RockStation

Halálbüntetés várhat egy iráni metalzenekar tagjaira

2016. február 11. - theshattered

confess.jpgAmikor a politika és a metal vonalai ellentétes irányból metszik egymást, abból sok jó sosem sülhet ki. Főleg, ha éppen a háború sújtotta, instabil politikai felépítésű, vagy vallásilag konzervatív államokban tervezik a zenéjüket megvalósítani az adott zenekarok. Az iráni származású Confess sajnálatos módon a fent említett körülmények közül az összest kikapta, így ha nincs szerencséjük, hamarosan kivégzés várhat a banda két tagjára.

A zenekar két tagját, Nikan Siyanor Khosravit és Khosravi Arash Chemical Ilkhanit az iráni Forradalmi Gárda zárta rács mögé még tavaly novemberben a következő, meglehetősen súlyos vádakkal: istenkáromlás, rendszerellenesség, illegális zenekar és sátánista zenét terjesztő kiadó működtetése. Ezekkel kell szembenéznie a 23 és 21 éves zenészeknek, akik 30000 dollár fejében szabadulhattak ki a napokban.



Természetesen ügyvédet fogadott a két fiatal, akik jobb esetben hat hónaptól hat évig tartó börtönre számíthatnak, viszont ha az istenkáromlás vádjában bűnösnek találják őket, kivégzés is lehet a szankció! Az utóbbi eset sajnos jó eséllyel rájuk varrható, ha a legutóbbi, In Pursuit Of Dreams névre hallgató albumukon található dalcímeket megnézzük: I'm Your God Now, New World Order, Teh-Hell-Ran (szójáték a Teheránra), The Alphabet Of Power, 5 Years In A Cave. A lemezt a vádként is felhozott saját kiadójuk, az Opposite Records adta ki.

Az iráni vezetés "természetesen" minden személyes elérhetőségüket, így a személyes e-mail címüket és a Facebook fiókjukat is letiltotta, de a zenekari account még működik.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr168381578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam CheapRock 2016.02.11. 13:35:35

"hamarosan kivégzések rövidíthetik meg a banda legénységét" Ezt visszaolvastad miután leírtad?!

theshattered 2016.02.11. 14:10:27

@Adam CheapRock: Köszi az észrevételt, javítva! :)

fércnél maradandóbb 2016.02.12. 09:12:33

Mindenütt tudni kell, mit nem szabad. Assange amerikát káromolta, azóta se jöhet ki a kuckójából. Aki holokamuzik, azt meg nálunk meszelik el jó időre

Hogy is mondá Marx? A szabadság a felismert szükségszerűség

marczy 2016.02.12. 10:17:28

"Mindenütt tudni kell, mit nem szabad"
Az egy dolog. Az pedig egy másik dolog, hogy pont az ilyen dolgok miatt vannak országok, amelyekbe nagyon meggondolom, hogy valaha is betegyem a lábam. Irán nem jogállam, Amerika meg áldemokrácia. Ez van.

Mindenütt a fennálló rendszer ellenségeivel bántak el a legkegyetlenebb módon, a történelem sajnos ilyen. Ha lesz olyan ember Amerikában, Iránban, aki egy kicsit is túl tud látni a rendszeren, felismerve annak visszásságait, akkor az ilyen dolgok ritkulhatnak. Iránban lehet, hogy elég, ha néhány embert eltesznek láb alól a következő nagyobb megmozduláson, Amerikában meg kérdés az, hogy megint megveszi-e a komplett parlamentjüket a nagytőke.

A holokauszttagadással viszont azért nem szerencsés mindezt összemosni, mert messze a legjobban dokumentált, a történelmi összefüggések ismeretében rekonstruálható népirtásról van szó.

Azt meg, hogy szabadság van-e vagy nincs, már nem mindenki kezeli értékén. Én még bőven beleszülettem a kommunizmusba, amelynek rossz szelleme máig kísért és nem sírom vissza. Sajnos sokan meg igen.

2016.02.12. 11:12:51

Köztudott, hogy a muszlim világban nem viccelnek Istennel. Ha ezt tudják, miért csinálják? Dafke? Nem volt más téma? Ez így egy ostoba provokáció. De ha őszinte megbánást tanúsítanak, és a provokatív számokat megsemmisítik, senki sem lesz kivégezve.

dukeekud 2016.02.12. 13:00:12

@marczy: "A holokauszttagadással viszont azért nem szerencsés mindezt összemosni, mert messze a legjobban dokumentált, a történelmi összefüggések ismeretében rekonstruálható népirtásról van szó."

A tortenelmet a gyoztesek irjak. Es meg ezzel egyutt is hihetonek tunik, de a vilagban azota is annyi mocskos aljasag tortent minden teren, hogy mar semmiben sem lehet megbizni.
Csak egy pelda. Mit er, az egesz amerikai demokracia, ahol meglehet olni az elnokot, anelkul, hogy barkit is felelosegre vonanak. Minek ez bohockodas az elnokkel, amikor ezek szerint van follotte egy hatalom, ami barmikor kinyirhatja. Egy ilyen vilagban, semmiben sem lehetunk biztosak.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum