RockStation

Wyrfarkas - A Tankcsapdával közös klipben Dombi Tibiék

2016. május 23. - sunthatneversets

wyrtank.jpg

A Tankcsapda-tagok szereplésével készített videoklipet a Mindig fölfelé című dalára a Dombi TiborSándor TamásBalogh Miklós PéterKovács BalázsTamás Nándor felállású ötösfogat, a debreceni Wyrfarkas zenekar. A Molnár Péter által rögzített klipet múlt héten láthatta először a nagyközönség egy zártkörű vetítésen, amely azóta elérhető a rockbanda facebook-oldalán és a legismertebb videómegosztó oldalon.

A legviccesebb az egészben, hogy a klip sztorijának vége, amikor Sidi azt mondja, nem baj, az tulajdonképpen megtörtént sztorin alapszik – mondta a vetítésen Dombi Tibi. - A második fellépésünk volt 2005-ben a Vekeri fesztiválon, mi azon a színpadon játszottunk, ahol az amatőr zenekarok játszottak. Amikor vége volt az egyik koncertnek, jött a fel-lepakolás, fellépett a következő banda és így tovább. Két koncert között, a pakolásnál a következő együttes tagjai általában gratuláltak egymásnak, ilyen kötelező nyalakodás ment. De amikor mi jöttünk le a deszkákról, a következő zenekar gitárosa nem nyalakodott, csak annyit mondott: nem baj.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr428739712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum