RockStation

Számítógépek nélkül vette fel a Meshuggah az új lemezt

2016. augusztus 20. - theshattered

meshuggah2016.jpgA stúdióban, élőben vették fel Meshuggáék az október 7-én érkező új nagylemezüket, a The Violent Sleep Of Reason-t. Tomas Haake dobos elmondása szerint ilyet már legalább 20-25 éve nem csináltak.

"Élőben vettük fel a lemezt. 20-25 éve ez az első alkalom, hogy ilyet csináltunk. Annak idején az időhiány miatt hagytuk abba ezt a felvételi módot és nagyon érdekes volt újra így csinálni." - mondta Haake a Metal Hammernek - "Ha az egészet számítógéppel rakod össze, sokszor utólag ki kell javítani a hibákat. Most visszatértünk azokhoz a felvételekhez, ahol még nem írtam meg minden dobsávot előre. És ha már így csináljátok, a dobokkal kell kezdeni, erre mennek rá a gitárok, majd a basszus és így lesz tökéletes.

Az Obzen és a Koloss nagyszerű lemezek voltak, szerintem kicsit túl tökéletesek is. Hogy őszinte leszek, ezeken a lemezeken nem igazán tudtam rájönni, hogy hogyan is hangzunk ténylegesen. De amikor élőben vettük fel a részeket, hallani lehetett a kis finomságokat, talán valaki hangosabb is lett a másiknál, de ha ezt kiölöd a felvételből, az egész élettelen lesz.

Igazából nekünk ez egy visszatérés volt azokhoz a lemezekhez, amelyek fiatal korunkban hatottak ránk, amelyek az alakulásunkkor fontosak voltak nekünk. Mindegyik zenekarhoz, amelyben volt energia. A késő 80-as és korai 90-es évek lemezeinek megvolt az a nyers érzete, amiről beszélek és ezt akartuk újra felidézni."

A lemez borítója, dallistája és egy friss dalrészlet itt látható, hallható:

meshuggahviolentcd.jpg
Clockworks
Born in Dissonance
MonstroCity
By the Ton
Violent Sleep of Reason
Ivory Tower
Stifled
Nostrum
Our Rage Won't Die
Into Decay

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4410596170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum