RockStation

Épülj be Kalapáccsal, aklimatizálódj Akelán! - Rockmaraton 1. Nap 2016.07.08. Dunaújváros

2016. július 09. - csubeszshuriken

rockmaraton_2016_014.jpg

Körülbelül hetvenszer mondtuk el, hogy elfog jönni és végül el is jött a pillanat, amikor az idei Rockmaraton megnyitotta kapuit, egészen pontosan július 8-án pénteken kereken tíz órakor, a főszervező Varga Zoltán keze által személyesen. Ahogy az pedig lenni szokott mindig, százak álltak már sorba a kapunál, hogy az éves törzsi rituálét söröcskézős sátorállítgatással, a strandhoz való illeszkedéssel és hitvány üvöltözéssel, mint beilleszkedési stratégia, szépen megkezdjék.

Ez a péntek pedig még csak két színpadon pörgette programjait a négyből. Az idén a Nagyszínpadhoz hasonlóan felépített Rádió Rock színpadon, mely szinte centruma is a fesztivál területének, illetve a bejárattól rögtön balra található Offline Pit színpadon.

A nap csak hazai előadókat tartogatott amúgy a nullás érkezéshez, de ezekből azért a kihagyhatatlanokat, és a megismételhetetleneket. Főszerebben a Kalapács úrral, kinek neve emblematikus a Rockmaratonok történetében. Meg persze az Akelával, élén Farkas "Főnök" Klárával, vagyis ahogy zenésztársai felkonferálták a mestert ezen az estén.

Előtte azonban már öt órától indult az este a Ragadozókkal, akik egy dinamikus helyi heavy metal banda. Őket pedig sorban követték az Offline Pit színpadon a stílusban hasonló bandák, mint Fekete Sereg, Magor ameddig tudtam követni, bár ezekből csak csipegettünk bevallom. A valódi megérkezést talán a Watch My Dying koncertje jelentette, ahol már valóban népesnek nevezhetőre emelkedett a négyzetméterre jutó egyedek száma. Ők sem nagyon hiányoztak az elmúlt években a fesztiválról, s bár tavalyi szerencsétlenül sikerült koncertjük - sört dobtak a keverő pultra és ezért félbe maradt - nyilván kellemetlen emlék volt, de ezt végig nyomták becsülettel. Nagyjából sztenderd számlistával. Közel egy órában.

rockmaraton_2016_011.jpg

Aztán következett Kalapács koncertje némi átszerelés után és nem is kérdés, hogy a nulladik nap közönségénél ennek abszolút volt respektje. Ami a még családias létszámmal jelenlevő rockereket szinte már mind a Rádió Rock színpad környékére gyűjtötte. A mindenki elméjét könnyen átjáró szövegeket, illetve az azokat tagoló héj - héj közös kiáltás csokrokat pedig már az is hallotta, aki az idei plusz toalett mennyiség egyikét tesztelte valahol a távolban. Nem ismerem az új számok, így nehezen tudok címeket írni, vagy egymástól elválasztani a rocker életmód sajátosságait taglaló tartalmakat, címeket, de az biztos, hogy a vége felé az első Pokolgép albumról eljátszott A Jel, ami az este legszebb négy perce volt.

rockmaraton_2016_012.jpg

Vagyis csak majdnem. Ugyanis, az Akela koncertje abszolút meglepetésként, így mindjárt az első estén, lehet elvitte az éves hazai klasszikus metál felhozatal legjobb koncertjéért járó címet. Az elmúlt évekből ugyanis olyan emlékeim voltak, hogy manapság a farkasbőrök és Főnök néhol beleszarós, kiégett, cinikus formája már - már szürreálisan hatott egy mai rock fesztiválon, de mindezekre tegnap simán rácáfolt. Bár most is voltak farkasbőrök az elején és néhány felejthető új szám, de a koncert hangulata tudott feljebb és feljebb ívelni, a frontemberünk abszolút formában volt, és a betyár gatyás, mezítlábas performance inkább karizmatikusan, mint felejthetően hatott. Pontosan is játszottak, jól is szóltak, egyszerűen minden a helyén volt, és mondom, habár nem tartozom az Akela rajongók közé, inkább eleven életművet, mint nosztalgia a fiaskót láthattunk tegnap este. A végén megkísértéssel, imákkal Esztergomban és mindennel ami kell. Aztán ahogy szokták mondani, mindent a csúcson kell abbahagyni, így az energiák tartalékolása végett, én angolosan távoztam is. Így a Rózsaszín Pitbull buliját már nem láttam, de az illumináltság és egyéb hangulati elemek úgy 11 óra körül, tökéletes táptalajnak tűntek az ő bulijukhoz.

rockmaraton_2016_015.jpg

További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr18876920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum