RockStation

Tribulation, Grave Pleasures, Vampire @ Dürer Kert, 2016.01.22.

Bővített portfólió

2016. január 25. - Ernő Hellacopter

tribulation_live_3.jpg

Ezt is megértem! Egy black (?) metál zenekar koncerten jártam, és még írhatok is róla egy teljesen szakbarbár beszámolót. Mert mit lehet összehadoválni valamiről, amit ezek előtt sosenem hallgattam? És még csak el sem vittem valaki elől a bulit, mert én voltam az egyetlen jelentkező, én is a Grave Pleasures újrázás miatt, nem is a másik két banda kedvéért. Illetve ez nem teljesen igaz, mert amikor meghírdették a bulit, akkor rámentem a Tribulationre, és hála égnek egyből a Formulas of Death lemezzel kezdtem, ami talán egy laikus számára a legbefogadhatóbb felvételük. Azon felül, hogy a károgós ének továbbra sem lesz a kedvencem, zeneileg elég széles palettán mozog. Megtaláltam benne a nekem tetsző dolgokat, így idén a Tribulation lett az első zenekar, akiket felcsigázott érdeklődéssel vártam.

Sajnos a jó szívemnek áldozatául esett a Vampire fellépése, amit azért is bánok nagyon, mert az időben érkező barátaim elmondása szerint ők voltak a legjobbak az este folyamán. Én viszont a szobája melegéből gyalog kimozdulni képtelen haverom jóvoltából késve érkeztem, ezért a Grave Pleasures-szel kezdődött számomra az idei év koncertszezonja. Az Utopian Scream/Taste the Void erős kezdés volt, és a Hajós fellépésük után jó volt őket egy nekik testhez állóbb közegben látni. A Dürer 041-es terme telitalálat, tényleg csak egy bárpult hiányzik, amúgy amit eddig ott láttam, minden kifogástalanul szólt. Talán lehetett volna halkabb, de így még jobban be tudott húzni az a vibrálás, ami a hangfalakból áradt. Beastmilkes nóták is jutottak - Genocidal Crush, majd Death Reflects Us és Fear Your Mind (legnagyobb!!!) - így aki ott elakadt, annak is jutott csemege. A setlist amúgy elég bénán volt összerakva, mert a felénél/kétharmadánál sikerült három totál középtempós nótát egymás mögé illeszteni, ami annyira megtörte a dinamikát, hogy engem a friss levegőre száműztek vele. Ami nem tűnt fel elsőre, se másodikra, az a nem elhanyagolható hasonlóság, ami a mi édes-drága főszerkesztőnk és Mat McNerney közt látható, így ha éppen nem is pörögtem teljes fordulaton, remekül szórakoztam azon, hogy a főszeri milyen pengén nyomja a színpadon. Hitelesség, ez a legfontosabb!!! :))) Nem maradt hiányérzetem a buli után, és remélem legközelebb már az új lemezükkel turnézva láthatom őket, mert az eddigieket kimaxolták nálam.

grave_pleasures_live_2.jpg

A Tribulation három nagylemezzel, és sok kislemezzel a háta mögött méltán lett ennek az estének a húzóneve, és a közönség is egyértelműen őket várta leginkább. Mivel nem nézek klipeket és promofotókat, így most szembesültem a banda imázsával, ami igen szuggesztív. Balon egy vérbeli glamster forma, hatalmas Euroboy mozgáskultúrával (hacsak nem Euroboy maga volt a kencefice mögött) pálcika testtel, 80-as éveket idéző outfittel. Középen egy Predator, aki karón varjúként károgta végig a programot, amibe hála az égnek, sok dal fért be a Formulas of Death-ről, így nem éreztem teljesen idegennek a setlistet. A színpad jobb oldalán, mintegy tökéletes keretbe foglalva a koreográfiát, "Euroboy" verséje nyomta kegyetlenül. Nagyon egybe van ez a brigád, és engem például nagyon legyűrtek, de még olyan barátom is elismerően nyilatkozott, aki a lemezek meghallgatása után azt mondta, hogy ez a banda egy forintot nem ér, azt mégis felülkerekedtek rajta is.

tribulation_live_2.jpg

Remek szezonindító volt, nem volt gyenge pontja az estének. Sokat számít az első, rányomja a bélyegét az egész évre, így nyugodtan dőlök hátra, mert a péntek este kifogástalanra sikeredett. Jobb néha laikusként részt venni, mint rajongóként, tele elvárásokkal. Azokat néha nehéz megugrani, de az én minimális igényemet maximálisan elégítették ki. Hát még ha a Vampiret is láttam volna...

tribulation_live_1.jpg

Fotók: Horváth János

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr378307718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_-_-_ 2016.04.19. 20:10:34

Azóta már voltam négy másik koncerten de még mindig annak a hatása alatt vagyok, amit a Tribulation produkált, lenyugöző.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum