RockStation

Death DTA koncerten jártunk a Barba Negrában!

2016. április 12. - sandroo

11060883_852131744844289_1628174968188575093_o.jpgNem hinném, hogy lenne olyan death metál fanatikus a világon, aki ne ismerné a stílus teremtő Death zenekar és Chuck Schuldiner nevét, függetlenül attól, hogy miként viszonyul a bandához. A 2001-ben elhunyt gitárhős, azaz Schuldiner Mester munkásságának és emlékének állít emléket ez a Death To All névre keresztelt turné, amelynek Budapesti állomására sikerült eljutnunk. Röviden összefoglalva a bulit: atom király volt!

Mivel hétköznapra esett a buli és sajnos a lottó ötös nyereményének hiányában csak a munkaidőnk lejárta után indulhattunk el a fővárosba, hogy meghallgassuk fiatal korunk egyik kedvenc bandájának koncertjét. Némi védőital és jókedv társaságában indultunk neki az utazásnak, Death és "természetesen" Auróra klasszikusok hihetetlen hamis hangon történő üvöltésével faltuk a sztráda kilómétereit a Barba Negra felé. Pont időben érkeztünk a helyszínre, mivel még német Obscura sem kezdett bele el a repertoárba, így a merch pultnál időztünk keveset, amikor is az előzenekar belecsapott a húrok közé. Leszögezném, hogy iszonyat profi bandáról beszélünk, a zenekar minden zenésze mestre a hangszerének. Pár hete hallgattam meg legújabb Akroasis című lemezüket. Hibátlan anyag, bár nekem nem a kedvenc stílusom ez a szénné játsszott muzsika, de a közönséget nézve elég sokan érdeklődtek a banda iránt. A hangzás természetesen, ahogy ezt a Barba Negrától megszokhattuk, igazán kiváló volt. Ahogy pörögtek a nóták, egyre többen gyülekeztek a színpad előtt, ez köszönhető az Obscura profi előadásának és persze voltak, akik már nagyon várták az est fő attrakcióját, a legendás Death-et.

A Steve DiGiorgio, Max Phelps,  Gene Hoglan, illetve Bobby Koelble tagokból álló formációról sejtettem, hogy nem úgy fognak szólni, mint az Exploited, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire királyul is megdörrenhet egy ilyen koncert. Iszonyat hangosan dübörgött minden, de ennek ellenére kristály tisztán kivehető volt minden hangszer és téma, amit játsszottak a nem kevés műsoridő alatt. Mondanom sem kell, hogy DiGiorgió és Hoglan annyira együtt élték a muzsikát, hogy az már zseniális volt. Max Phelps pedig teljesen profin "játszotta" Schuldiner szerepét és látszott rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak. Nem megfáradt hakniszagú produkciót láttam a színpadon, hanem vigyorgó zenészeket, akik totál jó kedvel nyomták végig a bulit.  Amikor belevágtak az első hangoktól már kirázott a hideg, főleg hogy az Individual lemez slágerével, a Philosopherrel kezdtek be a srácok. Libabőr, fülig érő mosoly és beszakadt dobhártya jellemezte ez ezt követő másfél órát. Amint azt tudjuk ezen a turnén az Individual lemez adja a setlist gerincét, de azért előkerültek olyan régi, poros nóták is, mint a Leprosy, a Living Monstrosity, vagy a műsor vége felé hallható Zombie Ritual / Baptized in Blood kombó. De hallhattunk olyan klasszikusokat, mint a Suicide Machine, Lack of Comprehension, vagy a Spirit Crusher. Tudom jól ,hogy mindenkinek megvan a kedvenc Death lemeze, legyen az az oldschool témákat felvonultató régi lemezek egyike, vagy akár az újabb kor szülötte progresszívabb vonal bármelyik anyaga. Nekem személy szerint a Symbolic a kedvenc albumom és szerencsémre a címadó nóta mellett a Zero Tolerance és a Crystal Mountaint is hallhattam a négy zseni előadásában. Igaz Schuldiner Mester nélkül, de számomra akkor is örök élmény marad, az biztos. Mindent összevetve, egy igazán remek szerda esti koncerten vehettek részt azok, akik elátogattak a Barba Negrába. Profi hangzással, hangosítással, profi előadással és zenei tudással megáldott zenészeket láthattunk és hallhatunk. Az est mindkét bandája hozta a tőlük várt szintet, sőt talán még egy kicsit annál is többet kaptunk a floridai és a német srácoktól. Számomra ez a buli minden tekintetben csillagos 5-ös osztályzatot kapott.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr258589164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum