Nehéz nem azzal kezdeni ezt a beszámolót amivel majd végződik, hogy az idei Rockmaraton legnagyobb dobásának számító Megadeth zenekar a helyszínen lemondta végül fellépését és eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Mi jó pár ezren csak álltunk ott és néztünk, mint a luki nyúl. A szervezők és a rajongók csalódása is jól érzékelhető volt. Az eső is újra esni kezdett. Az erre a napra várt és meg is érkezett emberek hosszú sorként hömpölyögve, egész halkan vonult el a Nagyszínpad elől. Minden patetikus túlzás nélkül is volt ebben a helyzet dráma rendesen. Azonban mielőtt ez bekövetkezett volna, mindenki azt játszotta és így túl tolta, ahogy azt a végéhez közel, ezen a kiemelt napon kellett. Így azért aki kicsit körülnézett a nagy buli előtt, nem maradt elégedetlen, ebben biztos vagyok.

Öttől a nem rég új lemezzel jelentkező The Morning Star zenekar lépett fel a Hammerworld színpadán. Nem tudom, hogy volt - e még telt házas buli az elmúlt nyolc napban, ezzel a korai kezdéssel, de ez egészen biztosan az volt. Óriás hangulattal, a zenekartól megszokott lelkesedéssel, erővel, aktivitással és erre válaszul adott visszajelzéssel a közönségtől. Hiába, ha légiós játszik légiósoknak, ott mozdul az egész sereg, mert csata van, meg diadal.

Ami szünet maradt utánuk és még az Apey and the Pea fellépése előtt, az pedig sorban állásra már nem volt elég. Ugyanis ez volt az a nap, ahol látványosan elkezdett duzzadni az emberszám és megtelni a sziget. Így egy gyönge próbálkozás után lehetett cöveket verni a Rádió Rock színpad előtt, ahol a sok közül, Magyarország egyik legjobb élő zenekara játszott, emelve ezzel a nap színvonalát. Ahogy tavaly is, amikor én személy szerint nekik szavaztam volna a legjobb hazai Maraton koncert címét, ha lett volna ilyen szavazás. Apey and the Pea dinamikusan fejlődik, mint egy tokiói elektronikai cég. Csak míg azok egyre magasabban lévő irodákban ülve intézik okosba, addig itt egyre mélyebbre túrunk a föld alá, hátha meg lesz az az ördög és pokol. Tudom többször mondtam már, hogy itt szólt a héten minden a legjobban, de ilyen szól azért egyik sem szólt, mint ez a bő ötven perc. Az első pacekra nagyjából szokásos számkombináció billentett az egyensúlyból kifele testben és lélekben egyaránt.

Aztán nem tudom hány féleképpen írtam már le az előző napokban azt, hogy hétkor megszólalt a Nagyszínpad? De az összes megfogalmazásnak a lényege az volt, hogy pontosan hétkor a héten, minden nap megszólalt a Nagyszínpad. Ezen az estén pedig a Varg nevű zenekar rezegtette meg a hangfalakon át a levegőt itt, morcos hangulatú elektromos gitárok és egyéb játékszerek segítségével, egy hatalmas vicsorgó farkas impozáns portréja előtt. Frissen festett arcokkal és sarkosan éles német nyelvvel hozva a szintén folkos, bár karcosabb extrém metál elemekkel átszőtt zenéjüket. Ami időnként tudott harmonizálni az Amon Amarth vonallal, így akik ama harcosok, kik azokat a vikingeket jöttek megnézni, már egész komfortosan érezhették magukat itt is.

A már többször említett színvonal, azonban a más zenei színezetekben sem volt soványabb ezen az estén, mint amit később még inkább hozott a Nagyszínpad. Ugyanis a másik szabadtéri sztori pódiumán már ott figyelt az optikai tunningnak sem rossz tucatnyi Marshall láda, ami már csak arra várt, hogy az Airbourne zenekar áteressze rajta a vérbő levet, amitől aztán fröcsögjön a legnemesebb értelemben vett klasszikus rock. Mert itt láthattuk Ausztrália másik gyöngyszemét. Akik akkora rock and roll bulit nyomtak, hogy szerintem aki hét éve absztinens, az is cowboy kalapban kortyolta a whiskyt egy feslett rúdtáncos csaj előtt. Ezzel pedig azt hiszem mindent elmondtam. Ha nincs már pénzed AC/DC bulikra, vagy valahogy távol érzed őket Axl Rose pofijával egy kurva magas színpadon, akkor menj Airbourne bulikra. Ez közelebb van és ugyanakkorát szól.

Ezután a szó ismét a Nagyszípadé. Ahol két oldalról két influenzától leszürkült vámpír Süsü figyelte a térben elhelyezkedők minden mozdulatát. Majd kilenckor fények, csapó, sok szakáll, sok haj, és már dübörgött is az észkai virtus hangosan, fémesen. Az Amon Amarth hibátlan belépője pedig a The Pursuit of Vikings című számuk volt, ahol az énekes Johan már a sárkány díszlet tetejéről üvöltötte le a legendákat a rajongókra. Látványos volt és nagyon jól szólt az egész. A színház pedig nem elhanyagolható, hiszen a legtöbb helyen nagyon hasonló dolgokat játszottak, mint előttük egy héttel ugyanitt az At The Gates, de mindehhez hozzárendelve a mítoszt és egy mélyebbről felhörgött énekhangot. Ami most tizenkét számot ölelt fel. Sok közös ökölrázással, hej, hej kórussal és olyan nagy nótákkal, mint Death in Fire, Raise Your Horns és természetesen Guardians of Asgaard. A játék kardok pedig végig a magasban voltak, amik közül nekem az a csillogó prototípus tetszett a legjobban, ami olyan volt, mintha egy csillámpóni seggéből húzták volna ki. Énekesünk pedig a tömör kerek egy órában, majdnem felállította a gyönyörű köszönöm szó kimondásának helyi rekordját. Ami inkább aranyos, mint mitikus. De ez van, néha a metál is lehet cuki.

Veszteségei pedig minden napnak voltak és vannak, mint ahogy ennek is. Még ha az, hogy nem értem oda az ígéretes Angerseed bulijára, nincs is egyenlő súlyban azzal, hogy elmaradt a Megadeth koncert. Mert elmaradt. Vitatható körülmények között, sok csalódással lekísérve, hiszen én is beszéltem olyannal, aki csak ezért utazott négyszáz kilométert. Ami nyilván roppant kellemetlen. Mint ahogy az is, hogy ez mit jelent a szervezőknek és magának a Maratonnak, mint rendezvények, mint kőkemény vállalkozásnak. Mert valószínűleg ez nagy gyomros volt vagy lesz, ezen a felületen a mi fesztiválunknak. A helynek, ahova akkor is elhozták nekünk a Sodom zenekart, ha az messze nem is a legjobb üzletnek számító banda a ma fesztivál szervezés terén.

Aztán lehetne itt folytatni a sort a többi bandával, akiket biztosan csak itt láthattál, vagy fogsz látni. Szóval reméljük kiheveri David lábcsont törését és aztán Dave döntését ez a fesztivál és népes rajongótábora. Aki megérdemelt volna egy jó Megadeth bulit, de ez nem így lett. Viszont, habár a jegyét majd nyilván mindenki visszaváltja, attól függetlenül ez egy piszok színvonalas nap volt még így is, a többi pedig már nem múlott senkin. Patentül össze lett rakva a szervezők részéről és nem miattuk esett szét. De az élet ilyen játék, mert ami egyszer össze lett rakva, az egyszer szét is esik. Ettől függetlenül viszont még mindig sokszor és csak azért is:Hajrá Rockmaraton!

További képek ITT.