RockStation

Hallgasd meg a The Wilding Incident első kislemezét

2016. április 29. - csubeszshuriken

wilding-incident-band-2016.jpgNem rég adtuk hírül, hogy Lord Ezec a Crown Of Thornz és a Skarhead, de talán az egész New York Hardcore színtér emblematikus figurája egy teljesen új felállásban is mikrofon mögé állt. A The Wilding Incident nevű bandában azonban ott van még mellette egy - egy tag a Nausea, a Maximum Penalty és a White Mandingos soraiból is.

A zenekar pedig - ami egyébként eleve egy korábbi híres bűnesetről kapta nevét, ahol a média nyomására hamisan vádoltak meg öt színesbőrűt egy nő megerőszakolásáért - amellett, hogy a régi sulis hangzást jelölte meg zenei irányául, hallatni akarja szavát a New York városában történő igazságtalanságok ellenében is. Ahol a média hisztériák tesznek vakká és ahol senkit nem érdekel már, hogy például hogyan élnek az átlagos fiatalok. Energetikus, hamisítatlan hardcore zenéjüket az őrlő gitárokkal és porrá zúzó dobokkal, na meg Ezec, az az Danny Diablo hibátlanul kemény hangjával, azok igazságának dedikálják akik ott vannak mögöttük és hangjuk mögött. Itt ezen, a teljes egészében meghallgatható új Prey For The Wolfpack kislemezen.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr748672402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum