RockStation

Anthrax - For All Kings (Megaforce, Nuclear Blast, 2016)

A halhatatlan, a kikophatatlan

2016. március 03. - csubeszshuriken

anthraxforallkingsfinalart_638.jpgVannak azok, akik attól érzik magukat valami nagy dolog részesének, hogy együtt éneklik a himnuszt a kezdő tizeneggyel. Mások hasonlókat élnek meg attól, mikor bepillantást nyerhetnek a legújabb fejlesztésekbe egy autókiállításon, vagy egy számítástechnikai börzén. Én meg speciel attól, ha egy várva várt lemez első hangjai olyan alattomosan kúsznak be és aztán robbannak fel, mint ennek az új Anthrax albumnak az első, You Gotta Believe című számában. Ilyen kolosszális elrugaszkodás a startvonalról szerintem ugyanis Anthrax rajongó nyakát akkor tekerte meg utoljára, mikor a Be All, End All című számmal kezdtek be nagylemezen. Vagyis nagyjából akkor, amikor az az aranykor véget ért, amit most simán visszahívhat a For All Kings.

Nyilván azon, hogy a State Of Euphoria volt az utolsó nagy alkotás a zenekar történetében, sokan vitatkoznának. Meg én magam sem tudom biztosan, hogy az, hogy a későbbi lemezekhez már nem kötődött olyan elementáris élmény - amitől előtte évekig a farmeron kívül maradt a magas szárú edzőcipő nyelve - nem annak köszönhető, hogy egyszerűen beütött a kilencvenes évek, ami teljesen új zenei áramlatokat állított nálam a fókuszpontba, de tény, hogy az volt számomra az utolsó Anthrax lemez, amitől ollót próbáltam rúgni a kétkazettás magnó előtt. Meg az is tény, hogy én csak elismerni, de szeretni nem tudtam John Bush hangját. Így nekem nagyon kellett Belladonna visszatérése és az az öt éve megjelent Worship Music lemez, hogy újra úgy tudjon csúszni a lépfene lefele, mint a pacalpörkölt a dunsztosüvegből reggel, hidegen.

Ami - mármint Belladonna visszatérése - minden részrehajlás nélkül is kijelenthető, hogy mesteri döntés volt ahhoz, hogy a banda új fejezetet tudjon vésni a saját, újabban mindig pentagrammal díszített dicsőségfalára. Ugyanis emberünk egy Rob Halford szintű énekes alsó hangon. Vagyis a hang. Aki a For All Kings és az Evil Twin szaggatott gitárjaira is olyat énekel, amitől egyből felrajzolnám minden tolltartóra, falra és pólóra a zenekar nevét. Pont úgy ahogyan több mint huszonöt éve tettem, mikor a legénytollú rajongás még a kőmosott farmerdzsekit feszítette szanaszét.. Nem is értem azokat a negatív hangokat a lemezzel kapcsolatban, amiket az előtt olvastam, mielőtt magam is leültem volna írni. Miközben én konkrétan ebben a két dalban, két olyan baszottul mai klasszikus metál himnuszt hallok, amilyet mostanában nem írt senki. Nosztalgikus, ősmetál dallamokat hordoznak, de Bello basszusgitárja minden ritmusnál úgy harap, hogy nem is kérdés, a foga mit sem kopott az évek alatt. Miközben nagyon feszes, de nagyon frappánsan összesimul minden.anthrax_2015_3.jpeg

Szóval komolyabb kritikai éllel kiállni itt sem tudok. Pusztán csak ajnározni az olyan dalok harmóniagitárjait, kimunkált szólóit, mint például a Monster At The End. Aminek szólója mellé a refrénje is felülmúlhatatlan. Érezni, hogy nincs ráfeszülés, arculat vagy vezérfonal amibe minden szerzeménynél hat kézzel kapaszkodnának. A lemez hatvankét zenei hatástól gazdag, változatos, egy percre sem egysíkú anyag. Megtartottak sok letisztult thrash elemet azokból az időkből amikor már nem csak lelkesedés volt, hanem hangszeres tudás is. Reszelős, betonkemény, szaggatott témák.De elengedhetetlenül ott van a Rush hatása, mint ahogy érezhetően nagy tisztelettel nyúlnak vissza a saját heavy metal gyökereikhez. Talán pont ezek tökéletes keresztmetszete, vagy esszenciája a lemez leghosszabb, majdnem nyolc perces Blood Eagle Wings című tétele. Amitől - és csak magamat ismétlem - az is újra metál rajongó lesz, aki a régi szép idők óta, mondjuk elment egy Andrea Bocelli irányba. Azonban a lemez bitang erős első fele után, a végéhez közeledve sem lehet belekötni egyetlen hangba sem. Az egy groove témára épülő gyorsabb Defend / Avenge ugyanúgy hozza a már sorba állított előnyöket, mint az utána következő szintén briliáns énekdallammal bíró All Of Them Thieves, vagy a határozott crossover basszussal sorozó This Battle Chose Us.

A nyolcéves kihagyás után az előző patent lemez szilárd pilléreket hozott, amikre a For All Kings került fel, mint monumentális homlokzatdísz. Az ott kijelölt irányokhoz az Anthrax új életszakaszában, most sikerült olyan dallam gazdag, dinamikus dalokat írni, amik valóban felülmúlhatatlanok. Ezeket hallgatva pedig nehéz nem patetikusnak lenni és a tradicionális metál hallhatatlanságáról morfondírozni. Minden posványos giccs és felesleges tolldísz nélkül tolt fel ugyanis egy albumot a kedvencek listájára az Anthrax úgy, hogy közben az első perctől az utolsóig megmaradt annak ami. Klasszikus metál hősnek. Mikor láttam a kérdőjeleket a Rockmaraton még meg nem hirdetett fellépőinél titkon reménykedtem, hogy az Anthrax ott lesz. Egyszer láttam őket újra Belladonna bácsival pár éve, de akkor meg Scott Ian volt valahogy szabadságon. Mekkora pech nem? (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr938431246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Coligny 2016.03.03. 21:44:37

Én megértem a nosztalgia hatását, de azért ez az értékelés nem kicsit túlzás. Bár nem kedvelem Belladonnát, de, az előző lemez tényleg rendben volt, ha nem is ért fel a Bush korszak albumaihoz. Ez az új viszont annyira jellegtelen és unalmas, hogy rendesen én érzem kellemetlenül magam attól, hogy csak ennyire futotta. Nem azt mondom, hogy rossz, de semmi izgalom nincs benne, pedig tényleg próbáltam jóra hallgatni.

ngbr 2016.03.05. 18:50:50

Követelem vissza John Busht!!! Szerintem a legnagyobb baklövés volt az ő "kirakása". Az Anthrax is próbál a múltban élni, mint az mostanában divatos lett, de úgysem hozható vissza a régi lemezek hangulata. Fejlődni kell, átalakulni, nem a régi sikereket hajkurászni. Mondjuk az is igaz, hogy ők ebből élnek és az üzlet jó.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum