Emlékszem, hogy régen mindig is el voltam ájulva, hogy egy turnén néhány zenekar mennyi pólót pakol ki a merch pultba. Mindig is érdekelt, hogy működnek a zenekaroknál a háttérmunkálatok, hogy működik egy zenekar, ha nem a zenei részét nézed a dolgoknak. Voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy bele tudtam pillantani már egy két dologba. Most azonban jobban érdekelt, hogyan is megy a póló készítés része a dolgoknak. Ezért felkerekedtem, hogy meglátogassam Moldoványi Jancsit, aki régi kollégám és nem mellesleg a Real Pimp szitanyomó műhely feje,szülőatyja, alapítója.

A műhelybe belépve nem lepődtem meg. Minden lila és rózsaszín, minden helyiségben egy tattoo magazin, aminek a címlapján egy csöcsös csaj virít, egyszóval a bordélyház hangulat ebben a műhelyben is megvan, csakúgy, mint a régiben. Ezzel szemben azt látom, hogy a cég sokat változott, nőt, profibb lett, de erről inkább mesél Jancsi.

RS: Honnan jött az ötlet, hogy pólónyomással foglalkozz? Hogy indult a Real Pimp?

Jancsi: Én ugye anno a Hammerben dolgoztam, ahogy Te is. Az akkori kedves kollégáim Kasler Anita és a Horváth Tibi, anno nagyon belemerültek külföldön a merch árusításba, illetve a backline-os, turné manager-es dolgokba. Egyik nyáron kivittek magukkal két MetalFestre, egy osztrákra és egy németre, ahol backline-os, színpadépítő és mindenes emberként funkcionáltam. Láttam, hogy ez az egész hogyan is működik külföldön és elkezdett foglalkoztatni, hogyha ezt kint ennyire tudják, akkor itthon miért nem? Persze van egy biznisz része is, látja az ember, hogy mennyi pólót adnak el a zenekarok egy-egy ilyen fesztiválon és benned van, hogy ezt kibaszott jó lenne, ha te gyárthatnád le, ha te csinálhatnád meg. Aztán hazajöttünk a fesztiválokról és elkezdtem nézelődni sulik után, hogy mégis, hogy és hol lehet ezt a szakmát kitanulni, megtanulni. Találtam Ajkán egy helyet, ahol vállalták, hogy kitanítanak. Meló mellett nappali tagozatra nem tudtam volna sehova menni, meg időm, pénzem se lett volna rá. Elkezdtem Ajkára lejárni tanulni, aztán amikor a tanárom úgy gondolta, hogy már mindent tudok, hangsúlyozom Ő gondolta úgy, hogy mindent tudok, én ebben nem voltam annyira biztos, azt mondta, hogy jól van, menj, kezd el járni a saját utadat! Nem viccelek, amikor kitaláltam ezt az egészet, kb. ezerhatszáz forint volt a zsebemben.  Baráti kölcsönökből vágtam bele az egészbe, így tudtam megvásárolni az első gépeket, amik azért hagytak némi kívánnivalót maguk után. Volt egy pici vasalóm, meg egy pontatlan szitagépem, amivel annyi szellemképes pólót készítettünk, hogy annyi nem is létezik. Így kezdődött az egész.

RS: Honnan jöttek az első megrendelések? Hogy indult be az egész?

Jancsi: Nagyon sokan ismertek a Hammerből, meg zenélgettem erre-arra. Sok ilyen ember volt, akivel tartottam a kapcsolatot, és szórtam az igét állandóan. Persze baszott sokan voltak, akik ezt nem vették komolyan. Az első műhely egy próbatermi soron volt, és láttam ezeket a nagyon kínos pillantásokat, tudod az olyanokat, hogy "ez meghülyült, itt a csapba mossa a szitákat" vagy olyanokat, hogy "Ez totál megkattant, elment a maradék esze is" Na, aztán tudod ez azért spannolt is, hogy baszd meg csak azért is megmutatom nektek. De közben egy kicsit el is keserített az egész, mert mi van, ha tényleg elment az eszem és nincs már kiút. Így kezdődött az egész, aztán kaptunk szépen lassan egész nagy produkciókat, amik sokat adtak el. Itt még ugye nem volt igazán nagy para, mert nem nagyon kellett senkit ebből eltartanom, mert meló mellett toltam éjszakánként, ha nem jött volna össze, akkor sem lett volna semmi gáz, mert ott volt a fix munkahely, a fix lové. De szerencsére elkezdtek jönni az emberek, és kezdett egy kicsit sok lenni, hogy hetek óta két órákat alszom. Az azért elég death metal volt.

RS: Ez mennyi idő után volt?

Jancsi: Fúú, decemberben kezdtem és úgy nagyjából április vége május körül. Nagyjából félév alatt indult be rendesen. Akkor felmondtam a melóhelyen és gőzerővel elkezdtem csinálni és minden jött magától. Marha hálás vagyok a volt kollégáimnak! Ők azért rengeteget segítettek, ezt én soha nem fogom nekik elfelejteni.

RS: Melyik volt az a munka, aminél elkezdted azt érezni, hogy ez egyre komolyabb?

Jancsi: Volt egy indiai zenekar az InnerSanctum. Mai szemmel visszanézve egy gagyi minta, de amikor lenyomtuk, akkor konkrétan táncoltunk a műhelyben, (amúgy a mai napig megvan még egy darab). Akkor gondoltam azt, hogy lehet mégsem vagyunk olyan bénák. Aztán volt egy nagyobb magyar zenekar, akikkel együtt dolgoztunk. Az anyagilag jobban megpörgetett. Aztán meg sok kicsi sokra megy, jöttek a kisebb zenekarok. Tudod, voltam a fasznak a másik végén, mint zenész és tudom, hogy mennyire nyomasztó tud lenni, amikor mész a pólókért és valami köcsög ott van és így " Na, hello itt van és hatvanezer"  Ez nem így működik! Beszélgetni kell velük, tudni kell, hogy mi a jó, mi a rossz, ez egy kibaszott fontos szegmense az egésznek.

RS: Mondhatjuk, hogy ez a titka?

Jancsi: Ezt nem tudom. Az első nagyon fontos titka az egésznek a becsületes munka. Ha érzi az ember, hogy ez a majom hót koszosan, retkesen lehet, hogy előző éjszaka a padlón aludt három órát miattam (amúgy erre nagyon sokszor volt példa) és kitette a lelkét is azért, hogy nekem jó legyen a pólóm, az meghálálja magát, azt megbecsülik az emberek. Nyilván nem reklámoztam senkinek, hogy ott aludtam éjjel, meg szoptam vele, ez nem az ő dolguk. A másik pedig, ami tegnap este pattant ki a fejemből az a következő "Ha kicsi a faszod, akkor rettenetesen jó kell legyen a marketing" Érted, gyerekkorom óta nagyon megtanultam, hogy marhára kell dumálni mindig. Anno kurva nagy kupi, kosz volt körülöttem, de mindig úgy álltam hozzá, mintha kibaszott nagy világhódítók lennénk. Igyekszünk emberségesek maradni mindig, de ez az egész név a Real Pimp is valahol azért tükröz egy gizdaságot. Nyilván az elején mire voltunk gizdák? Koszosak voltunk, éjjel nyomtuk a pólókat. Az akkori feleségemmel volt olyan, hogy volt a zsebünkben hatezer forint, kaja nem volt otthon, üres a kocsi tankja, és festéket kellett venni, na akkor most mi legyen? Mellette meg ugye azért ment, hogy ez a Real Pimp, ez a világ legnagyobb királysága.

RS: Mikor jött a változás?

Jancsi: Amikor hozzánk került a GrindRise. Akkor éreztük, hogy most azért erre egy hangyafasznyit tényleg lehet gizdázni, mert kibaszott fullos cuccok. Akkor éreztem azt, hogy valami nagyobb is fog ebből még történni. Itt éreztem azt, hogy tényleg indulhat a gizdulás, de nem ellenszenves formában persze. Aztán jött a Borbás Robi és vele a FVNERAL-os cuccok. Következő évben már fesztiváloknak is csináltunk pólókat, többek közt a FEZEN és az OSG pólóit is mi nyomtuk. 

RS: Volt olyan meló, amire azt mondtad, hogy ezt nem tudod bevállalni?

Jancsi: Volt, nem is kevés. Ebbe szinte napi szinten belefutunk. A mi profilunk az a kézi nyomás. Pont a héten kaptam volna melót, egy Masterplan póló lett volna, de embertelen sok színnel és a végén erre nemet mondtam. Azt mondták nem para, kint Németországban megcsinálják, de ott sem csinálták meg nekik. Egyszerűsítették a mintát, a héten kezdünk rajta dolgozni.

RS: Van olyan minta, ami többet jelent a számodra?

Jancsi: Rengeteg ilyen van, de tényleg rengeteg. Legnagyobb örömmel hordom azokat a pólókat, amik itt készültek és a legnagyobb becsben tartom őket. Mindegyik más miatt. Van amihez valami kellemes emlékfűz, van amelyik zenekart nagyon bírom és van amelyiknek egyszerűen tetszik a mintája. Itt a legfrissebb a HAW, amit már akkor tátott szájjal néztünk, amikor készült. Tudod, a zenekarok is kezdik észrevenni, hogy szar pólót nem lehet eladni. Inkább kifizetnek egy kicsivel többet egy kurva jó design-ra, minthogy egy haver által összedobott szart rakjanak a pólóra és rajtuk rohadjon.

RS: Hogy lehet terjeszkedni a hazai piacon, egyáltalán ezen a piacon?

Jancsi: Főleg szájhagyomány útján. Persze a kapcsolatok, régi ismerősök, kollégák is segítenek, meg ami marha fontos, hogy van egy Facebook oldalunk, ahol mászkálnak az emberek és nézegetik, szeretik a mintákat. Ez is ad egy plusz bizalmat az egésznek, hogy megtudja nézni a neten, hogy ezek mit is csinálnak.

RS: Volt mélypont a cég életében?

Jancsi: Volt... ha nem is üzleti, hanem emberi. Tudod, ezért tényleg mindent feláldoztunk, szó szerint. Megfizettünk azért, hogy ezt csinálhassuk. Nem egyszerű dolog tudomásul venni, hogy mennyi minden ráment erre az elmúlt pár évben.

RS: Hol tart most a cég?

Jancsi: Öten dolgozunk, családias légkörben, jó hangulatban, jó kedvvel. Minden kollégámra nagyon büszke vagyok! Én a megrendelésekkel, ügyfelekkel foglalkozom, a volt feleségem tartja a kapcsolatot a nagykerekkel, Takács Ádi felel a nyomásért, illetve tanítgatja az új kollégát, illetve van egy kiváló grafikusunk, Kollár Szabi. Tulajdonképpen, ha zenekari pólógyártásról van szó az emberek eszébe két név jut. A Tóth Balázs cége és mi. Arra kibaszottul büszke vagyok, hogy Balázzsal soha egy hangos szó nem volt köztünk, nincs egymás fikázása, nem baszunk ki a másikkal. Ez azért eléggé nagyfokú tiszteletre meg emberségre vall mindkét fél részéről. Ez tényleg példaértékű.

RS: Nálatok van többek közt a Tankcsapda és az Ektomorf is. Ők, hogy jöttek a képbe?

Jancsi: A Tankcsapda az Ádámhoz köthető (Lisztmajer Ádám) Mikor a ManGod-dal a Tankcsapda előtt játszottak, akkor mondta az egyik pólóra, hogy nem az igazi. Erre az Őri Feri mondta, hogy ez tényleg nem lett a legjobb. Felhívtam a Tannkshop-os arcot, akivel amúgy száz éve haverok voltunk, hogy kéne együtt alkotni valamit. Aztán egy év hatásszünet és pont mikor költözünk át ide az új helyre, akkor csörgött a telóm. Kurvára megvannak szorulva és nagyon kéne nekik póló. Megcsináltuk, leadtuk időre és utána minden jött magától. Mindenki elégedett volt a pólókkal, azóta együtt dolgozunk. Megemelem a kalapom a hozzáállásuk, a profizmusuk előtt! Példaértékű.

RS: Külföldi zenekarok, hogy találnak meg?

Jancsi: Főleg akkor találnak meg, ha van valami magyar vonatkozás. Ami egy nagyon kellemes emlék például a Protest The Hero/ Tesseract közös turnéja volt. Mind a két zenekart csípem alapból és amikor szombat délután felhívtak, hogy a másnapi bulira kéne több száz póló, egy percig nem hezitáltam elvállaltam és toltam ezerrel. Nem viccelek, szombat este hattól másnap délután négyig toltam megállás nélkül a pólókat. Levittük a Dürerbe és valami hihetetlen érzés volt, ahogy a srácok megörültek a cuccoknak, hogy mennyire jól sikerültek. Vagy amikor a Running Wild-nak készítettem pólót. Gyerekkori kedvenceim és valami hatalmas érzés volt megtudni, hogy tetszik nekik a munkánk. Persze ugyanilyen Mastercard pillanat, amikor a Black Tusk, a Modern Day Babylon, a DestinyPotato, vagy a Monuments írja ugyanezt! Onnantól kezdve, ha másnap elüt a villamos már boldogan halok meg, már azt mondom, hogy megérte élni!

RS: Ha egy zenekar szeretne pólót, hogy ér el titeket?

Jancsi: Van egy remek Facebook oldalunk (IDE kattints) ahol feltudja velünk venni a kapcsolatot, ahol minden infót megtalál rólunk. 

Így visszahallgatva a diktafont kegyetlen jó érzés tölt el. Mikor szembe ült velem Jancsi, akkor én egy régi kollégát, havert láttam. De ahogy hallgatom, azt a képet látom magam előtt, hogy ez az ember a végletekig eltökélt, és noha kegyetlen fárasztó és embert próbáló meló volt eljutni idáig, mégis egy álma vált valóra azzal, hogy nyomatja ezt. Jancsi! Én azt kívánom, hogy sok-sok évig pörögjön ezerrel a póló biznisz, a srácok meg minél több kiváló minőségű pólót kapjanak!