadowmaker címmel áprilisban érkezik a finn cselló metálos Apocalyptica új lemeze, melyről új dalt itt és itt már mutattunk. A Nick Raskulinecz által producelt albumról most alább itt a harmadik új nóta Till Death Do Us Part címmel. Ha valaki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar október 11-én a Barba Negra Music Clubban lép fel. 

Tovább

Dr. Devin rendel: Devin Townsend Project, Periphery, Shining @Barba Negra, 2015.03.12

0devintownsend2015_13.jpg

Két éve napokig évődtem, hogy nem sikerült az akkori Devin Townsend koncertre eljutni, amikor a Fear Factory-val együtt szántották fel a Hajó színpadát. A mostani alkalmat semmiképpen nem akartam elmulasztani, ezért gyakorlatilag fél éve, mióta kiderült az őrült/zseni kanadai mágus újra nálunk teszi tiszteletét, ezt a napot várom koncert szempontból, az év koncertje címet simán oda is adtam neki volna látatlanban. Ha maga az, hogy a Ziltoid kapitány jön meghódítani minket, senkiházi Földlakókat, nem lenne elég, az este másik nagy attrakciója a Periphery volt. Aki ezt a djent/progmetál világot szereti, sok mindent nem kell mondani. Ők a színtér zászlóshajója. Mindketten új és persze zseniális albumukat jöttek megmutatni élőben.

Tovább

Idén új Tisztán a Cél Felé lemez...

5449641396_3c89d7b796.jpg

Tavaly ünnepelte tizedik születésnapját a Tisztán a Cél Felé zenekar. Az egri hardcore élet oszlopos tagjai pedig mivel emlékezhetnének erre méltóbban, mint egy új nagylemezzel, ami sorban az ötödik lesz a zenekar életében. A jubileumi lemezhez pedig - a zenekar facebook oldalán szépen sorban érkező új számokat látva - meghívták a legtöbb barátjukat és zenésztársukat közreműködőnek. Így az albumon az eddigi előzetesek szerint Boston Klinika, AMD, Beholder, Tango Underground, Tizedes meg a Többiek és Replika tagok is feltűnnek. A leginkább hagyományőrző zenekarok közé tartozó egri négyes zenéje továbbra is járja a kijelölt utat, a klasszikus régi sulis hardcore, és főleg a magyar punk színtér legjellegzetesebb bandáit követve. Az itt hallható egyik új szerzeményben éppen Böske vendégszerepel, az egykori Necropsia és a jelenlegi Beholder frontembere.

Tovább

Lélekerő címmel érkezik az Ossian új lemeze

ossian-promokepek-2015-1.jpg

Lélekerő címmel április 13-án jelenik meg az Ossian új albuma. A lemezt már az új (Paksi Endre énekes, Rubcsics Ricsi gitáros, Erdélyi Krisztián basszusgitáros és Kálozi Gergely dobos) felállásban rögzítette a zenekar. A felvételek ezúttal is a törökbálinti SuperSize Recordingban folytak. Alább egy albumelőzetes, a lemezre kerülő dalok címei és egy albumborító található.

Tovább

Új Deez Nuts videó és album előzetes...

orig_deez_nuts.JPG

Itt második videó, a hamarosan megjelenő új Deez Nuts lemezről, ami az ausztrál srácok negyedik nagylemeze lesz, és a Word is Bond címet fogja viselni. A videó egyébként Melbourne városban készült az év elején, és vágás nélkül, egyben vették fel, mégpedig az énekes JJ Peters utcájában. Az új lemezről pedig állítják, sokkal agresszívebb és gyorsabb lesz, mint az előzőek. Pályafutásuk legkeményebb albumával készülnek kijönni a srácok, még valamikor az év első felében.

Tovább

Ákos koncert és Magyar Nap a FEZEN-en

akos2.png

A forradalmi hétvégét a FEZEN magyar nevekkel ünnepli, egy teljes Magyar Nappal. Július 31-én, pénteken csak hazai előadókkal találkozhattok a fesztiválon: a FEZEN nagyszínpadán láthatjátok Ákost, a Magna Cum Laude-t és a Hooliganst is, de itt ünnepli 25 éves fennállását a Sex Action is, illetve itt búcsúzik a fehérvári közönségtől a Subscribe. Az eddigi metaltúlsúly után, most kevésbé szigorú zenék következnek, hiszen, ahogy az első nevek óta hangsúlyozzuk: minden idők legütősebb FEZEN-e várható idén.

Tovább

Shudder Before The Beautiful - Itt egy új Nightwish-dal

nightwish_2015.jpg

Élan címmel nemrég mutattuk be az első új dalt a finn/holland/brit Nightwish, a hónap végén Endless Forms Most Beautiful címmel megjelenő új lemezéről. Tegnap a Helsingin Sanomat nevű finn napilap internetes oldalán debütált egy másik új szerzemény is, melynek címe Shudder Before The Beautiful és amelyet ITT tudtok meghallgatni. Egyébként, ha valaki még nem tudná, a zenekar a Borsodi Kingdom Of Hegyalja 0. napján lép fel Tokajban július 15-én

Holnap az Overkill és a Sanctuary zúz a Club 202-ben

overkill2014c.jpg

Holnap jó napja lesz a húzósabb muzsikák kedvelőinek, hiszen a Club 202-ben ad koncertet az elnyűhetetlen tharsh brigád az Overkill, és a magát nemrég újra "on" üzemmódba tevő power metal fogat, a Sanctuary. A műsort az olasz Methedras és a svájci Suborned nyitja majd. Egyszóval jó kis agyszaggató bulinak nézünk elébe. További infók ITT.

Tovább

Újabb súlyos szupergroup lemez a kanyarban...

taucross-e1423823786833.jpg

Nem tudom, hogy mindig is a szuperprojektek korát éltük-e, vagy ez csak mostanában van így, de egy újabb zord anyaszomorításnak ígérkező felállás hallatott magáról néhány hónappal ezelőtt. Az új együttes Tau Cross néven fog hamarosan arcba mászni. Rob Miller a kultikus Amebix nevű crust / dark csapat énekes basszistája, Away a Voivod dobosa és képi világának megalkotója, illetve a Misery nevű foglaltház crust kultusz zászlóvivőinek tagjai dobták össze ötleteiket és tudásukat ehhez az új projekthez, aminek a lemezét május 18-án fogják kihozni, és stílusában szintén egy punk metál keverék vonalat fog vinni. Szerencsére.

Tovább

A pokol tornácán ágyaztam meg éjjel : The Experimental Tropic Blues Band, Dope Calypso @ Corvin Tető, 2015.03.11.

tetbb_1.jpeg

Egy-két ital, késésben vagyunk, ott egy taxi az Andrássyn, bömböl benne a techno, 40 körüli fazon, totál szétesve, vezetőülésétől nem férek be, szarik rá, én is. Száguldunk a városban, Levi feelingem van. 3 perc múlva már a lifttel megyünk fel, épp időben. Dope Calypsoék kezdik az estét. Farewell to the Fairy, Goodbye to the Ghost lemezük borítója etalon, felállásuk basszustalan, rutinból hozzák, kurva jó hangulata van az egésznek. Közönség figyel, nem lézeng, álló ováció! Semmi új, inkább AHOGY elő van vezetve, abban van a buké. Figyelem megragadva, radarra felkerült. Garázspunkba nem kell szitár, nincs is. Kell még 10-15 koncert nekik, és egy kis felszabadultság. Program végignézve, reverendás előtt kereszt vetve! Új lemezhez sok sikert, irány digólend!

Tovább

Anathema: Old-school dalokkal és régi tagokkal érkezik a 25 éves zenekar

anathemaband2014_638.jpg

Egyszeri, különleges időutazásra invitálja rajongóit az Anathema: 25 éves születésnapjukra végre a korai és a legfrissebb albumok kedvelői is egyforma lelkesedéssel készülhetnek, hiszen a Resonance turné keretében a zenekar minden nagy korszakát megidézik majd a színpadon, méghozzá az egykori tagság, így Duncan Patterson és Darren White vendégszereplésével. A turnét nyitó budapesti koncertre április 8-án kerül sor a Barba Negra Music Clubban.

Tovább

Új dal a közeledő friss Poison Idea lemezről

poison_idea.jpg

A nyolcvanas években alakult legendásan harapós portlandi Poison Idea hosszú kihagyás után idén április hetedikére új lemezt ígér. A Confuse and Concuer névre keresztelt új lemezt izgalmas várakozás előzheti meg, hiszen a zenekar első három lemeze a punk műfaj legnagyobbjai közé sorolható. Az 1990 - ben megjelent Feet the Darkness lemez szerzeményeit többek között a Pantera és a Machine Head is feldolgozta és játszotta koncertjein. A lemez a Southern Lord kiadónál fog megjelenni, és az itt hallható első kidobott dal címe Bog.

Tovább

Júniusban jön a Muse új lemeze

dronesmuse.jpeg

2015. június 8-án visszatér a Muse Drones című, hetedik stúdióalbumával, melyet a zenekar és Robert John „Mutt” Lange közösen producerelt. A 12 számos nagylemez első single-je a Dead Inside című dal lesz, mely a március 23-i héten jelenik meg, me este 7-kor pedig saját Youtube csatornájukon mutatják be az album egy újabb dalát, a Psycho-t. Albumborító és a lemezre kerülő dalok címei hajtás után.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum