RockStation

A Red Hot Chili Peppers gitárosa bizonytalan a saját témáival kapcsolatban

2016. augusztus 09. - theshattered

red_hot_chili_pepeprs_2016.jpgHiába van már jó ideje a kaliforniai legendák között, Josh Klinghoffer mégsem tudja, hogy vajon jó munkát végez-e a Red Hot Chili Peppers soraiban. Habár az I'm With You-n és az idén érkezett The Getaway-en is ő kezelte a hathúrost, sőt, a szeptember 1-2-án megtartandó budapesti bulikon is ő fogja, mint kiderült és mint sejthető volt, ő vajmi keveset tett hozzá a végeredményhez és ez nagyon el tudja bizonytalanítani.

"Annyiban volt másabb a hozzáállásom ennél a lemeznél, hogy már nem zavar annyira, a zenekaron belüli furcsa dinamika." - nyilatkozta a Radio Rocknak - "Ha Flea ír valamit, azért az csak Flea és már 30 éve ott van a Red Hot Chili Peppersben.

Ha én írok valamit, mivel a zenekarban vagyok, azt el is vájnák tőlem. Dobjak be dalokat, csak nem vagyok benne teljesen biztos, hogy igazán beleillene-e a zenekar világába.

Vannak helyzetek, amikor megmutatok egy dalt, vagy bedobok valamit és úgy érzem, hogy az emberek közül néhányan nem tudnának mit kezdeni vele, aztán emiatt nem tudom, hogy most jó munkát végzek, avagy nem.

Amikor Flea, vagy Anthony teszi a dolgát, az maga a zenekar, az ők maguk, magukat hozzák. Én viszont annyi különböző dalt írok, hogy néha el tudok veszni közöttük.

Vajon ez a dal elég jó lesz a zenekarnak? Meg kellett volna mutatni? Nem biztos, hogy tetszene nekik. Ez azért van, mert nem elég jó, vagy nem elég természetes számukra? Dolgozzunk még rajta, vagy menjen a kukába? Nagyon sok kérdés, kétely van bennem.

Időnként nagyon nehéz volt a lemezírás is, néha úgy éreztem, hogy otthagyom az egészet, mert nem érzem magam egyenrangú tagnak. Talán amit megmutatok, nem elég jó a zenekarnak. És ezt nem azért mondom, mert ezt érzékeltetnék velem, ezt egyszerűen csak én érzem attól függően, hogy hogyan alakulnak a dolgok."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr199927150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NZperX 2016.08.09. 16:03:07

Az új lemezt többször meghallgatva teljesen jogosnak tartom a gitáros kétségeit. Ennyire semmilyen gitározás szerintem nem sok RHCP lemezen volt, mint legutóbb.

weirdo 2016.08.11. 16:35:49

@NZperX: ne bántsd má, lassan beleöregszik a csiliképbe:) Amúgy szvsz jobb, mint az előzőnél, ott nem is hallatszott
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum