RockStation

Therion, Luciferian Light Orchestra koncertek a Barba Negrában

2016. január 07. - rockstation

therion.jpg

Január 22-én rögtön két zenekarával is színpadra áll Christofer Johnsson a Barba Negra Music Clubban. A svéd zenészt elsősorban az 1987 óta működő, és a szimfonikus metal műfaját lényegében megteremtő Therion vezetőjeként ismerjük, most azonban a Luciferian Light Orchestra nevű projekt élén is bemutatja majd új lemezét. Előzenekarként két Keletről érkező csapatot hallhatunk: az Ego Fall egy mongol nemzetiségű zenészekből álló „nomád metal” zenekar, míg az Imperial Age egy moszkvai szimfonikus metal csapat.

Január 22-én ismét Budapestre érkezik a Therion. Az elmúlt évben a zenekar énekesnőjét, Lori Lewist Chiara Malvestiti váltotta. A zenekar elsősorban turnézással és a tervezett rockopera készítésével foglalkozott 2015-ben, miután a 2012-es Fleurs du Mal után 2014-ben ismét kiadták az 1996-ban megjelent Theli albumot, kiegészítve néhány új dallal, valamint a Fly To The Rainbow című Scorpions feldolgozással. Az albumhoz egy bónusz DVD-t is kapcsoltak, melyen egy olyan koncert felvétele látható, ahol a Theli összes dalát előadták.

Szintén ebben az évben jelent meg az Adulruna Rediviva And Beyond című dupla DVD, amelyen egy 2011-es atlantai fellépés mellett a 2007-es budapesti koncertjük felvételei láthatóak. Ez a koncert a zenekar fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte, amelyen a teljes Theli albumot, és a rajongók által megszavazott további dalokat játszották el, többek között Piotr Wawrzeniuk korábbi dobos és Messiah Marcolin vendégszereplésével.

Christofer Johnsson tavaly komoly időt szánt új projekt zenekarára, a Luciferian Light Orchestrára is, melynek ugyanezen a néven megjelent első lemeze 2015 tavaszán vált elérhetővé. Ez a zenekar olyan dalokat ad elő, amelyeket Christofer írt az évek során, de túl retro hangzásúnak ítélte meg azokat ahhoz, hogy a Therionnal kerüljenek rögzítésre. Mivel Christofer mindig is szenvedélyesen szerette a '70-es évek zenéjét, itt volt az ideje, hogy egy ilyen retro zenekart is létrehozzon, amelyben egykori és jelenlegi Therion tagok is közreműködnek. A 10 tételt tartalmazó lemezen a megszokott hangszerek mellett Hammond orgonát is gyakran használtak, és számtalan énekes és gitáros is közreműködött a felvételeken. 

A turné vendégeként érkező Ego Fall tagjai ugyan Kínából érkeznek, nemzetiségüket tekintve azonban mongolok, hiszen a hatalmas ország Belső-Mongólia nevű autonóm tartományából származnak. A 2000-ben alakult zenekar eddig három stúdiólemezt és egy EP-t adott ki. Zenéjük autentikus mongol zenei elemek mellett dallamos death metal, metalcore, folk, industrial és thrash metal jellegzetességeket is mutat. A Ego Fall az évek során több ezer fellépést tudott le, többek között a Dark Tranquillity és a Soilwork oldalán is játszhattak Pekingben. 2014-ben az első Kínából érkező zenekarként játszottak a finnországi Tuska Open Air Metal Fesztiválon, 10 éves születésnapjukon pedig egy 27 állomásos turnén járták be Kínát. 2015-ben turnéztak először Ázsiában, idén pedig végre Európába is eljutnak a Therion oldalán.  

A január 22-ei budapesti koncerten szintén játszó Imperial Age egy orosz szimfonikus metal zenekar, melyet Moszkvában alapítottak 2012-ben. Zenéjük hatásai között a Therion mellett a Nightwish-t, a Manowart, az Awantasiát és a Rhapsody-t lehet említeni. Első albumuk, a saját kiadásban megjelent Turn The Sun Off! pozitív kritikákat kapott, és csak a saját webáruházukban több mint 1000 darab kelt el belőle Oroszországon kívül. Következő, Warrior Race című lemezükön többek között Fabio Lione énekes (Rhapsody Of Fire), Daray dobos (Dimmu Borgir), Sergei Lazar vokalista (Arkona) és Vladimir Reshetnikov dudás (Arkona) is közreműködött. Ezen a lemezen a To Mega Therion című klasszikus feldolgozása is hallható. A banda a Therion mellett Tarja Turunen, az Epica, a Paradise Lost, a The 69 Eyes és a Finntroll oldalán is játszott már. 

További Infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr428247064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum