A március 12-én robbanó Magrudergrind buli után még nem volt vége a földalatti zenék csúcsragadozóit preferáló arcok hétvégéjének. Ugyanis két nappal később március 14-én még egy magas színvonalú és feszültségű grindcore koncertre sor került a Dürer Kert kistermében. Méghozzá a kanadai Fuck The Facts lépett színpadra a hosszú hétvége hétfő estéjén. Hozzáteszem ugyanannak a két szervezőnek köszönhetően - Tukker Booking, Cudi Purci Booking - mindössze ezer forintért mindazoknak, akik a szombati bulin is részt vettek. Egy számomra például abszolút kuriózum zenekar. Szóval akik ezek után azt mondják nincs underground élet itthon és jó szervezések, azoktól azonnal kérdezze meg valaki barátilag, hogy fej, vagy gyomor!?

A Kyliga Dalen kezdte az estét, akikről én eleinte valóban azt hittem van valami svéd vonatkozásuk, de kiderült időközben, hogy csupán budapestiek, akik keményen rá vannak pattanva az említett ország d - beat kultuszaira. Az estén - hozzáteszem nem először - bizonyították, hogy remekül hozzák a thrash / crust / d - beat kombinációkat, ami volt is olyan aljas, hogy fizikai valómban is megmozgatott volna, ha nem érzem azt, hogy kedves rajongótársaim még kicsit álmosan pislognak a hosszú hétvége harmadik napján, és nem bűvölnek el az ilyen bulikon szokásosan kipakolt penge bakelit lemezek. Nem szeretnék reklámot csinálni, de aki ilyen bulikra jön és gyűjtő, komoly összegekkel érkezzen, mert patinás darabok tulajdonosa lehet.

Aztán következett a Kill With Hate, akikről már sokszor írtunk és többnyire mindig elismerő szavakat, ezt pedig most is csak gyarapítani tudjuk. Bár Gyémánt Krisztián és bandája kicsit kilógott a fellépő nevek sorából - vagy legalábbis én így éreztem - hiszen zenéjük mégiscsak leginkább a tradicionális death metal felé mutat és nem igazán rokon punk elemekkel, annyira mégsem tűnt ez fel élesen. A blast beat alapú őrlések ugyanis még ha nincsenek is megspékelve fontos üzenetekkel, tökéletesen melegítették elő a terepet egy jó grind bulihoz. A zenekar technikai felkészültsége hibátlan, és ahogy ezen a hétvégén mindenki, ők is jól szólaltak meg a kisteremben. Szóval erő is volt, új szám is volt, itt sem hiányzott más, csak egy kicsit elemibb közönség. Valahogy itthon benne van a kultúrában, hogy a fő zenekarra tartalékolunk, vagy addig valahol tankolunk, és mindig sajnálom amikor egy ilyen remek koncertbanda nem kapja meg az aktív visszajelzéseket a közönségétől. Akik sokan a saját rajongóik voltak. Ez jól látszott.

A Fuck The Facts kiadványok történetébe én egyébként valamikor két éve csatlakoztam be és nem is okozott csalódást amit a hanganyagaikon hallottam. Kanada egyébként is adott már pár klassz bandát a színtérnek, a női énekessel nyomuló grind / crust bandák pedig egyébként is a szívem csücskei. Így az utolsó, pár hónapja megjelent Desire Will Rot albumot aránylag sokat is hallgattam. Így nagy ajándéknak tartottam, hogy a lemez megjelenése után nem sokkal egy ilyen kis banda el is jut Budapestre. Mondanom sem kell, hogy az első perctől szimpatikus arcoknak tűntek, akik árulják a saját cuccaikat és csevegnek az emberekkel, de a lényeg természetesen az volt, hogy mit dobnak majd a színpadról az arcba. Aztán valamikor tíz óra körül fel is mentek a színpadra és neki álltak szétszedni az arcunkat. Állatian szólaltak meg az átlag grind bandákhoz képest sokkal komplexebb témáik. A basszusgitáros srác másodénekesi szerepe nem volt gyenge, veszett erős vokáljai horzsolva kúsztak be a bőr alá.

A csenevész termetű énekesnő Mel két oldalra font copfjai közül olyan hangokat ütött meg, amiket ember nem ismer. Ebben pedig van - vagy volt - valami furcsa báj, amikor az atléták rajt pózához hasonló testhelyzetben, egy ekkora nő egyszerűen átüvölti az arcodat. Ami a technikát illeti, a valóban összetett témákat pedig tökéletesen hozták élőben. Amibe három lassú, dallamosabb crust rész is belefért, amik szintén nagyon kifejezőek voltak a maguk helyén, a darálások között. Nem is tudott passzív maradni az álmos közönség, végül többen beleszédültek a buli hevébe, és én örültem, hogy így lett, megérdemelték az aktív figyelmet. Szám címeket senki ne kérjen egy grind koncerten, de volt új dal is, játszottak a Fistfuck zenekarral közös split lemezről is, és régi dal szintén. Ha szavaznom kéne ez, vagy a szombati buli, simán erre voksolnék. Sokkal közelebb hozta a kanadai csapat ezt az egészet! Állat volt! Nem is vártam meg az este negyedik, Vile Disgust nevű zenekarát. Tőlük itt kérek elnézést, de pontosan az elégedettségnek azon a fokán távoztam, ahol távozni kell. (A fényképek nem a koncerten készültek.)