RockStation

30 év után bezár a Petőfi Csarnok

2015. október 18. - sunthatneversets

petoficsarnok.jpg

A jövő hétvégén másodjára, most már valószínűleg utolsó alkalommal búcsúztatják el a Petőfi Csarnokot, vagy ahogy ma hívják Petőfi Rendezvényközpontot, vagy ahogy mindenki ismeri, a PeCSa-t. A PeCSa-t, amely egyben a rockzene egyik fellegvára is volt. Stílszerűen a búcsú is rockzenével történik, október 24-én Tunyogi Péter emlékest, míg másnap a Kalapács zenekar 15 éves születésnapi bulijára kerül sor. 

Tovább

A Ministry és Burton C. Bell egy színpadon

ministryalbeer.jpgHabár a mi Al bácsink néhány nappal ezelőtt ünnepelte ötvenhetedik születésnapját - ahol olyan menü kártyával lepte meg egy étterem, ami az előétel - főétel - desszert kombinációt olyan nevek alatt tálalta mint "jesus built my hotpot", "filth pig" és "dark side of the spoon bread pudding" - még mindig nem nyugszik, sőt néha egyre őrültebbnek tűnik. Ettől függetlenül vagy épp ennek nyomán azonban a Ministry neve még mindig ott figyel a fesztiválok plakátjain, mint vezető név. És simán lehet, hogy az Alien Jourgensen néven is futó, extrém sámánokat megszégyenítő külsejű nagymester lesz saját műfajának Lemmy-je (kicsit gyengébb új lemezekkel ugyan). Aki nem olyan régen közös színpadra lépett a rangos Rock In Rio fesztiválon Burton C. Bell Fear Factory frontemberrel, hogy néhány saját számában átadja neki a főszerepet. Erről találtunk pár pöpec minőségű nem olyan rég megosztásra került videót, amit gondoltuk mi is megosztunk egy kis fotelrockerkedésre...itt a hajtás után.

Tovább

A RavenEye lép fel Slash előtt a BudapestArénában

raveneye.jpg

Az angol RavenEye lesz Slash előzenekara a BudapestArénában november 18-án. Az Oli Brown vezette zenekar még viszonylag új a szakmában, tavaly alakultak, eleddig mindösszesen egy EP-t tettek le az asztalra, de a tagok komoly zenei múlttal bírnak. Alább egy kis izelítő, hogy mi várható tőlük. A koncertről egyébiránt további infókat ITT találtok.

Tovább

House Of Lords, Stardust @ Budapest, Backstage Pub, 2015.10.15.

Úri muri

hol_1.jpg

Most nekiállhatnánk megint siránkozni azon, mennyire igazságtalan és szégyenteljes, hogy ilyen nagy múltú, patinás csapatra csak ilyen kevesen kíváncsiak, mégsem tesszük. Tény, hogy itthon minden eddiginél kisebb helyen „ülésezett” a Lordok Háza, de ez a nézőszám legalább jól mutatott a parányi klubban. Ez pedig a koncert hangulatán is érződött.

Tovább

TOP 10 idén 10 éves rock/metal album

top10_2005.jpg

Az idén jubiláló legendás lemezeket bemutató sorozatunk utolsó részéhez értünk 2015-ben. Azok maradtak hátra, amik ebben az évben töltik/töltötték be a tizedik életévüket, és ez az idő is elegendő volt ahhoz, hogy kiérdemeljék a legendás státuszt. Termékeny év volt a 2005-ös is, szóval simán előfordul, hogy valami elkerülte a figyelmünket, de ilyenkor szoktuk kérni, hogy segítsetek nekünk. Hajtás után 2005-be ugrunk vissza, hatalmas zenékkel.

Tovább

Delain és Anneke Van Giersbergen koncert novemberben

delain_01.jpg

Két holland és egy finn előadó lép fel november 5-én a Club 202 színpadán, ahol a dallamos, szimfonikus hatásokkal felvértezett metal zene lesz főszerepben: a főzenekarként visszatérő Delain mellett Anneke Van Giersbergen mutatja majd be a Gentle Storm nevű projekt dalait, a műsort pedig az új lemezével érkező Amberian Dawn nyitja.

Tovább

Antimatter – The Judas Table (2015)

Itt van az ősz, itt van újra…

antimatter.jpgMost, hogy hivatalosan is beköszöntött az ősz, eljött az ideje, hogy előkerüljenek a borongósabb hangulatú zenék is. Na, nem kell rögtön beverni a depit, hiszen ennek az évszaknak is megvan a szépsége, egyszerűen csak meg kell keresni a megfelelő aláfestést és élvezni a sárguló leveleket. Az Antimatter új lemeze pedig ideális választás ehhez.

Tovább

Holnap Great Collapse-koncert a KVLT-ban

great_collapse_band.jpg

Energikus, lendületes, politikai töltetű, mégis szemtelenül dallamos punk rock. Talán ezen jelzők írják körül leginkább azt a Great Collapse nevű supergroupot, melyet a Strike Anywhere énekese, Thomas Barnett hívott életre kurrens, és korábbi Rise Against, Death by Stereo, Nations Afire és Set Your Goals tagokkal kiegészülve. A társulat soha nem valamiféle mellékprojektként írta körül magát, ez a zenekar bizony teljes értékű produkció, mely bátran megállja a helyét a tagság főzenekaraival szemben is! Tavalyi nagy sikerű bemutatkozó kislemezük, az Elemental után idén elkészítették első teljes hosszúságú albumukat igazán beszédes, Holy War címmel.

Tovább

Hippinek öltözve jótékonykodnak a metalosok a Gumizsiráf gálán

gumizsiraf_balint_szujodani.jpg

A hippi életérzés jegyében rendezik meg a 9. Kettőnégy Gumizsiráf gálát október 31-én a budapesti Dürer Kertben. A hagyományoknak megfelelően díjazzák a hazai metal- és rockzenekarokat, a fellépők pedig egész éjszaka hippi öltözékben a stílushoz kapcsolódó feldolgozásokat adnak elő. Az év egyik legfontosabb keményzenei rendezvénye egyben Halloween-i jelmezbál is, amelynek bevételét koraszülött csecsemők javára ajánlják fel.

Tovább

Leprous, Sphere, Rendezvous Point @ Lyon, Ninkasi Kao, 2015.10.12.

Ibsen-dráma helyett

leprous_live_1.jpg

A jelenkor egyik legizgalmasabb underground metal alakulata, a norvég Leprous – az idei év egyik kiemelkedő alkotása, a The Congregation album is hozzájuk fűződik – két honfitárs formációval vágott neki aktuális Európa-turnéjának, és útjaink szerencsés módon keresztezték egymást.

Tovább

Februárban Budapestre jön a The Winery Dogs

the_winery_dogs.jpg

A Mike Portnoy, Billy Sheehan és Richie Kotzen nevével fémjelzett trió október elején jelentette meg második nagylemezét (lemezkritika jövő hét elején) Hot Streak címmel. A lemez turnéjával a jövő év elején Európában is tesznek egy kört, melynek keretében február 17-én Budapesten, a Barba Negra Music Clubban lép fel a The Winery Dogs. A koncert szervezője a Livesound lesz, további infókat ITT találtok majd.

 

Már a Cannibal Corpse-nak is van saját söre

cannibal_beer.JPG

Mert már csak ez hiányzott az életünkből. Ha az AC/DC, az Iron Maiden, a Mastodon és még ki tudja kiknek lehet saját sörük, akkor miért pont a Cannibal Corpse-nak  ne lehetne? Lett is! Külön piros pont a sör neve, ami a banda legnagyobb "slagerére" utal. Hivatalos megjelenése sajnos még nincs, de mi már alig bírjuk kivárni.

Tovább

Eagles Of Death Metal - Zipper Down (2015)

A sas megint lecsap

front.jpg

A 2004-es Eagles Of Death Metal – továbbiakban EODM - debütálás a Peace, Love, Death Metallal simán az év egyik legemlékezetesebb lemeze volt nekem. Persze lazán elment volna mellettem, ha a zenekar egyik komponense nem Josh Homme lett volna. Az ex-Kyuss, és akkoriban az első három kiváló Queens Of The Stone Age lemezzel bizonyító gitáros, énekes neve már egy komoly indok volt, hogy belevessem magam az EODM csélcsap világába. Bár a fentebb említett stoner bandákhoz zeneileg semmi köze nem volt ennek a formációhoz, bejött a javíthatatlan rakenroller attitűdűk.

Tovább

Nomad, AmIGod, Tér-Idő - Lemezbemutató koncertek az A38 Hajón

nomad.jpg

Nomad - Hotel Polimer lemezbemutató koncert először Budapesten!
Amigod - Love Story lemezbemutató koncert. Leander zenekarának első teljes koncertje!
TÉR-IDŐ - Lépd át lemezbemutató koncert. Hosszú évek után az első koncert!

És mindez egy és ugyanaznap este, október 24-én  az A38 Hajón.

Tovább

Danzig - Skeletons címmel új feldolgozás-lemez érkezik

original.jpgA Misfits egykori énekese Glenn Danzig két lemezt is ígért rajongóinak erre az évre. Ebből pedig úgy tűnik egy hamarosan megvalósulni látszik a híradások szerint. A feldolgozásokat tartalmazó szóló lemez Danzig Skeletons címmel November 27. - én fog megjelenni és összesen tíz dalt fog tartalmazni a bársonyos hangú kultusz énekes előadásában, olyan előadóktól, mint a Black Sabbath, Elvis Presley vagy a ZZ Top. Ami annak, aki ismeri az énekes munkásságát és dolgait, valószínűleg nem lesz meglepő. Maga Danzig nagymester is úgy fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy kik előtt kíván tisztelegni, hogy"vedd ki az életemből a Balck Sabbath és Elvis Presley dalait és biztos, hogy sosem ismered meg a nevemet". Az album címe - aminek a borítóját itt láthatod följebb - pedig azért lett ez, mert - ahogy az énekes ezzel kapcsolatban fogalmazott -, ezek a dalok az ő koponyái. Így koponyára is sminkeltette magát Kayden Kross modell kishölgy társaságában. A dalok listája és egy koncerten felvett dal itt a hajtás után..

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum