RockStation

Tracer, Asphalt Horsemen, The Weyers @ Budapest, Dürer Kert kisterem, 2016.03. 02.

Maximális rock

2016. március 07. - magnetic star

tracer_1.jpg

Az előzetesen felröppentett szlogennel ellentétben a „déli” jelzőt nem igazán éreztem helytállónak a buli zenei irányultságát tekintve. Az ausztrál főzenekar esetében legalábbis inkább származás szempontjából stimmel, és Lőrincz Kariék muzsikájában lényegesen több a souhtern rock hatás. Ezen persze ne akadjunk fenn, úgyis a minőség a lényeg!

A svájci The Weyers duó, Adi Weyermann énekes-gitáros és Luke Weyermann dobos-vokalista, a műsor általam látott része alapján egyfajta édesbús pop-rockot nyom. Egyfelől minimálisra – ami eleve a felállásból is adódik – és könnyen befogadhatóra veszik a figurát (egy olyan nótánál, amelynek a címe és a refrénje is annyi, hogy Beep Beep Beep, egyszerűbbet aligha lehet elképzelni), másfelől performansszal, extra kellékekkel igyekeztek feldobni a tesók az előadást. Falrengetőnek nem mondanám, amit produkáltak, de legalább szokványos sem volt.

the_weyers.jpg

Az Asphalt Horsemen második fellépőként kifejezetten jól jött ki a játszmából. Hallottam már őket szebben, tisztábban megszólalni, és mindössze hat nóta fért bele az idejükbe, viszont végre nem csak azoknak zenéltek, akik amúgy is állandóan megnézik őket, hanem olyan közönségük gyűlt össze, amilyennek minden egyes alkalommal kellene alsó hangon is! Új dalok nem hangzottak el (a második album szép lassan készülget már), ám a publikum éneklésével is kísért Ride On, Go To The City vagy Wasting Time kellőképpen hangulatba hozott.

asphalt_1.jpg

A Tracer dolgaival a 2013-as El Pistolero lemez idején kezdtem ismerkedni, így nagyjából tisztában voltam azzal, hogy a trió milyen ügyesen és jó érzékkel ötvözi a hagyományos régi sulis rock, blues, stoner vagy akár grunge elemeket. Élőben azonban most láttam őket először – előzőleg az Apocalyptica (!) előzenekaraként adták be a névjegyüket nálunk tavaly ősszel –, és elképesztően energikus rock n’ roll koncertbanda benyomását keltették. Még úgy is, hogy egyedül Jett Heysen Hicks bőgősnek lett volna módja felszántani a színpadot, ő ellenben végig a rendezői baloldalon járta átszellemült „transztáncát”. Andre Wise széles és erőteljes karmozdulatokkal csépelte a dobcuccot, a félmeztelenül tomboló Michael Brown énekes-gitáros pedig ritkán hagyott szünetet a nóták között, és akkor sem szövegelt különösebben sokat, de valódi profiként vezényelte le a show-t. Hangja, ahogy a stúdiófelvételeken, úgy élőben is megdöbbentően Chris Cornellesen (olykor Richie Kotzen módra) csengett, a régi Soundgardenre jellemző karcossággal és hisztérikus felhangokkal.

tracer_11.jpg

A szett dinamikai felépítése szintén tanítanivaló volt. A tavalyi Water For Thirsty Dogs korongról az Us Against The World és a We’re Only Animals, illetve a közéjük ágyazott Too Much elsöprő nyitánynak bizonyult. Az első nyugisabb pillanatokat a boogie-s There’s A Man hozta, és a belassult, „füstködös” Lazy is pont a legjobbkor adott időt némi szusszanásra, hogy utána ismét felpörögjünk a bandával együtt.

Michael a turné eddigi legjobb közönségeként említette az éppen Dürer kisteremnyi tábort, és noha a mostani európai kör java még mindig hátravan, a nagyérdemű kétségkívül rászolgált az elismerésre. Önmagában az is szép eredmény, hogy kisebb helyszínről kellett ide áttelepíteni a bulit, és nem a semmiért! A messzemenőkig meggyőztek az adelaide-iek, úgyhogy viszlát legközelebb!

Fotók: Erdős Júlia. További képek ITT, ITT és ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr398449620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum