A Tommy Victor által manapság diktált, azelőtt példátlanul gyors munkatempó feltétlenül a Prongot igazolja! Nemhogy nem megy a kreativitás rovására a dolog, de az X - No Absolutes lemez az előző két albummal rendkívül magasra helyezett mércét is megugorja. Nálunk ráadásul csak ritkán fordul meg a banda, úgyhogy a 2009-es pesti buli (ugyanitt, a Dürer nagytermében) mérsékelt nézettségéhez képest ezúttal igen szép számban gyűltünk össze.
A komoly érdeklődés persze nem a vendégzenekaroknak szólt, de kettejük közül egyedül a svéd Man.Machine.Industry szolgált volna rá a nagyobb figyelemre, bár, ők is inkább meggyőző kiállásuk és vehemens színpadi munkájuk miatt, mint magával a muzsikával. Indusztriális, illetve thrash elemekkel színezett (a Prong világától sem olyan távol eső) metaljuk életerősen dörrent meg, nótáikat azonban átlagosnak találtam, keveselltem bennük a valóban maradandó témákat. A frontember, J. Bergman folyamatosan biztatta az akkor még maroknyi publikumot a fokozott aktivitásra, vezetésével a húros szekció a küzdőtérre is leugrott a műsor vége felé, dalokat viszont képtelen volnék felidézni tőlük.
A belga Steak Number Eight, amelyet tavaly is láttam Tommyék előtt Bécsben, most sem tett rám mélyebb benyomást, mint akkor. Ők valamiféle „atmoszférikus sludge”-nak gondolják, amit összekotyvasztottak, de hát ezúttal is csak az maradt meg bennem, hogy az indokoltnál hosszabbak a szerzeményeik, és annyi különböző ötletből építkeznek, hogy egyik öli ki a másikat, így pedig hiába fáradoznak a gyerekek bármilyen atmoszféra megteremtésén. Főleg mivel a riffjeik sem elég súlyosak ahhoz, hogy a sludge egyáltalán szóba kerülhessen velük kapcsolatban. Inkább felejtsük is el hamar!
A bevezetőben felsorolt tények, na meg az előbb említett osztrák buli élményei eleve újabb nagyszerű estét ígértek, ám a Prongnak sikerült minderre még pár lapáttal rádobnia. Kezdeném azzal, hogy már a nyitó Ultimate Authority alatt összeállt a hangzás. Végig hangosan, ugyanakkor tisztán és erőteljesen szólt a koncert, és bár Tommy mellett nem penget másik gitáros, az ő személyre szabott Schectere is szépen betöltötte a teret.
A szett ugyan rövidebb volt, mint Bécsben, ám nem kevésbé sűrű és agy-gyaluló. Most elmaradtak a feldolgozások, a jelenkori termésből pedig az idei anyag felé billent a mérleg – elhangzott még a Sense Of Ease és a Cut And Dry –, és az old school törzsanyag is legalább annyiban módosult, hogy a Prove You Wrongot a Broken Peace váltotta fel. Nyilván a Cleansing albumról nyomták a legtöbb régi számot, de hát ki ne örült volna azoknak a csavarosságukban is egyedülállóan horzsoló riffeknek, na meg annak, ha Tommyval együtt énekelhette mondjuk azt, hogy „Snap your fingers, snap your neck”?..
Azt hiszem, Tommy helyében ezentúl vagy a mostani srácokkal dolgoznék Prong név alatt, vagy senkivel! (Már ha egyedül rajtam múlna a dolog.) Ez a formáció ugyanis – azon túlmenően, hogy zeneileg tökéletesen összecsiszolódott – élőben igazi csapatként működik. Még a bécsi produkcióhoz képest is. Jason Christopher bőgős a maga egyszerű módján jobban kiegészíti a főnököt, mind a színpadi jelenlétet, mind a vokálmunkát tekintve. Art Cruz dobos szintén megkerülhetetlen része a show-nak, erő és ötletesség tekintetében egyaránt ász! Ja, ki ne hagyjuk a látványosságot: a Whose Fist Is This Anyway? alatt a technikusával hajigálták egymásnak a dobverőket. Tommy meg a régi: az eseményeket végig magabiztosan kézben tartva, de lazán, mosolyogva játszik. Ha úgy tartja kedve, akkor jár-kel fel-alá, máskor ugrándozik egy jót, stb. Szóval tartja a formáját, és élvezi a zenélést, valamint a közönség reakcióit.
Az év egyik legerősebb lemezéhez az év egyik legemlékezetesebb koncertje dukál. Punktum. A Prong továbbra is megingathatatlanul uralkodik!
FOTÓK: TÖRÖK TAMÁS
