Hét hosszú év után újra pályán a montreáli deathcore banda, a Despised Icon! 2010-es feloszlásuk óta úgy tűnik folyamatosan zakatoltak a színfalak mögött az ördögi gépezet fogaskerekei, és keményen ment a riff gyártás, mert komoly dologgal állunk szemben. A Beast brutál témái méltó visszatérést biztosítanak a bandának. A július 22-én megjelent friss és röfögős lemezt a Nuclear Blast mentorálja míg a hangzásért (csak a miheztartás végett) Yanniyk St-Amand (Beneath the Massacre) a keverésért Andy Sneap (Megadeth, Exodus, Nevermore) a dizájnért pedig Alexandre Goulet felel. Most, hogy formalitáson túl vagyunk, pöpecül kikeményített bőrpáncélunkat felöltve nézzük meg közelebbről a szörnyeteget.
Nem lehetett egyszerű dolga a kanadai fickóknak mert stílusában hiába meghatározó a 2002-ben megjelent Consumed by Your Poison lemez amin tökéletes arányban keverték össze a death metal brutalitását a „hardcore” nyers erejével és lendületével. Az elmúlt években olyan bandák verekedték ki magukat a föld alól mind zeneileg mind technikailag, hogy csak figyelgetsz öcsém, de a Despised Icon-nak nincs mitől tartania. A lemezt az Aftermath indítja, bőszen, szilajul feszül neki blast témáival a hallójáratnak, majd a klasszikus receptúra szerint jöhet a jól megszokott tördelés. Ha az első szám nem győzne meg hagyd, hogy tovább pörögjön a korong és barackot nyomjon a kobakodra az Inner Demons. Bontott disszonáns kezdőtémájával masszívan megalapozza az azt követő brutál death metal riffelést. Kicsit tovább haladva a számok között kiemelném a kedvencemet a Time Bomb-ot. Úgy gondolom ebben a dalban sikerült belepréselni mindent, ami egyébként a lemezen külön-külön megtalálható.
Ha az egész lemezt kellene jellemeznem egyben akkor azt mondanám, hogy energikus, kellően technikás, de kissé egybefolyik. (bár a köztes témák mint a Dedicated to Extinction és a Doomed kicsit feldobják a folytonos zúzdát) Ez az érzés végig is söpör a tíz számos lemezen és az első számtól egészen az albumot záró címadó nótáig kitart, ami gondolom nem meglepő. Mentségükre szolgáljon, hogy jó érzékkel összekalapált számaikkal sikerült kitűnni a többi hasonszőrű bandától. Valahogy jobban ráéreznek témáikban a stílusok megfelelő arányban történő elegyítésére, mint a nagy átlag és az amúgy önmagában nem túl izgalmas témák sokkal fogósabbak lesznek. Persze ehhez nagyban hozzájárul Alex (Obey The Brave) és Steve hörgő, morgó, sivító, véget nem érő észosztása valamint az, hogy nem hajtanak fejet az aktuális a közízlésnek és messziről kerülik a hippiskedést és a bolondos dallamokat.
A végére csak annyit jegyeznék meg - most, hogy a stílus virágzik nem csoda, hogy a kanadai Despised Icon visszatért teremtményét rászabadítva a világra. Bár a befolyásuk már nem akkora a műfajra, a banda az új lemezzel, különös kegyetlenséggel ragadja vissza a koronát az azt bitorlóktól, hogy a szörnyeteg üstökére helyezze. A lemez fogyasztása kortól, nemtől függetlenül ajánlott, fogvédő használata kötelező. Mosh esély 100%!
