RockStation

Steven Wilson – 4 ½ (2016)

Félig lemez, félig nem

2016. február 02. - theshattered

4_12.pngVannak, zenészek, akik nem tudnak a hátsójukon ülni, folyton motoszkál valami a fejükben. Sőt, valószínűleg bele is őrülnének, ha akár egy hónapot is tétlenül kellene üldögélniük a nappaliban. Pontosan ilyen a brit Steven Wilson is, aki a tavalyi epikus hangulatú konceptalbum, a Hand.Cannot.Erase. után már egy újabb anyagot pakolt le az asztalra. Most egyelőre nem egy friss nagylemezzel van dolgunk, hanem "csak" egy EP-vel, amivel a két soralbum közötti időt hivatott kitölteni. De tudjuk, hogy ez Wilson úrnál nem feltétlen a szekrény mélyéről előásott resztlikupac kiürítését jelenti, annál inkább csak ilyen-olyan okokból kimaradt, lemaradt, de igényes, nagy ívű nótákat - olyan Steven Wilson módra. Na, lássuk mit tud a "négyésfél".

Egy kis rövid statisztika: a 4 ½-en adott 6 dal 37 percben, melyek közül a legrövidebb szerzemény is majd' 4 perc. Ezt a dalhosszt már megszokhattuk tőle akár a Porcupine Tree-s, akár a már szóló időszakban készített CD-kről.  Emberünk szereti az epikus hosszúságú dalokat, de be is kell vallani: veszettül jó témákat hoz össze a rendelkezésre álló idő alatt, hagyja szépen kibontakozni az ötleteket, egy hangot sem harap el csak azért, hogy bármilyen időkorlátnak engedelmeskedjen. Megszólni ezért meg nem fogja senki, lévén az ő nevén fut ez az egész, zenei szabadság eleve adott. Persze biztos van szava a már állandónak tekinthető zenekari gárdának is, de valószínűleg csak apróságok jöhetnek szóba.

A dalok közül négy téma a tavalyi album idején íródott, ezt hallani is rajtuk, nagyon hasonló stílusban is fogantattak. Helyenként ha még tagadni is akarnánk, is nyilvánvalónak tűnik a párhuzam - pontosan nem tudjuk, hogy mely dalok lehetnek azok, de jó eséllyel lehet tippelni rá. Elvégre az anyag kétharmadáról van szó. Egy téma a 2013-as The Raven That Refused To Sing idejéből szárnyalt át a korongra, egy másik (Don't hate me) pedig még a Porcupine Tree időkből lett átemelve és újrahangszerelve.

Aki szerette a tavalyi anyagot, az ezzel az egyébként Blu-Ray és Vinyl formátumban megjelent gyűjteménnyel is maximálisan elégedett lesz!  Ha esetleg valakinek mégsem ütött volna be a Hand.Cannot.Erase. (ahogy először nekem sem, de aztán beérett), annak is érdemes próbálkozni, hiszen Wilson csak azért hagyta le őket, mert egyszerűen valami miatt nem passzolhattak a koncepcióba.

Akkor lássuk, mivel van dolgunk ténylegesen.  A My Book Of Regrets  tökéletesen utal vissza a 2015-ös korong hangulatára. Ha valaki nem ismerné azt a CD-t, azt mondanám, hogy hallgassa meg ezt a dalt és máris tudja, miről volt ott szó. Könnyed, de mégis jó értelemben vett progos dalról beszélünk, melyben finoman, de minden hangszeres professzionalizmusa megmutatkozik. A Year Of The Plague leginkább egy ébredés megzenésítése lehetne, álomszerűen bontakozik ki a fődallam, egyenesen utaztat magával a maga szűk négy és fél percében! A Happiness III ha akarná, sem tagadhatná, hogy a Hand.Cannot.Erase-ről származik, hiszen az egyik központi dallamát idézi fel a tavalyi termésnek. A Sunday Rain Sets In egy borongós, instrumentális darab a nyugisabb fajtából. Tipikus Steven Wilsonos dallamvilágot követ, ahogy az utána következő, már kicsit tempósabb Vermilioncore. Valószínűleg ő lehet a korábban fogant téma, hiszen az egész felépítése és hangvétele is inkább a korábbi SW szólóanyagokra emlékeztet. A Ninet Tayebbel előadott Don't Hate Me a legutóbbi turné révén került felélesztésre, ráncfelvarrásra. Az énekes résznél inkább a régi, a szóló részek alatt pedig az újvonalas Wilson világát lehet érezni. Tökéletes keresztmetszet a szűk 20 év történéseiből.

sw_2016.jpgA 4 ½ hiába bevallottan egy átmeneti anyag a két stúdióalbum között, nem lehet rá úgy tekinteni, mint egy másodvonalas maradékhalmazra. Igényes, melankolikus modern progresszív rockkal van szerencséje találkozni annak, aki veszi a fáradtságot és rááldoz körülbelül 40 percet az életéből erre az anyagra. Aki meg egyébként is vevő az ilyen zenére, az egy hallgatással úgysem fogja tudni túltenni magát Steven Wilson agymenésein. Nagyon gondolkoztam azon, hogy hány pontot adjak neki, de engedek a ziccernek, legyen. Úgysem képes mindenki ilyen minőségi "maradékot" termelni... (4,5/5)

Aki pedig élőben is szeretné látni Steven Wilsont és csapatát, átélni ezeknek a daloknak a varázslatos hangulatát, azoknak április 22-re már van is egy programajánlónk, ugyanis Budapestre is eljut a lemezbemutató turné. Minden bizonnyal fantasztikus élményben lesz része az ott megjelenő publikumnak.

Steven Wilson Official
Steven Wilson Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr908326626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum