A múlt heti Amorphis / Textures koncert előtt sikerült pár szót váltani a Textures billentyűsével, Uri Dijkkel. A jó hangulatú beszélgetés közben természetesen volt szó az új lemezről is, de szóba került az is, hogy miért épp a billentyűs hangszerek mellett tette le a voksát a hollandok szintise.

Az interjú előtt már említetted, hogy volt egy lyukas napotok a bukaresti koncert után. Hol, hogyan töltöttétek el ezt a napot?

Uri: Olyan délután 2-3 körül értünk ide Budapestre, aztán én és néhány másik srác elmentünk a Rudas fürdőbe. Négy órát töltöttünk el ott, mert tudod, az egész turné alatt a meleg turnébuszban vagyunk és nem igazán van lehetőségünk minden nap zuhanyozni (nevet). De nagyon jó volt kikapcsolni és megmosdani egy kicsit. Az este folyamán ettünk egy nagyon jó steaket majd visszamentünk a hotelbe és iszogattunk kicsit. Ma a hoteltől, ami a másik oldalon van (itt egy kicsit belekavarodott a Buda/Pest dologba - szerk.), egy több, mint egy órás sétával átgyalogoltunk ide. Ez egy nagyon gyönyörű város! Az egyik leggyönyörűbb város, amit valaha láttam!

Tényleg?

Uri: Igen! Nagyon teszik építészetileg. Biztos vagyok benne, hogy vissza fogok még ide jönni nyaralni valamikor.

Várunk szeretettel! Öt év telt el a legutóbbi lemezetek óta. Mi okozta ezt a nagy szünetet?

Uri: Elég sok minden történt a zenekarban. A régi gitárosunk elhagyta a bandát, a helyére megtaláltuk Joe-t (Joe Tal - szerk.), aztán néhányunknak gyermeke született, ezzel is eltelt nagyon sok idő. Időközben az első lemezünk tizedik évfordulójára is csináltunk egy turnét. Négy hónap azzal is eltelt, hogy újra megtanuljunk a régi dalokat, szóval ezek miatt a lemezírásra szánt idő folyamatosan tolódott arrébb. Mivel mi egy demokratikus zenekar vagyunk, nem akartunk csak egy "akármilyen" albumot kiadni. Mindenkinek egyet kellett értenie minden egyes részletben. Volt olyan rész, amit tízszer, vagy akár többször is átírtunk, mire elértük azt az állapotot, amivel már mindenki elégedett volt.  Elég sok időbe telt, de azt hiszem maga az írás az körülbelül egy évet vett igénybe. Talán tíz hónapot.

Idén jelent meg a Phenotype, ami az első része egy kétlemezes koncepciónak. Mi a története ezeknek a korongoknak?

Uri: Igazából még mielőtt elkezdtük volna az írást, eldöntöttük, hogy két albumot fogunk megjelentetni. Az egyiket egy hosszú, kevésbé agresszív, kevésbé rockos/metalos dallal, a másikat pedig egy hagyományosabb, többdalos formában hozzuk ki. Amikor elkezdtük a tényleges írást, volt egy csomó témánk,de  néhány elemet még más formában is működőképesnek találtunk. Például volt olyan riff, ami más hangolásban is jól hangzott, meg ilyesmi. Szóval elkezdtünk írni az anyagot, aztán olyan sok témánk lett, hogy el kellett döntenünk, hogy mit akarunk ezzel csinálni. Itt jött képbe az öcsém, aki biológiát tanul. Már két évig tanulta korábban is, csak aztán átváltott a zenére. Elmesélte, hogy éppen a génállományok genotípusaival és a fenotípusaival foglalkozik, ez adta a szövegek alapötletét. Mivel a hosszú dal elemei a zenekar minden tagjának ötleteiből tevődnek össze, mint egyfajta génállomány, ez lett minden információ forrása. A másik rész, a fenotípus  (Phenotype) pedig tartalmazza igazából ezeknek a riffeknek a jobban feldolgozott, kiérlelt verzióit. Egyszerűen fogalmazva a Genotype a kiindulópontja az egész anyagnak.

A Genotype kész van már? Vagy esetleg fel is vettétek már az anyagot?

Uri: Ööö... Nem. (nevet) Igaz, hogy egyszerre írtuk a két anyagot, de egy idő után mind a zenekar, mind a kiadó úgy döntött, hogy inkább külön jelentetjük meg őket. Mivel a zene elég komplex, sok információt tartalmaz, a sok dal... (gondolkodik)

Kockázatos lett volna így kihozni?

Uri: Pontosan! Így legalább meglesz mind a két lemeznek a kellő ideje és tere, ami jár neki. Szóval amikor erre a döntésre jutottunk, a Genotype-ot pihenőpályára raktuk kicsit, hogy a Phenotype biztosan elkészüljön időben. De meglátásom szerint már olyan 80-90%-ban megírtuk. Néhány énekdallamot és váltást kell még finomítani, mert még kicsit nyersek, de nagyjából kész van. De a zene, ami olyan 40 perc már nagyjából készen van. (nevet)

Az új lemez elég jó lett, de nagyon új megoldásokat nem hozott például a Dualism lemezhez képest. Ez nem baj, de nem is készültök kicsit más irányba fordulni?

Uri: Igazából szerintem elég sok dolgot változtattunk a Phenotypera. A hangszerválasztás is másabb például. Vagy míg Dualismon minden dal inkább középtempós volt, a Phenotype sok helyen inkább nagyon gyors témákból épül fel. A Phenotypeon van egy zongorás dal is, amilyet eddig még soha nem csináltunk, de a Phenotypeon igazából a saját magam által felvett samplerekkel is sokat kísérletezek. Sok olyan elem van, ami a Dualismon nem volt jellemző. Ezzel ellentétben a Genotype egy sokkal könnyebben emészthető, inkább azt mondanám, egy erősen kitekintő lemez lesz.  Sokkal inkább prog rockos, kicsit fúziós zene lesz.

Kicsit akár jazzes is?

Uri: Igen, az is. De kicsit több lesz rajta az elektronikus rész is. Néhány olyan elem, ahol például az elektronikus részek kerülnek előtérbe, nagyon meg fogják változtatni az összképet, mert sokszor gitárokkal és dobokkal szoktuk kezdeni a dalokat. Meglátjuk majd. De nem fogunk direkt elmozdulni semmilyen meghatározott stílus felé.  Ami jön, az jön. Ha az emberek azt akarják, akár jazznek is lehet hívni. De ez annál sokkal összetettebb dolog.

Az interjú előtt éppen vacsoráztatok. Mi volt a menü?

Uri: Nagyon finom csirke volt és egy nagyon-nagyon-nagyon finom paradicsomleves. Régen nem ettem ilyen finomat. De volt kolbász, paprika, tofu, kukorica és kaptunk egy tortát rajta a nevünkkel, az is nagyon-nagyon-nagyon finom volt. Nagyon jók a szakácsok errefelé!

Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy zenész leszel?

Uri: Erre két részben tudnék válaszolni. Mert 8-9 éves korom óta zongorán akartam játszani, de a szüleim először nem engedték. Aztán elmentünk egy zenei suliba, ahol megmondták, hogy furulyával kell kezdenem, hogy megtanuljak kottát olvasni. Ekkor voltam 10 éves. Egy évig csináltam és nagyon utáltam. Annyira, hogy soha többé nem akartam a zenével foglalkozni. (nevet) Aztán amikor 16-17 éves lettem és már egy kicsit jobban benne voltam a metalos dolgokban, a legjobb barátom vett egy gitárt. Megkértem a szüleimet, hogy én is hadd kapjak egyet. Nemet mondtak rá, mert az túl hangos. (nevet) Aztán amikor már majdnem 18 voltam, titokban vettem egy szintit és úgy voltam vele, hogy: "Bassza meg, akkor is zenét fogok játszani a barátaimmal." Olyan zenéket hallgattam akkoriban, mint a Dimmu Borgir vagy a Children of Bodom, ahol nagyon jó billentyűs részek voltak és természetesen én is úgy akartam játszani. Nagyon tetszett, úgyhogy el is döntöttem, hogy én ezt akarom csinálni.

Melyik három lemez számodra az abszolút kedvenc?

Uri: Metal, vagy más is lehet?

Bármi

Uri: A három kedvenc metal lemezem a Slipknottól az Iowa, a Follow the Reaper a Children of Bodomtól és az Enthrone Darkness Triumphant a Dimmu Borgirtól.

Utolsó kérdés. Előzenekarként nem tudtok teljes műsort tolni. Van esély rá, hogy főzenekarként valamikor visszatérjetek hozzánk?

Uri: A márciusi-áprilisi Európa turnén néhány városban jobban sikerült a koncert, mint néhány másikban. Megnézzük, hogy milyen a közönség, hogyan reagálnak a zenére és ez alapján döntjük el, hogy hova menjünk vissza. A szervezőinkkel nagyon jó kapcsolatban vagyunk világszerte, folyamatosan beszélünk és együtt tervezzük meg a dolgokat. Megnézzük, hogy hol milyen volt a közönség, hogyan vették a cuccokat a merchpultból. Például Angliában mindig nehéz a helyzet, mert a nagyobb helyeken is csak 100-150 ember előtt játszunk, de például ha Londonban jó volt a buli, akkor egyeztetünk a szervezőkkel, hogy mi legyen, mi lenne a legjobb mindenkinek. Remélem, a ma este jól fog sikerülni és vissza tudunk térni ebbe a gyönyörű városba.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT